:

Lézerekkel építenének utakat a Holdon

Lézerekkel építenének utakat a Holdon

Lézerekkel vagy lencsékkel építenének utakat a Holdon, ezzel megkönnyítve az űrhajósok munkáját és a holdbázis létrehozását – írja az IFLScience.

A Hold felszínén található por éles, érdes és feltehetőleg mérgező részecskékből áll, amelyek rátapadnak az űrruhákra, károsítják a műszereket, megnehezítik az emberek mozgását és akár allergiás reakciót is okozhatnak. Éppen ezért a kutatók kidolgoztak egy módszert, amellyel szilárd felszínt tudnak alkotni a holdi porból.

A tudósok észrevették, hogy szén-dioxid lézerekkel képesek úgy megolvasztani a port, hogy az kemény felületté változzon. Terveik szerint a jövőben háromszögekhez hasonló „térköveket” készítenének ezzel a módszerrel a Holdon, hogy azokból könnyedén utakat és kilövőállomásokat építhessenek.

Liquifer Systems Group

Bár a kísérletek során lézereket használtak, a szakértők szerint a Holdon praktikusabb lenne, ha lencséket és napsugarakat alkalmaznának az építőelemek elkészítéséhez. A lencsék egy nagyítóhoz hasonlóan felerősítenék a napfényt, amely így képes lenne kellően megolvasztani a holdi port. Ez a megoldás azért jobb a lézereknél, mert nincs szükség hozzá energiaforrásra, sem különösebb infrastruktúrára.

Kapcsolódó Internethálózatot épít a Holdon a Nokia Ezzel segítik a NASA holdbázisának megvalósítását.

The post Lézerekkel építenének utakat a Holdon first appeared on 24.hu.