:

Ugye te se veszel levegőt, amikor e-mailt olvasol? Hogyan javíts ezen?

Ugye te se veszel levegőt, amikor e-mailt olvasol? Hogyan javíts ezen?

Az állandó fáradtságérzet egyik oka lehet, hogy felületesen veszünk levegőt, egy-egy levegővételt teljesen ki is hagyva. Ehhez pedig nem kell több, mint a folyamatos képernyő-figyelés, üzenetekre reagálás. Mi áll a jelenség hátterében? És mit tehetünk ellene?

Linda Stone, a Microsoft korábbi vezetője azt vette észre, hogy hiába végzett minden reggel légzőgyakorlatokat, amikor leült a számítógéphez, megnyitotta a postaládáját, mintha az egész reggeli gyakorlat hiábavaló lett volna. Pillanatok alatt felszínes lett a légzése, vagy néha nem is vett levegőt – így kezdődik a The New York Times cikke.

Stone úgy döntött, informális kísérletet végez. Kétszáz embert hívott meg otthonába – barátokat, szomszédokat, családtagokat –, és figyelte a pulzusukat és a légzésüket, miközben az e-mailjeiket ellenőrizték. A résztvevők nagyjából 80 százaléka időnként visszatartotta a lélegzetét, vagy megváltoztatta a légzés normális ütemét. A jelenséget e-mailapnoénak nevezte el (az apnoe eredeti jelentése olyan alvászavar, amikor alvás közben a légzés bizonyos időnként abbamarad, majd újraindul), és eredményeit a Huffington Poston megjelent 2008-as cikkében írta le.

Mi az a képernyőapnoe?

Stone azóta kibővítette az elméletet és képernyőapnoénak nevezi, utalva a légzési zavarra, amelyet sokan tapasztalunk, amikor különféle feladatokat végzünk a képernyő előtt.

A probléma valószínűleg súlyosbodott a képernyőhasználatunk idejének növekedésével – mondja James Nestor, aki a jelenségről 2020-ban megjelent, Lélegzet: Egy elveszett tudás újrafelfedezése című könyvében írt.

„Egyszerre tíz ablak van nyitva, közben valaki szöveges üzenetet küld, valaki hív, valaki e-mailt küld”

– mondja Nestor arra utalva, hogy ez az állandó stimuláció nem tesz jót nekünk.

Rémálmai voltak a tárgyalás előtt, most amerikai stúdió fejlesztheti Benedek Ágota sorozatát

A képernyőapnoe a szervezetünk stresszre adott válaszreakciója, magyarázza Stephen Porges, a Chapel Hill-i Észak-Karolinai Egyetem pszichiátere. Amikor bármilyen ingerrel szembesülünk, az idegrendszerünk jeleket keres, hogy el tudja dönteni, fenyegetést jelent-e vagy sem, mondja a professzor. Ez a figyelem mentális erőfeszítést igényel, ami fiziológiai változások láncolatát indítja el, beleértve a felszínesebb légzést és a szívverés lelassulását, hogy lecsendesítse a testet, és erőforrásokat irányítson a fókuszáláshoz, mondta.

Porges példaként hozza fel a zsákmányukat becserkésző macskákat: gyakran közvetlenül a támadás előtt megdermednek, és a légzésük felszínessé válik. Szerinte lényegében ez történik akkor is, amikor egy e-mailt, szöveges üzenetet kapunk: megdermedsz, elolvasod és kitalálod a cselekvési tervet. Ha teljesen váratlanul érkezik egy inger – ha olyan üzenetet kapunk, amire egyáltalán nem számítottunk –, annál valószínűbb, hogy a szervezetünk fenyegetésként fogja fel.

Ezeknek a reflexeknek az aktivizálódása nem káros, ha csak alkalmanként fordul elő, az viszont kártékony, ha egész nap, minden nap előfordul.

„Az idegrendszer krónikus fenyegetettségi állapotba kerül”

– mondja Porges. Az órákon át tartó felszínes légzés kimerítheti az embert egy egész napos munka során, még akkor is, ha a munka nem különösebben stresszes.

A szabálytalan légzésnek az egész napos ülés sem tesz jót. A képernyőapnoét azoknál figyelték meg leggyakrabban, akik hosszú órákon át ültek a gép előtt, nagy stressznek kitéve, anélkül, hogy sokat mozogtak vagy éjszaka eleget aludtak volna – mondja David Spiegel, a Stanford Medicine Stressz és Egészség Központjának igazgatója.

Néhány egyszerű gyakorlat, amivel jobb légzési szokásokat sajátíthatunk el Ha azon kapjuk magunkat, hogy felületesen lélegzünk, hallhatóan sóhajtsunk egyet. Ez gyors és egyszerű módja lehet a megfelelő légzési minta visszaállításának. Váltsunk nagyobb képernyőre. Ha kisebb felületre koncentrálunk erősen, az idegrendszer nagyobb terhelésnek van kitéve. Amikor felállunk az asztali géptől, hogy szünetet tartsunk, ne kezdjünk egyből a telefonon üzeneteket írni. Szánjunk néhány percet olyan dolgokra, amelyek nem igényelnek szellemi erőfeszítést, például hallgassunk zenét.

The post Ugye te se veszel levegőt, amikor e-mailt olvasol? Hogyan javíts ezen? appeared first on Forbes.hu.