:

Magyarázat mindenre: 55 ezer néző, 0 forint állami támogatás. Hadik: 51 ezer néző 2,4 milliárd forintból

Magyarázat mindenre: 55 ezer néző, 0 forint állami támogatás. Hadik: 51 ezer néző 2,4 milliárd forintból

Reisz Gábor Velencében díjazott, itthon október 5-én bemutatott filmje, a Magyarázat mindenre október 29-ig bezárólag immáron 54 942 látogatót vonzott moziba. Negyedik, október 26-29. közötti mozis hétvégéjén (7 484 néző) ismét csak kis mértékben, 25 százalékkal csökkent a nézettség az azt megelőző hétvégéhez képest.

2023 legsikeresebb magyar nagyjátékfilmje a magyar mozikban eddig a Hadik című történelmi kalandfilm volt, a Nemzeti Filmintézet (NFI) hivatalos nyilvántartása szerint 50 797 nézővel. (A nemzet aranyai című pólós dokumentumfilm az abszolút 2023-as csúcstartó 91 955 nézővel.)

A Hadik és a Magyarázat mindenre között nem elhanyagolható különbség (és nem is az egyedüli), hogy míg a Hadiknak a forgatókönyvfejlesztéstől a filmgyártáson át a marketingig összesen 2 414 879 487 forint közvetlen állami támogatást ítélt meg az NFI,

addig Reisz még csak nem is pályáztatta filmje ötletét a kormányzati szervezetnél több sikertelen pályázat után, így utóbbi filmbe kerek nulla közvetlen állami támogatás került.

A 35 millió forintos magyarországi költségvetésre a Nemzeti Filmiroda nyilvántartása szerint mindössze a hazai filmgyártásért felvehető, 30 százalékos közvetett adókedvezményre tartott igényt a magyar gyártófél, a Proton Cinema Kft. 10,5 millió forintos összegben.

Nem kerülgethetem állandóan, ami itt és most történik – Reisz Gábor-interjú

A film magyar-szlovák koprodukcióban, a Szlovák Audiovizuális Alap támogatásával készült el. A szlovák támogatást végül az utómunkákra fordították, árulta el nemrég az író-rendező Reisz a Forbes.hu-nak adott interjújában. A Nemzeti Filmirodának benyújtott költségvetési adatok alapján összesen 53 millió forintból készült el a film.

A Magyarázat mindenre jó úton halad afelé, hogy Reisz eddigi legnézettebb filmje legyen (Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan: 61 901 néző; Rossz versek: 58 007 néző).

The post Magyarázat mindenre: 55 ezer néző, 0 forint állami támogatás. Hadik: 51 ezer néző 2,4 milliárd forintból appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés