:

Tízmilliárdok folytak az ismert magyar milliárdostól Tiborcz Istvánig, gimnáziumi barát volt az összekötő

Tízmilliárdok folytak az ismert magyar milliárdostól Tiborcz Istvánig, gimnáziumi barát volt az összekötő

Jellinek Dániel cégcsoportjából az elmúlt években tízmilliárdok áramlottak ki egy országos szinten kevéssé ismert pécsi vállalkozó cégéhez, majd Tiborcz István BDPST Zrt.-jéhez úgy, hogy a pénzmozgásokat igyekeztek elrejteni.

Tiborcz István cégbirodalmába 2019 és 2022 között több mint 27 milliárd forint érkezett egy rejtélyes forrásból, a pénz forrása Jellinek Dániel lehetett. Korábban sosem sikerült alátámasztani, hogy a hagyományos üzleti kapcsolatnál szorosabb pénzügyi viszony van a két milliárdos között, de a G7 hosszú oknyomozó cikkben taglalja az első bizonyító erejű dokumentum és az ez által jelzett pénzmozgás részleteit.  

Az összekötő

A lap szerint Hornung Áron, a Duna House (DH) pécsi franchise-tulajdonos családjának tagja ingatlankezeléssel foglalkozó első saját cégéhez, a Fagales Zrt.-hez úgy érkezett három év alatt 23,4 milliárd forint osztalék, hogy egy forint árbevétele sem volt. A pénz forrása Jellinek Dániel egyik cége, a Geraldton Zrt. volt, hiszen osztalékfizetései szinte hajszál pontosan megegyeznek azzal az összeggel, amit a Fagales kapott.

A Geraldton 2021-es éves jelentésébe véletlenül bekerült, hogy a társaság egy évvel korábban a Fagalesnek fizettet ki közel 5 milliárd forintnyi osztalékelőleget, így egyértelművé vált a cégek közötti kapcsolat, és az, hogy a Geraldton-osztalék haszonélvezője nem Jellinek Dániel családja, ahogy azt a vállalkozó korábban nyilatkozta, hanem a Fagales Zrt.

Itt nem állt meg

A pénz azonban nem állt meg a pécsi vállalkozónál, aki Tiborcz István gimnáziumi baráti köréhez tartozik. A BDPST Zrt. 2019 és 2022 között több mint 27 milliárd forintnyi olyan osztalékbevételt mutatott ki, amelynek eredetét nem árulták el a beszámolójukban, és a G7 kérdéseire sem. Az osztalék beérkezésének üteme pedig nagyon látványosan lekövette a Fagales Zrt. kifizetéseit.

A BDPST minden érintett évben a Fagales által kifizetett pénznek pontosan a 94,0975 százalékát kapta ilyen formában.

Közös könyvelés

A fővárosi BDPST és Geraldton, illetve a pécsi Fagales beszámolóit évek óta ugyanannak a székesfehérvári könyvelőirodának ugyanaz a Sukorón élő könyvelője készíti egységes sablon alapján.

A G7 kutatása szerint a 2019 közepén még egyetlen főt sem foglalkoztató vállalatnál az elmúlt hónapokban már több mint egy tucat ember dolgozott. A felfutásban az Orbán-család cégei is szerepet játszottak. A BDPST-csoporthoz tartozó vállalatok jelentős részének ők készítik a beszámolóit, de Orbán Ráhel baba- és gyermektermékeket értékesítő vállalkozása számára is könyvelnek.

Az út vége tavaly decemberben érkezett el, amikor Jellinek Dániel értékesítette a korábban is kifizetőhelyként működő Geraldton Zrt.-t, amit egy indokolatlanul bonyolult ügylet keretében Tiborcz István BDPST-je vett meg.

Túlnépesedés, építési tilalom, vízhiány: mi várható az agglomeráció ingatlanpiacán?

The post Tízmilliárdok folytak az ismert magyar milliárdostól Tiborcz Istvánig, gimnáziumi barát volt az összekötő appeared first on Forbes.hu.