A kozmológiában az entrópia fogalma egy rendszer rendezetlenségi fokát jellemzi, az emberi nyelvek speciel az entrópia irányába tartanak, egyre kevesebb törzsi nyelvjárás van, egyre többen beszélik a spanyolt, az angolt meg a kínait, a guaranira (globális léptékben föltétlen) nem sok szükség mutatkozik. Hasonló folyamatok működnek a zenében is – nem véletlen: sokan a zenét is egyfajta nyelvnek tartják –, régen volt klasszikus, meg nép, meg jazz, aztán jött a rock and roll, a XX. század közepétől, második felétől pedig megsokasodtak a műfajok, a klasszikus rocktól kezdve az R&B-n, a soulon és a funkon, a punkon, a new wave-en, a technón és a drum&bass-en át ezer meg ezer irányzat alakult, karakán jellegzetességgel. Mára ennek nagyjából vége. Nincsenek meghatározott műfaji határok. Mindenki kísérletezik, inspirálódik egyéb műfajokból, egy-egy szerzeményre például ma már nem lehet azt mondani, hogy az indie pop dal, mert merít mondjuk a világzenéből, érezni rajta haiti zenei hatásokat, art punkot, vannak dance pop sajátosságai, úgyhogy legalább 5-8 műfaj megnevezésével lehet hozzávetőleges képet alkotni arról, mit játszik mondjuk az Arcade Fire.