:

A Nokia épp kivégzi az egyik legnagyobb kínai mobilgyártót. Miért?

A Nokia épp kivégzi az egyik legnagyobb kínai mobilgyártót. Miért?

Az Oppo, OnePlus, Realme és Vivo márkák anyacége sokáig sérthetetlennek tűnt. Aztán jött a Nokia. A finn cég egymás után nyeri a fontos pereket a BBK Electronics ellen, ezzel kiszorítva a márkáit a fontos piacokról.

A BBK Electronics az elmúlt évtized során a semmiből vált az egyik legnagyobb, legfontosabb telefongyártóvá. Az általunk is bemutatott kínai konszern az ernyője alá tartozó márkák, a OnePlus, az Oppo, a Vivo, a Realme vagy az IQOO segítségével masszív piaci részesedésre tett szert globális szinten. Meghódította többek között Indiát, Észak-Amerikát, Nyugat-Európát, tehát a fontos piacokon tudott stabil pozíciókat elérni, de az utóbbi időkben Magyarországon is elkezdte kiépíteni hídfőállásait.

Azonban a jelek szerint a sikersztori most befuccsol, a tündérmesének pedig egy másik nagy hal, a Nokia vethet véget.

A jó élet Szalai Péter 8 perc olvasás
Íme a mobil, ami kirobbanthatná a háborút a hajlítható telefonok piacán
Üzlet Szalai Péter 15 perc olvasás
Az árnyékból falja fel a telefonos szektort a párhuzamos birodalmakat építő gigakonszern
A jó élet Szalai Péter 7 perc olvasás
Telefontuning a legmagasabb szinten: megérkezett az év egyik legizgalmasabb mobilja
A jó élet Szalai Péter 8 perc olvasás
Végre egy dizájnbomba telefon!

Szabadalmi viták

A Nokia még 2013-ban adta el mobilos részlegét. Ez nem azt jelenti, hogy kivonultak volna a telekommunikációs szektorból, azóta is bőszen fejlesztik a nem túl látványos, ám annál fontosabb hálózati és adatátviteli megoldásaikat.

A Nokia bekeményített.

Egy 2018-as megállapodás értelmében a BBK Electronicshoz tartozó márkák okostelefonjaiba is a Nokia szabadalmaztatott 4G/5G technológiája (SEP) került.

A finn cég szerint a szerződés azonban 2021-ben lejárt, meg kellett volna újítani, ami viszont nem történt meg.

A BBK Electronics úgy vélte, hogy erre nem volt szükség, mert egy kínai bíróság nekik adott igazat, illetve későbbi álláspontjuk szerint a Nokia lehetetlen feltételeket támasztott. Mivel ezt követően is folyamatosan használták az eljárást új modelljeikben, ezért a másik fél több országban is bírósághoz fordult, szabadalomsértéssel vádolva a BBK-t.

Hatalmas pofonok

A hasonló ügyek nem ritkák, és a kínai konszern vezetői a jelek szerint nagyon biztosak voltak a dolgukban, hiszen hagyták idáig fajulni a dolgokat. Azonban óriási pofont kaptak, hiszen az elsőként lezárult ügyben a mannheimi bíróság a Nokia javára döntött, és megtiltotta az Oppo és a OnePlus termékek forgalmazását Németországban addig, amíg nem fizetnek.

Az Oppo már elhagyta Magyarországot.

És ez csak a kezdet volt. 2023 nyarára felgyorsultak a dolgok, Németországból ugyanígy „kitiltották” a Realme és Vivo márkákat. Franciaországban ugyan első fokon a párizsi fellebbviteli bíróság elutasította a Nokia keresetét, azonban miután a finn vállalat bejelentette fellebbezési szándékát, a BBK a távozás mellett határozott. A cég így tett egyébként több uniós országban, így például hazánkban is egy szó nélkül felszámolta hivatalos képviseletét, nem várta meg az esetleges jogi procedúrát.

Az EU elvesztése mindenkinek nagy érvágás, aki nagyban gondolkodik. Ám a csapásoknak ezzel még nincs vége.

Július utolsó napjaiban az Egyesült Királyságban az úgynevezett Felső Bíróság is a Nokiának adott igazat, kitiltva ezzel az Oppo termékeit a brit boltokból. Aztán augusztus elején Indiában is hasonló döntés született. Ez utóbbi az igazán brutális ütés, az ázsiai ország régóta a BBK egyik legerősebb bástyájának számít. Ráadásul még hátravan néhány igen fontos régió, így például Dél-Amerika, de a trendeket elnézve a BBK Electronics itt sem számíthat túl sok jóra.

Miért nem fizetnek?

Joggal merülhet fel a kérdés: miért nem fizet a kínai cég, és miért adja fel a rengeteg pénzből kiépített állásait, vállalva az arcvesztést?

Ennek legfőbb oka, hogy a jelek szerint a konszern nincs túl jó anyagi helyzetben.

A globális és a kínai mobil piac is régóta zsugorodik, a bevételek csökkennek, a verseny élesedik. Ráadásul a BBK Electronics évekkel ezelőtt belevágott egy iszonyatosan költséges csipgyártási projektbe, amely borzalmasan sült el. Hivatalosan másfél milliárd dollárt, a valóságban ennél nyilván sokkal többet fordítottak a Zeku programra, ezt viszont idén beszántották.

Duan Jongping, a BBK Electronics atyja nem boldog. Kép: Min News

A Nokia jóindulatára sem számíthatnak, a finnek már megállapodtak a szóban forgó technológiák licenceléséről olyan tech óriásokkal, mint az Apple, a Motorola vagy a Xiaomi. Nem tehetik meg, hogy kivételezzenek a BBK-val, vagy engedményeket tegyenek nekik, hiszen az értelemszerűen kiváltaná a megbízhatóbb, fizető partnerek rosszallását.

Mi lesz most?

A jelek szerint a BBK Electronics igen nehéz helyzetbe került. Kínában nem fenyegeti őket veszély, de az a piac egyedül nem képes eltartani egy ekkorára nőtt konszernt, vele pedig ennyi márkát.

A Vivo is óriási bajban van. Kép: Vivo

Ráadásul a helyzet ott sem ideális a már említett romló körülmények miatt, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy meg kellene küzdeniük a más okokból, de szintén hazai pályára visszaszorult Huaweijel.

A BBK megüresedő helyére persze azonnal benyomulhatnak a riválisok, többek között az egyre erőteljesebben nyomuló kínai Honor, a Xiaomi, a váratlanul jó modellekkel jelentkező Motorola, a OnePlus egykori kultikus főnöke által alapított Nothing, illetve természetesen a Samsung és az Apple is.

Szót kell még ejteni egy friss versenyzőről is, amely betöltheti a keletkezett vákuumot. Ez a Latin-Amerikában és Ázsiában terjeszkedő, kínai Transsion: 2023 első felében 40 százalékkal tudta növelni az eladásait, és így globálisan az ötödik helyre jött fel a második negyedévben. Bármi is történjék ezek után, borzalmasan izgalmas idők elé nézünk!

The post A Nokia épp kivégzi az egyik legnagyobb kínai mobilgyártót. Miért? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés