:
Breaking News

Sosem látott jelenséget figyeltek meg a Napon

Sosem látott jelenséget figyeltek meg a Napon

Sosem látott jelenségeket figyelt meg a Napon az Európai Űrügynökség (ESA) Solar Orbiter nevű űrszondája – írja a Science Alert. Ezeket a párszáz kilométer hosszúságú, 20-100 másodpercig tartó anyagsugarakat eddig sosem vették észre a csillagunkról készült képeken, hiszen a Nap méreteihez képest nagyon aprók.

Ezek a jelenségek gyakorlatilag kicsiny napkitörések, ezerszer gyengébbek, mint az eddig ismert legkisebbek.

A szakértők úgy vélik, az újonnan felfedezett anyagsugarak az Napon mindenhol előfordulhatnak, és ezek lehetnek a napszelek forrásai. A Föld irányába tartó napszelek amellett, hogy gyönyörű sarki fényeket okozhatnak, képesek megzavarni a rádiójeleket bolygónkon, illetve letaszítani műholdjainkat a keringési pályájukról.

Éppen ezért a tudósok régóta szeretnének kifejleszteni egy módszert, amellyel előre jelezhetik a napszeleket, hogy felkészülhessünk kedvezőtlen hatásaikra. Ebben segíthetnek a most először megfigyelt napjelenségek is.

Az ESA kutatói úgy vélik, még a most felfedezett kitöréseknél is létezhetnek sokkal kisebbek, amelyeket eddig nem sikerült kiszúrniuk.

The post Sosem látott jelenséget figyeltek meg a Napon first appeared on 24.hu.