:

Nyaralás: sokba fájhat, ha forintban fizetünk külföldön, és így vigyázhatunk, hogy ne lopjanak meg

Nyaralás: sokba fájhat, ha forintban fizetünk külföldön, és így vigyázhatunk, hogy ne lopjanak meg

Hogy ne lopják el a pénzünk, abban rengeteget tudnak segíteni a banki mobilappok is. A részletekről és a mobilbanki újdonságokról Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője számol be vendégcikkében.

NEGYEDÉVES MOBILBANKI JELENTÉS

A BiztosDöntés.hu szakértőiként minden magyar banknál van lakossági bankszámlánk, melyeket több éve aktívan használunk. Ezzel a háttérrel egy több száz szempontból álló adatbázist építettünk fel a mobilbankok funkcióiról, melyet hetente frissítünk.

Erre alapozva a Forbes.hu hasábjain rendszeresen beszámolunk arról, milyen változások zajlanak a mobilról intézhető pénzügyeink piacán idehaza, és mi az, amit hiányolunk. Minden negyedévben elmondjuk az újdonságokat, melyekből kiderül, merre halad a hazai pénzvilág fejlődése a mindennapi pénzügyekben. Belenézünk a negyedévente frissülő aggregált hazai bankkártya-statisztikákba és kiemeljük belőle azt, amit érdekesnek látunk.

Az eddig megjelent elemzések

Nem várt irányokból támogatja a kormány a banki ügyfeleket 2022 utolsó negyedévében jelentős fejlesztésekről adtak hírt a bankok Így tudsz költeni és spórolni egyszerre – kártyás vásárlási kedvezményekkel újítanak a bankok Reszkethet-e a Revolut? Átfogó felmérés készült, így állnak a magyar bankok a mobilunkon Pénzesőt indítottak a bankok, mutatjuk, mit kell tenni

Forintban fizetni külföldön? Sokba fájhat!

Ha nyaralni megyünk, főleg külföldre, nem árt pár jótanáccsal felvértezni magunkat. A legfontosabb, hogy vigyázzunk a pénzünkre a szokásosnál jobban. A tengerpartokon, üdülőközpontokban hamar találkozhatunk a turistákra, pontosabban a turisták pénzére szakosodott bűnözőkkel.

Nem bűnözés viszont, hanem teljesen fair szolgáltatás a dinamikus devizakonverzió, azaz a DCC. Ezzel külföldön is forintban mutatja a bankkártyás vásárlás vagy az ATM készpénzfelvétel összegét, mintha idehaza lennénk. Ekkor a számlakivonaton tényleg a feltüntetett összeg szerepel majd, tehát nem lesz semmilyen konverzió, átváltás vagy plusz díj. Egy nagy baj mégis van vele: sokkal drágább árfolyamon váltják át így a külföldi valutát forintra, mint a hagyományos módon.

Ezért célszerű visszautasítani a felajánlott, forintban történő fizetést külföldön és a hagyományos utat választani,

azaz digitálisan vagy kártyával a helyi devizában fizetni.

Ekkor ugyan két konverzió is lesz, mire a vásárlás vagy készpénzfelvétel értéke a számlánkra kerül.

Először a kártyatársaság konvertál Európában euróra, vagy azon kívül amerikai dollárra, amennyiben a tranzakció nem ebben a devizanemben történt, majd az ügyfél saját bankja konvertálja az eurót vagy dollárt a bankkártya mögötti számla devizanemére a saját deviza eladási árfolyamán, ha az eltér ettől.

De még így is biztosan jobban járunk. Ugyanígy igaz ez amúgy internetes vásárlásokra is, például, ha repjegyet veszünk: mindig válasszuk azt, hogy felkínált devizában és nem forintban fizetünk.

Spórolhatunk a deviza átváltás költségén is. Az OTP Bank lakossági forint fizetési számlához igényelhető Árfolyam+ számlacsomag elemmel az igénylést követő hónaptól az OTP Bank középárfolyamán lehetséges az elektronikus devizaátutalás forint fizetési számláról összesen havi 300 000 forintig valamennyi, az OTP Bank által jegyzett devizanemben. Ez a külföldön, forint betéti kártyával végzett fizikai kártyás vásárlásra is érvényes devizában;

összesen havi 300 000 forintig

(EUR, GBP, USD, és CHF devizanemben).

A számlacsomagelem akciós havi díja: 113 Ft, mely visszavonásig, de legkésőbb 2024. február 29-ig elengedésre kerül.

Kedvezményes vagy ingyenes készpénzfelvétel külföldön

A bankkártyával, mobiltelefonnal történő fizetés külföldön is ingyenes, azonban a készpénzfelvétel biztosan nem, hiszen a magyarországi 150 ezres kedvezmény külföldön nem érvényes (a Revolut havi 75 ezer forintos ingyenes ATM készpénzfelvételi limitje viszont igen). Ha készpénzre van szükség, akkor ellenőrizzük, hogy el tudunk-e érni a külföldi országban olyan automatát a közelben, amely a saját bankunk hálózatához tartozik.

