:

Így kapott ajándékba Balaton-parti ingatlant az exminiszter

Ingyen került a harmadik Orbán-kormány államtitkára, a negyedik kabinet nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli minisztere, a Szerencsejáték Zrt. jelenlegi vezérigazgatója, Mager Andrea tulajdonába egy siófoki ingatlan. Exférjétől kapta ajándékba.

A siófoki székhelyű, fő tevékenységként saját tulajdonú ingatlan adásvételével foglalkozó GA utca 16 Kft., júliusban került Mager Andrea tulajdonába.

A korábban Csányi Sándor bankvezér közvetett tulajdonában lévő céget volt férje, Bártfai Béla vásárolta meg. Ezután teljesen ingyen adta át volt feleségének,  az egykori politikusnak. Két éve váltak el – írja az mfor.hu.

A társaság mérlegében a tárgyi eszközök során 24,1 millió forintot tüntettek fel, az érdemi forgalom hiánya ellenére mintegy 20 millió forint pihen az eredménytartalékban.

Több ebből Itt a változás szele az albérletpiacon Van esélye és értelme a nyugdíjkorhatár emelésének?

Az elajándékozott GA utca 16 Kft. az Euro-Colony Consult Zrt.-ből kiválással jött létre. Az Euro-Colony a Bonitás 2002 Zrt. tulajdonában áll a mai napig, a cégek pedig a kiválás során az Euro-Colony eredménytartalékából kaptak több mint 20-20 millió forintot.

A tárgyi eszköz pedig egy értékes Balaton parti ingatlan. Az Euro-Colony Consult Zrt.-ből kiválás során ugyanis összesen hét új cég jött létre és mindegyik kapott egy-egy ingatlant is.

The post Így kapott ajándékba Balaton-parti ingatlant az exminiszter appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés