:

Mindig a férfiakhoz mértem magam – Rúzsa Magdi anyaságról, álmokról és munkáról

Mindig a férfiakhoz mértem magam – Rúzsa Magdi anyaságról, álmokról és munkáról

A legjobbat akarja kihozni magából továbbra is, de ma már nem akar minden áron versengeni. Az anyaság megváltoztatta őt emberként és így előadóként is – többek közt erről is beszélt Rúzsa Magdi a 10. Forbes Flow-n.

Rúzsa Magdit kishegyesi szülésznőként ismerte meg a magyar közönség, ma már ő a harmadik legértékesebb magyar celeb, az egyik legsikeresebb magyar énekes. Másfél éves hármasikrei nevelése mellett is tizenhét állomásos turnét teljesített és februárban újabb Aréna-koncertet tart.

Nem kell mindig görcsösen versengeni

Rúzsa Magdit elmondása szerint mindig is motiválta a versengés, a küzdés, a bizonyítás.

„Tűz jegyű ember vagyok, a küzdés a mai napig megvan bennem, de már tudom, hogy a feladatom, hogy hallgassak a belső üzenetre. Nem kell már göcsösen azt gondolnom, hogy állandóan versenyben vagyok.”

Mindig férfiakhoz mérte magát, hozzájuk képest akarta megmutatni, igenis van helye ott, ahol van.

Példaképei olyan erős női hangok, mint Kovács Kati, Katona Klári és Koncz Zsuzsa. „A magyar poppiac előadói között és köztük viszont szerintem hatalmas űr van, utánuk nekem csak férfi mintáim vannak” – fogalmazott Magdi.

Hozzátette: ma már nem versenyez. „Jó érzés, hogy mindenki keres valamit. Sokszor észre sem vesszük, de egymásnak is adunk irányt és löketet, igy segítjük egymást abban, hogy egyre jobbak legyünk.”

A megfelelő emberekkel kell körülvenni magadat

Rúzsa Magdi kezdetektől fogva hitt abban, hogy mindig az arra legalkalmasabb ember legyen egy adott pozícióban. Ha valaki mindent maga csinál, akkor teljesen beszűkül az eredmény, egyetlen ember elképzelése valósul meg. „Egy ember nem ülhet meg több lovat. Le fog esni.”

„Önfejű ember vagyok, képes vagyok fejjel menni a falnak. De jó, ha vannak körülöttem emberek, akik szólnak, ha lassítani kell.”

Kívülállóként is hallgatom magam

Miközben teljes mértékben zenész, kicsit ki is tud lépni ebből a szerepéből és zenehallgatóként is képes meghallgatni a dalait.

„Kihallom, hogy mi jó, mi nem. Kielemzem, egy adott dal miért vonz engem hallgatóként, mi az a trükk, ami miatt újra és újra hallani akarom. (…) Tudom, hogy a jóistentől azért hangot kaptam és nem gitárt, mert nekem a melódiát kell átadnom az embereknek.

Nem szabad hagynom, hogy a stílus miatt keretek közé legyen zárva egy dallam” – fogalmazott.

Az anyaság megváltoztat

Az anyák kapnak fentről valami olyan energiát, ami miatt – nem tudják hogyan – de mindent képesek megoldani – véli Magdi, aki hármasikrei mellett maga is megtapasztalja ezt nap mint nap.

Előadóként is megváltozott, hiszen emberileg is megváltoztatta az anyaság.

„Mindig ösztönös előadó voltam, nincs felvett szerepem a színpadon. De más gondolatok, más témák fogalmazódnak meg bennem. És mindenen bőgök, mindenkinek a világát át tudom élni, átveszem az érzéseit. Emiatt néha nehezebb a vállam.”

„Még mindig be vagyunk tojva” – válaszolta nevetve arra a kérdésre, mennyire ijedtek meg férjével arra a hírre, hogy hármasikreik lesznek. „Elképesztő, fantasztikus és gyönyörű dolog. Azt mondjuk nem tudom, hogyan csináltuk végig a tavalyi és az idei turnét.”

Magdi elmondta, a nehézségek mellett mindig igyekszik emlékeztetni magát arra, milyen jó az, amiben benne van.

„Az ember hajlamos elfeledkezni róla, pedig közben akkora elégedettséget és boldogságot él át, amit nem is hitt volna korábban.”

„Emlékeztetni kell magadat arra, amikor épp nagyon hajszolsz valamit, hogy a biztonság, amit keresel, épp ott van veled szemben.”

The post Mindig a férfiakhoz mértem magam – Rúzsa Magdi anyaságról, álmokról és munkáról appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés