:

Lemondott Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház éléről

„Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert”

– közölte a Nemzeti Színház a Magyar Nemzettel. A döntést vélhetően egy időben jelentették be azzal, hogy a Nemzeti Színházban még társulati ülés zajlott a múlt héten bekövetkezett baleset miatt.

A Nemzeti Színház szombaton közölte a Facebook-oldalán, hogy mentők vitték kórházba Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót, miután megsérültek a pénteki Rómeó és Júlia előadása közben. A baleset miatt a második felvonást félbe kellett szakítani. A sérült színészekhez rövid időn belül megérkeztek a mentősök, akik szakszerűen ellátták, majd kórházba szállították őket.

Akkor a színház még azt kommunikálta, hogy a színészek a körülményekhez képest jól vannak, a baleset körülményeit pedig még vizsgálják.

Részleteket hivatalosan senki sem közölt, az RTL későbbi információi szerint a színészek több métert zuhanhattak, egy ajtón eshettek ki. A Blikk azt írta, a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhantak több métert hátrafelé, és olyan súlyos sérüléseket és töréseket szenvedtek, hogy több hónapig is eltarthat a felépülésük.

A Semmelweis Egyetem hétfőn azt közölte, hogy a két színészt végtagsérülésekkel szállították pénteken a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára és még aznap megműtöttek őket.

A Nemzeti Színház színészei jobban vannak, állapotuk stabil, de még nem hagyhatták el a klinikát.

The post Lemondott Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház éléről appeared first on Forbes.hu.