:

Nyugdíj: ekkor jöhet az emelés, de prémiumról szó sincs

Nyugdíj: ekkor jöhet az emelés, de prémiumról szó sincs

Nem lép előbb, kivárja a nyugdíj emelésének határidejét a kormány.

A tavalyhoz hasonló nyári nyugdíjkorrekciókkal szemben idén valószínűleg kivár a magyar kormány, és csak a nyugdíjtörvény (Tny.) szerint előírt kötelező időpont szerint érkezhet a kiegészítő emelés – mondta a TV2 adásában Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News alapítója.

A januári 15 százalékos emelés után így novemberben korrigálhat a kormány, a várakozások szerint akár 3 százalékkal is.

A várhatóan szeptember 8-án érkező inflációs jelentés alapján születő döntés ugyanis minimum 16,5 százalékos, de inkább 18-19 százalékos pénzromlással fog számolni. A Magyar Nemzeti Bank 16,5-18,5 százalék közé várja az éves inflációt. Ez azt jelenti, hogy a legoptimistább becslés szerint minimum 1,5 százalékos emelés illeti a nyugdíjasokat novemberben.

Több ebből Nyugdíj: ekkor jöhet az emelés, de prémiumról szó sincs Brutális összegért vásárolja fel a Hős utcát az állam

A valószínűbb, 3 százalékos emeléssel a 208 ezer forintos átlagnyugdíj 6500 forinttal emelkedne. A korrekció tíz hónapra visszamenőleges, így aki épp az átlagnyugdíjjal megegyező ellátmányt kap, a megemelkedett novemberi juttatás mellett 65 ezer forintos kiegészítést is megkapja.

Prémium? Majd jövőre

Az elmúlt években rendre érkező nyugdíjprémiumtól már szinte biztosan elbúcsúzhatnak a nyugdíjasok. A nyugdíjtörvény szerint ez a juttatás akkor jár, ha a megfelelő mértékű a gazdasági növekedés, azaz a GDP mutatója meghaladja a 3,5 százalékot. Ez még a legpozitívabb elemzői szcenáriók szerint sem lehetséges 2023-ban, az MNB legutóbbi előrejelzése szerint 0-1,5 százalék között alakulhat Magyarország GDP-je.

Jövőre viszont már lehetséges, hogy visszatér a nyugdíjprémium.

Az MNB prognózisa szerint ugyanis 2024-ben 3,5-4,5 százalék között alakulhat a gazdasági növekedés. Így amennyiben a pesszimista minimum-szcenáriót minimálisan meghaladja a magyar gazdaság, a törvény szerint jövő novemberben érkezhet a grátisz juttatás.

Postás megérkezik egy nõ lakásához a fõváros XIII. kerületében, ahol dupla nyugdíjat kézbesít 2023. február 8-án. MTI/Bruzák Noémi

Mindez természetesen a jövő januári kötelező emelés mellé, amit az éves inflációs előrejelzés szerint határoz meg kötelezően a nyugdíjtörvény. Az MNB prognózisa szerint ez 3,5-5,5 százalék lehet; az emelés is ennek megfelelően fog várhatóan alakulni.

The post Nyugdíj: ekkor jöhet az emelés, de prémiumról szó sincs appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés