:

Bunyó helyett inkább vitát akarhat Musk Zuckerberggel

Bunyó helyett inkább vitát akarhat Musk Zuckerberggel

Úgy tűnik, Elon Musk megpróbál kihátrálni a Mark Zuckerberggel tervezett ketrecharcból – írja az Insider. A lehetséges meccsről és annak hátteréről ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen.

Musk vasárnap még arról számolt be, hogy amennyiben megküzd a Meta-vezérrel, úgy azt élőben közvetítik majd platformján, az X-en, azaz az egykori Twitteren. Ugyanazon a napon viszont azt is kiírta, meg kell még vizsgáltatnia a nyakát és a hátát, mielőtt megállapodnának a dátumban. Musk szerint elképzelhető, hogy műtétre lesz szüksége.

A saga legújabb fejezeteként a milliárdos afelé kacsintgat, hogy inkább egy „nemes” vitát folytasson Zuckerberggel a verekedés helyett.

A TED kurátora, Chris Anderson egy tweetben azt javasolta, hogy a két vállalkozó között egy „ketrecharcos vitát” szervezzenek, és úgy tűnt, hogy Musk benne lenne a dologban.

Korábban hasonló ötlettel állt elő a milliárdos anyja. Maye Musk júniusban azt írta, fiának és Zuckerbergnek három-három kérdésre kellene válaszolniuk egy verbális harc során, nyerni a viccesebb válaszokkal lehetne.

The post Bunyó helyett inkább vitát akarhat Musk Zuckerberggel first appeared on 24.hu.