:
Breaking News

Csak magyarul érthető, hogy „dögöljön meg a szomszéd tehene is” – mekkorát kockáztatott az HBO Max A híddal?

Csak magyarul érthető, hogy „dögöljön meg a szomszéd tehene is” – mekkorát kockáztatott az HBO Max A híddal?

Műfaját tekintve mérföldkő a hazai streaminggyártásban, mégis, a magyar HBO és HBO Max legsötétebb időszakában forgott le az első realityjük, A híd. Egy ponton ott volt a gyomorgörcs az alkotókban, hogy az anyacég kirántja alóluk a hidat. Végül csak elkészült a műsor, nem is akárhogyan – erről kérdeztük a játékosokat, a producereket, valamint Magyarósi Csaba műsorvezetőt. Az írás spoilermentes.

Hajnali négy, vaksötét. Három órája mennek befele az erdőbe. Azt várja, mikor húzzák már a fejére a zsákot. Hogy mikor szedik ki a fekete furgonból és hurcolják el valahova.

Havasi Geri az egyetlen utas, plexi választja el a sofőrtől. Nem szólhat hozzá, bár hiába próbálkozna, akár magyarul, akár angolul.

Kiszállnak a tóparton. Sehol egy lélek, az orrukig se látnak el.

„Ezek lehoztak ide kinyírni.”

Geri kikotorja a zsebéből a telefonját. „Figyelj, mi már itt vagyunk” – pötyögi. Nem jön válasz. Egyre kellemetlenebbül érzi magát a senki földjén, a társasága sem nyugatja meg.

Végre megzörren a telefon. „Jaj, bocsi, fél órát késünk. Nyugi, mindjárt ott vagyunk” – írja vissza Geri kapcsolattartója.

Pár óra, és feljön a nap a Bélesi-tó horizontján. Kitisztul a romániai táj: faház, emberek, kamerák, fények, puskamikrofonok, kábelek. A tó közepén jeladó, a sötétben még látszott a villodzó piros fény. A napfényben viszont már a láda látszik alatta. Harmincmillió forint van benne.

Augusztus van, Geri február óta várja ezt a napot. Tizenhárom idegennel küzd meg a ládáért. Vagy pont, hogy együttműködnek? Egyedül nehéz 250 méter hidat megépíteni tizennyolc nap alatt.

14 (plusz 2 ember), 18 nap, 250 méter – erről (is) szól A híd. Fotó: HBO / Orbital Strangers

2022-t írunk, amikor a magyar HBO Max leforgatja A híd című realityt. Egy évvel később túl is vagyunk a hétrészes sorozaton, ennek kapcsán a producereket, HBO Max-oldalról Závorszky Annát, a gyártó Free Monkeys Production részéről Rubin Kristófot, a házigazdát, Magyarósi Csaba youtubert, valamint két játékost, Molnár Janka Sárát, és magát Gerit faggatjuk.

Dögöljön meg a szomszéd tehene is

Adná magát, de A híd Anna fejében nem a coviddal rezonál, hanem inkább a magyar közönséggel.

„Szerinted a magyarokra mennyire jellemző az együttműködés? Amikor az, hogy »dögöljön meg a szomszéd tehene is«, valójában a környékünkön sehol nem értelmezhető, csak magyarul?”

– Annáéknál itt fekszik a vetélkedő kiindulópontja.

Amikor pár éve elkezdtek új realityformátumot keresni Magyarországra, nyilván a kábeladó szlogenje vezérelte őket. (Ezt talán már nem kell leírni.) Ahogy korábban a Társas játéknál, a Terápiánál vagy az Aranyéletnél, itt is úgy érezték, hogy a történetmesélés az egyik, amivel ki lehet tűnni a műfajból. „Eggyel mélyebb, kettővel több üzenettel rendelkező, hárommal jobban kinéző” – foglalja össze Kristóf a célt a produceri interjúkörön.

„Nyilván akármeddig lehet fokozni a botrány egy-egy ilyen műsor esetén, és ezt is teszik számtalan esetben – mondja telefonon Magyarósi Csaba, a műsorvezető a Forbes.hu-nak. – Csak lehet, hogy ebbe az emberek időnként belefáradnak. A hidat úgy lehet élvezni, hogy közben nem kell azt mondani magamnak, hogy ez tök ciki, és el nem mondom holnap, hogy megnéztem. Hanem másnap tök nyugodtan megbeszélhetedet másokkal, mit gondolnak róla.”

Magyarósi Csaba: „Közben nem kell azt mondani magamnak, hogy ez tök ciki, és el nem mondom holnap, hogy megnéztem.” Fotó: HBO / Orbital Strangers

Ki lesz az első, aki ezt megcsinálja?

Hat produkciós céget hívtak tenderre 2021 nyarán, abból kettő is a spanyol El Puente formátummal házalt, ott Argentínába vitték ki a játékosokat hidat építeni a nyereményig – és egymás között. Ebből lett aztán spanyol, brazil, ausztrál és angol adaptáció is, utóbbinak James McAvoy volt a narrátora, a Channel 4 tévécsatornától pedig a helyi HBO Max is megvette a jogokat.

„Nem véletlenül, 2020-ban baromira kompatibilis formátum volt” – így látja Kristóf. Ő volt az egyik, aki az El Puentét prezentálta a magyaroknak, a másik terv az lett volna, hogy társkereső műsorral indulnak az HBO Max-os pályázaton. „Az baromira megy mindenhol. Vagy a természetben, messze a civilizációtól zajló versenyek, ami nem túlélőshow, hanem pszichológiai dráma.”

Balázs show, Survivor, Celeb vagyok, ments ki innen!, Cápák között – Kristóf öregmotoros a magyar tévés realitygyártásban, tizennyolc év RTL-ezés után mégis hangos volt a szakítás 2020 elején, részletesen ebben az Index-interjúban beszélt róla. Azóta szabadúszó, a konkurens TV2-nek szállít be műsorokat cégével, a Free Monkeys Productionnel a Ninja Warriortól a Love Islandig.

Függetlenedésének újabb állomása, hogy kifejezetten streamingre gyártott realityt, szerinte a szakmában

„régóta mindenki azt figyeli, ki lesz az első, aki ezt meg tudja csinálni”.

Závorszky Anna producer Rubin Kristóf producer Fotók: HBO / Orbital Strangers

Azt mondja, az ő Hídjuk a többi országéval szemben klasszikus sorozat, amiben kirakózás és hangulatépítés helyett koheners történetet próbáltak elmesélni, és amibe a tévéhez képest is alig kerültek ciklikus, formalizált elemek (heti játékok vagy rendszeres kiszavazás például).

Mindezt úgy, hogy az eredeti tervekhez képest a házigazda végül még mindig a háttérben, de kicsivel nagyobb szerepet kapott a többi változathoz képest és beleszólást a karakterformálásba .

„Ez is feltétele volt annak, hogy elvállaltam – mondja Csaba. – Muszáj volt megértenem, hogyan működik, kreatív oldalról is részt venni benne, közösen megírni a szövegeimet, narrációimat.

Erős vagyok, tudok fát vágni

Realitykhez nem feltétlen jelentkezés útján, hanem direkt castinggal találják és hívják be a szereplők 80–90 százalékát. Nem volt ez másképp A hídnál sem, négy hónapon át hat–hétszáz jelöltet hallgattak meg. Kristóf két ponton látja a casting sikerét: ami tartalmi ötletet realitynél előre lehet tervezni, bizonyos szituációkat, kulcsfontosságú pillanatokat, azokat storyline-ban vázolják fel.

„A megfelelő embereket kell megtalálni, akik adott helyzetekbe beleállnak, és úgy reagálnak, ahogy te jósolod – mondja Kristóf. – Mi tényleg arra mentünk, hogy minél színesebb legyen a társaság, akik minél mélyebben meg tudják fogalmazni a gondolataikat, személyiségfejlődésüket, hogy mit éltek meg az egész napos krampácsolás után.”

A másik: hogy a szereplők nem tudták, mire jönnek, annyit mondtak csak nekik, hogy Erdő a műsor címe. „Úgy lettek kiválogatva, hogy amikor megtudják, mi a feladat, hirtelen rájöjjenek, miért lettek kiválogatva, vagy hogy ki hogyan tud érvényesülni a közösségben – veszi át a szót Anna. – Erős vagyok, tudok fát vágni. Mérnök vagyok, tudok tervezni. Ilyet sose csináltam, milyen eszközhöz nyúljak, kitől kérjek segítséget? És így tovább.”

Nem kell hülyét csinálnom magamból

És ha már Havasi Geri vagy Molnár Janka Sára, előbbi többszörös magyar bajnok kajakos, adja magát, amikor ide-oda kellett evezni a tavon. Emellett szókimondó alkatnak vallja magát, látszik is néhány jeleneten, ahol azért nem sokon múlt behúzni a kéziféket. Most épp óceánátevezésre készül. „Jövő év novemberében indulok neki életem legnagyobb kalandjának.”

„Szeretek sztereotípiákat rombolni és az arcomat is hozzáadni, legyenek azok értékes TikTok-videók, vagy akár értékes realityk” – ezt már az elméleti fizikus Janka mondja. A gimiben, és később az ELTE-n is több csapatot vagy projektet vezetett (az egyikről mi is írtunk a Forbes.hu-n), emellett komoly motivációkkal is érkezett beteg húga miatt. A műsor elején őt választják csapatvezérnek a tagok.

Janka és Geri megérkeznek. Fotó: HBO / Orbital Strangers

„Ültem nyáron a Kossuth téren, idegen szám hívott. Eleve utálom ezeket felvenni, egyszer már kikerült a számom a netre – idézi fel Janka. – Sok kör volt, a lakásomra is feljöttek, én pedig egymilliószor elmondtam, hogy nem hiszek nekik, nem fogom lejáratni magam. Három dolgot mondtak el: hogy Románia, hogy az egész augusztusomat elveszi, és hogy nem kell hülyét csinálnom magamból.”

„Jó neked, engem februárban hívtak fel először, addig tűkön ültem, mint az állat” – vágja rá Geri.

Kettejükkel páros interjúzni – na, ilyenkor érezni, mennyit számít a végletekig finomhangolni a castingon.

Geri, Janka és az összhang. Fotó: HBO / Orbital Strangers

Amikor éppen nem siklik félre az interjú Geri elborult poénja, vagy pedig Janka nevetőgörcse miatt, azért megerősítik: tényleg nagy volt a titkolózás, meg talán a szigor is. Janka induláskor csak köszönni akart a sofőrnek, de máris rászóltak, hogy miben egyeztek meg: teljes csönd, míg meg nem érkeznek. Geri az egyik operatőrrel több műsorban is forgatott már korábban, de hiába köszönt neki, rendesen elfordította a fejét. (Aztán sunyiban bocsánatot kért Geritől.)

Hogy mit nem lehetett magukkal a faházba vinni? Rövidebb lenne felsorolni, hogy mit igen. Se smink, se saját ruha, napszemüveg, óra, telefon, laptop, személyes tárgy. Semmit, ami kicsit is az otthonra emlékeztet. „Az elején utáltam a gondolatot, hogy elérhetetlen leszek. Azóta várom az újabb hívást, hogy mikor szakadhatok el újabb három hétre az emberiségtől” – nevet Janka.

Tudod, hidat építeni, Magyarországon

Annáék semmiképp sem akartak elhasznált tévés arcot műsorvezetőnek. Szerintük nem kellett sokáig győzködniük Magyarósi Csabát, annak idején is a Terápia miatt fizetett elő a kábeladóra. Az anyacég, a Warner Bros. Discovery (WBD) másik csatornáján, a Discoveryn még Attraktor címen vezette az Indexről átköltöztetett ismeretterjesztő sorozatát majdnem tíz éve.

„Akkor ment el a kedvem a tévétől. Nem volt keserű élmény, de irtózatos energia ment el olyan adminisztratív feladatokra, amik képernyőn nem is látszottak, az online jelenléthez képest pedig erős korlátokat éreztem ” – emlékszik vissza Csaba.

Az évek alatt hívták ide-oda tévézgetni, végül a streamingszolgáltató kedvéért volt csak újra hajlandó kilépni a megszokott szerepköréből.

„Az első perctől kezdve baromira tetszett az alapötlet. Tudod, hidat építeni egy irányba, ráadásul Magyarországon.”

Az is használt persze, hogy tízéves kora óta tudja, mi az az HBO. Plusz hogy nem gyártóként kell jelen lennie, sőt hosszú idő után ő is csak egy fogaskereke egy jó nagy csapatnak.

Verseny önmagadért és önmagaddal. A többiekkel és a többiekért. Fotó: HBO / Orbital Strangers

Kristófék Erdélyben akartak forgatni. „Európában ott maradtak még olyan helyek, amik mintha érintetlenek lennének, távol mindentől.” A helyi partnercég, a Paprika Studios Romania három helyszínt is leválogatott a terepszemléhez a forgatás előtti tavaszon. Az egykori Jósikafalva melletti víztározó lett a befutó, utána durván három hónap maradt a hátralevő feladatokra a forgatási engedélyektől kezdve a díszlettervezésen át az anyacéges egyeztetésekig. „Utóbbit nem azért mondom, mert nehézkesek lennének ott a központban, csak hát nagyok” – jegyzi meg Kristóf.

A projektcsapat castinggal, előkészületekkel, forgatással, utómunkával 120 fő körül alakult. A büdzséről a producer annyit mond: árban nem volt eltérés a hagyományos, külfödön forgó, nagyobb tévés realitykhez képest.

Mindannyiunkban gyomorgörcs volt

Mindeközben a magyar képviselet 2022 júniusában már a Kreatívnak pedzegeti meg, hogy reality készül náluk. Utána viszont beütött a streamingménkű: az amerikai anyacég költséget faragna az összeolvadás után, leállítja az európai streaminggyártást. Magyarországon is. Ott, ahol heteken belül forgatni indultak volna.

„Természetesen mindannyiunkban gyomorgyörcs volt – emlékszik vissza Anna. – Volt értelme az addig elvégzett munkának? Most, hogy aláírtunk és zöld utat kapott a projekt, vajon azt mondják majd, upsz, bocsi, vissza minden? Vagy azt, hogy ott állunk mögötted?” Mindezt úgy, hogy HBO-s producerként mindig is két–három évekre látott előre, anno ott lebegett előttük a román kreatív hub terve, hogy akár a lengyel, cseh vagy román képviselet is leforgathassa a saját verzióját.

A körülmények épp az ellenkezőjéről tanúskodtak, pénzügyi okokból szépen elkezdtek lekerülni a régiós tartalmak, „Közben az anyacégnél leépítések zajlottak, ahonnan jogilag és pénzügyileg kellene háttérországot biztosítani, hogy egy-egy projekt megvalósuljon. Itt voltak nehézségeink” – folytatja Anna.

Hiába áll készen minden a forgatásra, ha esetleg fentről azt mondják, hogy „upsz, bocsi, vissza minden”. Fotó: HBO / Orbital Strangers

Jogosak voltak tehát az aggodalmak, és nem csak A besúgó, az Aranyélet, plusz még több tucat tartalom elengedése miatt, a WBD tavaly egy 90 millió dolláros, már leforgott képregényfilmet is simán a kukába dobott a streamingpremier előtt.

Anna azt mondja, végül minden támogatást megkaptak az eredeti gyártásért felelős európai vezetőktől.

„Minden muníciót megkaptunk még egy hattyúdalra. Nem volt kérdés, hogy félgőzzel, vagy pedig teljes erőbedobással csináljuk.”

Akkor fáj, ha nő

Így indultak neki a két és fél hetes forgatásnak – előtte persze még egy hét karantén a covidprotokoll miatt.

„Az alatt az egy hét alatt eldöntöttem, hogy gép leszek, csak a pénzzel fogok foglalkozni, senki mással.” Nos, ez át is alakult Geriben, ahogy megismerte tizenhárom társát (és a későbbi két érkezőt). „Utána azonnal úgy voltam vele, hogy először inkább csináljuk végig mint csapat, és a végén majd döntünk. Addig teljesen kizártuk a pénzt.” Persze, Geri biztosra most csak kettejük nevében beszélhet, hét rész dráma és intrika bizonyítja, hogy nem mind a 16-an gondolkoztak ugyanígy.

„Nem tudom, hányszor vettük fel, hogy a »híd«-ban a »h« úgy legyen megnyomva, hogy legyen benne energia, mégis lágy legyen”

– mondja Csaba az első felkonfjáról. „Ilyen fel se merül a videóimnál. Itt megértem, hogy mások az arányok, de spontaneitásra is bőven volt lehetőség, átbeszéltünk pár pontot, utána pedig szabad kezet kaptam.”

Nem sokkal a szereplők érkezése után jön is Csaba első üzenete: bizony hidat kell építeni. „Mondom, juhé, már én is rendeztem gyerekeknek tésztahídépítő versenyt” – így érzett Janka, amikor fény derült a feladatra. És arra, hogy itt a fő feladat bizony kőkemény monoton munka lesz, sok buktatóval, csavarral, amitől nehéz látni a hídnak a végét. „Én amúgy nagyon szeretek szenvedni” – nyugi, Janka mindjárt jobban kifejti.

„Évekkel ezelőtt volt a konditeremben egy srác, aki mindig ezt kiabálta:

akkor fáj, ha nő.

Ez lett életem egyik nagy mondata, mikor fáj, annál lelkesebb vagyok. Persze, meg kellett tanulnom, hogy nem mindenki olyan lelkes, ha szívunk, engem pedig például sokkal jobban leterhelenek az emberi konfliktusok, mint az, ha a tizenötödik napon is hidat építünk.”

„Akkor fáj, ha nő.” Fotó: HBO / Orbital Strangers

Volt jelenet, ahol már a fülemben elindult a drámai zene

Geri tapasztalt show-műsorszereplő, a Ninja Warriorban is felbukkant már, amit szintén Kristóf cége gyárt, szóval azért nem véletlen, hogy A hídnál is feljött neve. Azért az még neki is feladat, hogy a kamerák előtt állva gyorsan le tudjon vetkőzni minden felvett szerepet, és ne azon pörögjön, milyennek akarja mutatni magát, vagy hogy ki mit fog belőle látni.

Az már más kérdés, hogy abból a durván 300 órából, amit kamerák előtt töltöttek, milyen sorozatot álmodnak és vágnak meg az alkotók. Hét epizódnál elkerülhetetlen, hogy konkrét napok maradjanak ki a kész sorozatból. „Hangulatában, interakciókban nincs eltúlozva – mondja a végeredményről Geri. – Viszont sokkal többet szenvedtünk, mint ami átjön, azért jóval megterhelőbb volt fizikailag és mentálisan nem.”

„Megleptek Kristófék – vallja Csaba. – Profi gyárra számítottam. A profizmus állt, de a stáb arra is figyelt, ha valakit kicsit megborult a kamerák előtt vagy mögött, emberileg is időt szánt a produkcióra.” Egyszerre kellett alkalmazkodni ahhoz, hogy a szereplők a játék során tényleg elég szabad kezet kaptak, és ahhoz is, ha emiatt valamelyik döntésük folytán spontán fordulatot vett a sztorijuk.

