:

A Nap megtréfálta a NASA-t

A Nap megtréfálta a NASA-t

A NASA november 11-én megszakította a kapcsolatot marsi eszközeivel, és csak két héttel később, november 25-én lép majd velük újra kapcsolatba. Az amerikai űrügynökség persze nem jó kedvében tette ezt, hanem egy csillagászati jelenség miatt – írja az IFLScience.

A döntést azt tette szükségszerűvé, hogy jelenleg a Föld és a Mars a Nap két ellentétes oldalán helyezkedik el, így a központi csillag zavarja a két égitest közötti kommunikációt. A párbeszéd még így sem lett volna lehetetlen a földi irányítás és a marsi gépek között, ám a Nap által okozott interferencia miatt a parancsok akár káros következményekhez is vezethettek volna, ezt pedig nem akarta megkockáztatni az űrügynökség.

A NASA döntése a Marson és annak közelében található eszközöket, tehát a Curiosityt és a Perseverance marsjárót, az Ingenuity helikoptert, valamint a Mars Reconnaissance Orbiter, az Odyssey és a MAVEN műholdakat érinti.

Az égitestek ilyen együttállása kétévente fordul elő. A következő két hétben az eszközök alapvető információkat közölnek majd az irányítással az állapotukat illetően, majd két napon át teljes rádiócsend lesz. Erre akkor kerül sor, amikor a két bolygót teljesen eltakarja egymás elől a Nap. A gépek adatgyűjtése nem áll le, ám csak akkor küldenek majd haza információt, amikor ismét biztonságos lesz a kommunikáció.

The post A Nap megtréfálta a NASA-t first appeared on 24.hu.