:

A Hamász minden tagja halott ember – Tovább durvul a palesztin-izraeli háború

Miközben az áldozatok, a brutalitás és humanitárius katasztrófa képei rázzák meg a világot, elemzők már arra is figyelmeztettek: hiába reagált egyelőre mérsékelten a világpiac, a háború elhúzódása valószínűleg az olajellátás megakadásától való félelmet, az arany, az amerikai dollár és a svájci frank iránti további keresletet fogja erősíteni.

Jelentős csapatösszevonásokat hajtott végre az izraeli haderő a Gázai övezet körül, több százezer katonát és páncélozott járműveket is nagy mennyiségben csoportosítottak a térségbe csütörtökre. A kerítés mellett folyamatosak a harcok, az összecsapások során már 220 izraeli katona vesztette az életét – jelentette az Izraeli Védelmi Erők (IDF). 

Három túsz, egy nő és két gyereke szabadon engedését jelentette a Hamász iszlamista terrorszervezet, miközben a szombati tömeggyilkosság után indított izraeli válaszlépések miatt már mintegy 340 ezer ember menekült el otthonából a térségben, a halottak száma pedig mintegy 1200, írja az MTI. Az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló irodája (OCHA) közölte, hogy a Gázai övezetben szerda estig további 75 ezerrel, körülbelül 338 ezerre nőtt a belső menekültek száma. Az övezetben mintegy 2,3 millió ember él.

Izrael teljesen fel akarja számolni a Hamászt

A Hamász iszlamista terrorszervezet minden tagja halott ember – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az újonnan megalakult, vészhelyzeti egységkormány első közös sajtótájékoztatóján még szerda este.

„A Hamász ugyanolyan, mint az Iszlám Állam, és úgy fogjuk eltiporni, ahogyan a világ eltiporta az Iszlám Államot”

– mondta a kormányfő az MTI tudósítása szerint, azt is közölve, hogy Izrael immár ellentámadásba ment át. A hatodik napja tartó háború jelenlegi meghirdetett izraeli célja a Hamász katonai képességeinek megsemmisítése.

Készül a hadművelet, totálissá vált a gázai blokád

Az izraeli hadsereg készül a szárazföldi gázai hadműveletre, de politikai szinten még nem született meg a döntés – közölte külföldi újságírókkal csütörtökön Richard Hecht, az izraeli hadsereg nemzetközi szóvivője. Az MTI összefoglalója szerint Izrael körülbelül 360 ezer tartalékos katonát mozgósított az utóbbi napokban be, és példátlan válaszlépéssel fenyegeti a Gázai övezetet uraló iszlamista szélsőségeseket.

Az IDF adatai szerint ugyanakkor legalább százharminc túszt tartanak fogva a gázai terroristák, eddig nyolcvanegy túsz családtagjait értesítette a hadsereg. A Hamász és az Iszlám Dzsihád is azt közölte, hogy 130 embert tartanak fogva, de más források szerint ez a szám elérheti a kétszázat is. A túszok helyzete és kimentésük lehetőségei nyilvánvalóan befolyásolják az esetleges válaszcsapások idejét és formáját.

Az elhurcolt izraeliek visszatéréséig Izrael nem ad áramot, vizet és üzemanyagot a Gázai övezetnek – közölte X-en (avagy a Twitteren) Jiszráel Kac izraeli energia- és infrastrukturális miniszter. 

„Humanitárius segítségnyújtás Gázának? Nem kapcsolnak fel egy elektromos kapcsolót, nem nyitnak ki vízcsapot, és nem léphet be üzemanyag-szállító teherautó, amíg az elhurcolt izraeliek haza nem kerülnek. Emberséget emberségért. És senki se szónokoljon nekünk erkölcsről” 

– fogalmazott Kac. Az izraeli kormány a Gázai övezettel szomszédos izraeli települések elleni szombati brutális terrortámadás után jelentette be, hogy tovább szigorítja az övezet blokádját, és sem villanyáramot, sem élelmiszert, sem üzemanyagot nem enged be az övezetbe, és a vízellátást is leállítják. Szerdán egyébként már leállt az egyetlen erőmű Gázában, humanitárius katasztrófa fenyegeti az övezetet, írta az Al Jazeera. Eközben Izrael teljesen körbevette a Gázai övezetet, 300 ezer tartalékos katona vonult be, és minden korlátozás alól felmentette katonáit az izraeli védelmi miniszter a Hamász elleni harcban.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) a BBC tudósítása szerint csütörtökön már arra figyelmeztetett, hogy a gázai kórházak halottasházakká válhatnak az áramkimaradások miatt. „Veszélyben vannak az inkubátorban lévő csecsemők és az oxigénre szoruló idős betegek is. Leáll a vesedialízis, és röntgenfelvételeket sem lehet készíteni” – közölte Fabrizio Carboni, az ICRC közel- és közel-keleti regionális igazgatója.

