:

Húszezer izraeli katona Gázában: mi a terv?

Húszezer izraeli katona Gázában: mi a terv?

Kibővített szárazföldi hadműveletek – túszmentő akciókkal. Legalább két izraeli hadosztály is a Hamász ellen vonult a gázai város- és alagútrendszerekben. Közben bejelentették az ötödik magyar túszt is.

Az Axios két izraeli forrása szerint az izraeli védelmi erők legalább két gyalogos hadosztálya is behatolhatott a gázai övezetbe múlt péntek óta. A híroldal szerint ez több mint 20 ezer izraeli katonát jelent.

Azt is kifejtik, hogy az izraeli erők nem fognak „invázióként” hivatkozni a múlt hét pénteken bejelentett „kibővített szárazföldi hadműveletekre”, de értesüléseik szerint a helyszíni hírszerző forrásaikat használva

a Hamász elleni támadásnak egy másik fontos célja a terrorszerzezet által túszul ejtett emberek felderítése és kimentése.

Azért halnak meg a katonáink, hogy mi itt élhessünk – kijeviek, akik hazatértek

Uri Magidish izraeli ezredes vasárnap este történt sikeres kiszabadítása Izraelt még tovább bátorítja a túszmentő akciók folytatására. Csakhogy a túszmentést nehezíti nemcsak a foglyok lehetséges száma (a Hamász október 7-i támadása óta több mint 240 túszból négyet engedtek szabadon a Reuters szerint), de a Hamász Gázai övezet alatt húzódó alagútrendszere is. Utóbbi még bonyolultabb, még véresebb harcokat helyez kilátásba a háború alatt, az izraeli erők szerint ott lent már meg is támadták a Hamász fegyvereseit.

Még tovább komplikálja a helyzetet, hogy eközben Izraelre is egyre nagyobb nyomás nehezedik – részben a Biden-kormányzat részéről –, hogy védje a palesztin civilek életét, akiket egyre súlyosabb humanitárius válság fenyeget.

Az Axios megjegyzi, hogy Izrael védelmi minisztere, Joáv Galant korábban úgy fogalmazott, hogy a Hamász megsemmisítése után „egy új védelmi rezsim” megteremtése a céljuk a Gázai övezetben. De Izrael idáig nem részletezte, hogy pontosan mit takarna az általuk elképzelt rendszer.

Frissítés: az ötödik magyar túsz

Szijjártó Péter külügyminiszter kedd délután jelentette be, hogy a Hamásznak van egy ötödik magyar állampolgárságú túsza is. Szijjártó cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint az október 7-i terrortámadásnak vagy az azóta tartó háborúnak tényleg lenne magyar áldozata. A szóban forgó személy ugyanis nem volt magyar állampolgár, csak magyar felmenőkkel bírt – írja a hvg.hu.

Borítókép: Izraeli katona a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen indított október 7-i támadásakor megrongált egyik ház előtt, a Gázai övezet határtérségében fekvő Nir Oz kibucban 2023. október 30-án.

The post Húszezer izraeli katona Gázában: mi a terv? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés