:

Több nagy aszteroida is érkezik a héten

Több nagy aszteroida is érkezik a héten

Több méretes aszteroida is el fog suhanni a Föld mellett a héten – írja a Hindustan Times. Mindegyik objektum biztonságos távolságban halad majd el.

A mintegy 18 méter széles, 2021 JA5 jelű kisbolygó nagyjából 5,1 millió kilométerre jár majd szeptember 6-án.

Csillagászati szempontból ez kis távolságnak tekinthető.

Szeptember 8-án aztán a 24 méter átmérőjű 2023 QC5 érkezik, ez 4 millió kilométerre fog elhaladni. Szintén aznap jön a 2020 GE, ez a 8 méter széles aszteroida 5,7 millió kilométerre közelíti majd meg bolygónkat. Szeptember 10-én végül a 20 méter átmérőjű 2023 QF6 fog elhaladni 2,6 millió kilométerre.

A NASA és partnerei folyamatosan monitorozzák a Földet megközelítő objektumokat, egyelőre viszont nem észleltek olyan égitestet, amely valódi fenyegetést jelentene belátható időn belül. A 2013-as cseljabinszki esemény óta a megfigyelési technológia rengeteget fejlődött, igaz, egyes égitestek így is képesek meglepetést okozni.

Az emberiség egyébként mára egészen közel került ahhoz, hogy tényleges veszély esetén képes legyen védekezni. 2022-ben a NASA a DART misszió révén első alkalommal kísérelt meg eltéríteni egy aszteroidát.

The post Több nagy aszteroida is érkezik a héten first appeared on 24.hu.