„Élőben, vágás nélkül látni is elképesztően heroikus élmény volt – teszi hozzá Csaba. – Volt jelenet az utolsó előtti részben, ahol már a fülemben elindult a drámai zene.”

„Megleptek Kristófék.” Fotó: HBO / Orbital Strangers

Miután a 30 millió forint sorsa eldőlt, a kamerák leálltak, és szinte már rögtön ment a kérdezősködés Kristóféktól, hogy mondjon el mindent: mi miért történt, mi volt szándékos, spontán, vagy miben nem is az ő kezük volt benne?

„Nem hagytam magamnak időt feldolgozni az élményt” – meséli Janka a hazaérkezésről. Pénteken végeztek, hétfőn már vissza is állt a mókuskerékbe, lett is belőle túlpörgés, lerobbanás, sürgősségi. Geri két hét coviddal ünnepelte a hazajövetelet. „Pont azt beszéltük kint, elzárva a világtól, hogy mekkora mélytorok lenne karanténba hazaérni” – nevet.

Vissza fog jutni a központba

Számít már ilyenkor a nézettség? Vissza Annához: szerinte házon belül továbbra is áll, mit kell tudnia teljesítenie A hídnak, ő pedig meg van győződve róla:

„A sikere vissza fog jutni a központba, bizonyos mérlegeléseknél pedig igenis számítani fog.”

Ehhez elég csak most júniusig visszapörgetnünk, amikor is a WBD kelet-közép-európai, közel-keleti és törökországi ügyvezetője „Szent Grálként” hivatkozott a régiós, nem angol nyelvű tartalmakra. És még ha a WBD továbbra is nagyon óvatosan bánik a kiadásokkal és az új régiós tartalmak megrendelésével, a helyi gyártású dokumentumfilmek mellett továbbra is le tudja tenni a hitét, sőt a régiós fikciós gyártásban „óvatos optimizmust” is emlegetni mert.

A magyar HBO végre kezd kijönni a depresszióból a tavalyi mélypontja után

Madar Norbert, a GKID nevű kutatócég vezető tanácsadója is hasonlóan érvel a Forbes.hu-nak. „A WBD stratégiai váltása idején, amikor lekerültek a magyar tartalmak,

a hozzáférők száma el is kezdett lemorzsolódni az HBO Maxnál.

Onnan egyértelmű volt, hogy az előfizetők igénylik a lokális tartalmat, tavaly az RTL+ is ezzel érvelte az indulását.”

„Bízok benne, hogy a vegyes műfajok, vagy kifejezetten a realityk felé nagyobb nyitottság lesz” – reméli Anna. Igaz, már nem HBO-s színekben, ő is már szabadúszóként fejleszt sorozatprojekteket, köztük egyet Benedek Ágota könyveiből a Proton Cinemával karöltve. Erről a Forbes.hu-nak is nyilatkoztak nemrég.

Rémálmai voltak a tárgyalás előtt, most amerikai stúdió fejlesztheti Benedek Ágota sorozatát

Lehet, már csak kívülről figyeli A híd lefolyását, és nincs rálátása belső adatokra, előfizetés számokra, Anna szerint ilyenkor kell visszatérni ahhoz, hogy mégiscsak „komoly szakmai szeretet” hajtja őket, nem csupán a megélhetés.

„Tényleg szorítok, hogy ez nagyon jól süljön el” – zárja Anna. A streamingszolgáltató szerint náluk a tavalyi magyar rajt óta a 10 napos eredmények alapján legerősebb nyitást produkálta a nem fikciós európai tartalmak között, maga mögé utasítva több spanyol és észak-európai sorozatot.

A híd című realitysorozat mind a hét része elérhető az HBO Max streamingszolgáltató kínálatában. Szeptember 10-től vasárnap esténként az HBO kábeladón is látható lesz.

The post Csak magyarul érthető, hogy „dögöljön meg a szomszéd tehene is” – mekkorát kockáztatott az HBO Max A híddal? appeared first on Forbes.hu.