Blinken már Izraelben, Biden a nemzetközi jog betartását várja

Antony Blinken amerikai külügyminiszter magyar idő szerint csütörtök délelőtt megérkezett Izraelbe. Villámlátogatása során találkozni fog az izraeli vezetőkkel és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is, aki a Gázai övezetet uraló Hamász politikai riválisa. Antony Blinken korábban azt mondta, hogy „erőfeszítéseket tesznek az összes túsz azonnali szabadon bocsátása érdekében”.

A Hamász szombaton indított támadása a zsidóság legvéresebb napja volt a soá óta –  jelentette ki zsidó vezetőkkel tartott megbeszélésén helyi idő szerint szerdán Joe Biden amerikai elnök. Úgy vélte, a történtek arra emlékeztetik a világot, hogy a gonoszság nem múlik el magától. Mint mondta: a Hamász iszlamista terrorszervezet nem pusztán terrort, hanem „a puszta gonoszságot” hozta el a világba. Biden ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy Izraelnek a nemzetközi jog szerint kell eljárnia.

Közben a BBC jelentette azt is, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken ül össze, hogy tárgyaljon az Izrael–Hamász-konfliktusról.

Még kivár a piac, de van mitől tartani

Bár a piac továbbra is visszafogottan reagált a Hamász által kirobbantott háborúra, gazdasági szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a konfliktusból eredő számos kockázatot még nem áraztak be teljesen. A háború elhúzódása valószínűleg az olajellátás megakadásától való félelmet, illetve az arany, az amerikai dollár és a svájci frank iránti további keresletet fogja erősíteni – írják a New York-i székhelyű BNY Mellon elemzői. A CNBC cikke emlékeztet, az olajárak 4 százalékot ugrottak hétfőn, majd majd kissé megnyugodtak a kedélyek, és az arany ára a támadás óta alig több mint 1 százalékkal emelkedett. Az irányadó amerikai állampapírok hozama 13 bázisponttal 4,657 százalékra csökkent. Ugyanakkor a szakértők úgy látják, az Izrael és a Hamász közötti konfliktus további fokozódása és elhúzódása fenyegető globális probléma is, és a folyamatban lévő ukrajnai háborúval együtt a további katonai kiadások fokozásához vezetnek világszinten, ami a megtakarítások további csökkenését és magasabb kamatlábakat eredményeznék. 

Az inflációs nyomás mellett pedig fennáll a kockázata annak is, hogy ebből egy szélesebb körű konfliktus lesz. Sokan aggódnak amiatt, hogy a Hamász legnagyobb támogatójának, Iránnak köze lehetett a támadáshoz. Amennyiben ez beigazolódna, a legtöbb elemző szerint a háború eszkalálódása küszöbön állna – ami a piacokat kockázatcsökkentő üzemmódba helyezné.

Irán érintettsége más szempontból is sordöntő. Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója az ATV Híradónak úgy fogalmazott: ,,vannak félelmek a szakmán belül azzal kapcsolatban, hogy az olaj ára újra jelentősen is elszállhat, hiszen olajban gazdag területről beszélünk, és bármiféle konfliktus egész biztos, hogy hatni fog az olaj árára, azt nagyon nehéz, megmondani, hogy milyen irányba, de nyilván Iránnak a képbe kerülésével akár komolyabban is emelkedhetnek az olajárak, amennyiben ez a helyzet ez eszkalálódik”.

Lépéskényszerben a Meta és az X a háborús álhírekkel szemben


Az X közösségi felület (korábbi nevén Twitter) több száz „Hamászhoz kötődő fiókot” távolított el, és több tízezer poszt eltávolításáról vagy megjelöléséről intézkedett az Izrael elleni támadás óta – közölte Linda Yaccarino vezérigazgató.

„Továbbra is azonnal reagálunk a világ minden tájáról, köztük az uniós tagállamokbeli bűnüldöző szervektől érkező megkeresésekre” – válaszolta a Thierry Bretonnak, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagjának címzett levelében. Breton ugyanis még kedden felszólította a közösségi vállalat tulajdonosát, Elon Muskot hogy foglalkozzon a platformot elárasztó, a Hamász palesztin iszlamista csoporthoz kötődő dezinformációval annak érdekében, hogy az X megfeleljen az újonnan megalkotott európai uniós online tartalomszabályzásoknak. Breton ugyanezzel a követeléssel élt Mark Zuckerberg felé is, szőt, felszólította a Meta-vezért, hogy tartsák be a digitális szolgáltatásokkal kapcsolatos törvény (DSA) rendelkezéseit, távolítsa el a platformokról az illegális tartalmakat és 24 órán belül válaszoljon a kéréseire, illetve emlékeztette a kiszabható szankciókra is.

The post A Hamász minden tagja halott ember – Tovább durvul a palesztin-izraeli háború appeared first on Forbes.hu.