Ha igen, akkor érdemes ebből felvenni a készpénzt, mert valószínűleg ez lesz a legolcsóbb.

Ha nem, akkor érdemes élni azzal a kedvezménnyel, hogy bármely magyar bankkártyával az összes EGT tagállamban eurót felvéve az ATM-ből olyan díjat fizetünk, mintha Magyarországon vennénk fel készpénzt bármely idegen ATM-ből. EGT tagállamnak számít az összes európai uniós ország, továbbá Izland, Liechtenstein és Norvégia.

Négy hazai banknál találkozhatunk külföldön is saját ATM hálózattal.

A CIB Bank teljesen ingyen biztosítja a külföldi Intesa Sanpaolo bankcsoport ATM-jeiből a készpénzfelvételt a Visa Inspire kártyájával, 3 881 forint helyett. Ilyen ATM-ek az alábbi országokban találhatók: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Egyiptom, Horvátország, Olaszország, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna.Az Erste Banknál ugyanannyiba kerül a készpénzfelvétel a külföldi Erste leánybankok ATM-jeiben, mint idehaza a saját ATM-ekből. Ilyen Erste ATM-ek külföldön Ausztriában, Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában találhatók.Az OTP Bank ügyfelei Albánia, Bulgária, Horvátország, Moldova, Montenegró, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Ukrajna és Üzbegisztán területén lévő OTP bankcsoporti ATM-ekből vehetnek fel készpénzt kedvezményes díjért, 0,6 százalék plusz 3,13 euróért.Végül 0,072 százalék plusz 1,691 euróval olcsóbban vehetnek fel készpénzt az UniCredit Bank ügyfelei a bank saját ATM-jeiből külföldön, mint más külföldi bankéból, kivéve az EGT területen található UniCredit ATM-eket, melyek olcsóbbak, hiszen belföldi idegen díjért használhatók euró készpénzfelvétel esetén. Az országok, ahol külföldi UniCredit ATM található és nem EGT tagállamok, vagy nem euró a hivatalos helyi fizetőeszközük: Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Oroszország, Románia, Szerbia és Törökország.

Mobilalkalmazás tippek a biztonságos külföldi használatért

Létezik néhány segítség, mellyel védhetjük a pénzünket a külföldi nyaralás alatt is. Bár ezek a lehetőségek idehaza is elérhetők, külföldön járva nagyobb eséllyel futhatunk bele turistákra szakosodott bűnözőkbe, ezáltal jobb odafigyelni ezekre a lehetőségekre.

1. Limit

A bankkártya limitjét érdemes a költési szokásainkhoz igazítani. Ez a külföldi nyaralás alatt lehet magasabb, mint az itthoni hétköznapi, de akár még ugyanannyi, vagy kevesebb is lehet. Célszerű beállítani ezt egy olyan értékre, amit várhatóan nem lépünk túl. Erre minden bank mobilalkalmazásában van lehetőség.

2. Bankkártya blokkolása, letiltása

A bankkártya blokkolása egy ingyenes szolgáltatás és bármikor visszavonható. Ezt felhasználva csak addig állíthatjuk élesbe a kártyánkat, amíg fizetünk vele, utána ismét alvó üzemmódba lehet kapcsolni. Blokkolt állapotban a kártya nem terhelhető meg, a csalók hiába is próbálkoznának vele. Ilyen szolgáltatást a Gránit Bank, az MBH Bank (korábbi BB és MKB), a K&H Bank és a Raiffeisen Bank applikációja nyújt, továbbá a Revolut is.

A Gránit Banknál még az is beállítható, hogy a feloldás után a blokkolás automatikusan visszazárjon a megadott idő elteltét követően. Így biztosan nem felejtjük el bekapcsolni a blokkolást a tranzakció után.

Ha a bankkártya végérvényesen elveszne vagy ellopnák, azonnali letiltása az OTP Bank, a K&H Bank és a MagNet Bank applikációjában lehetséges. A letiltás végleges, nem vonható vissza.

3. Ellenőrizzük az érvényes deviza eladási árfolyamot!

A bankkártyás költés forintra átszámolásához sok bank applikációjában ellenőrizhetjük az éppen érvényes deviza eladási árfolyamot. Erre az OTP Bank, a CIB Bank, a MagNet Bank, a Raiffeisen Bank az UniCredit Bank és az MBH Bank (volt Takarékbank) applikációjában van mód, továbbá a Revolutban.

4. Kizárható tranzakciók

Végül van még pár bankkártyás tranzakció kizárási lehetőség, mely szintén hasznos abban az esetben, ha nem használunk ilyet. Ezek bármikor visszakapcsolhatók és ingyenes szolgáltatások, így érdemes élni velük, mert ezzel is megakadályozhatjuk a csalásokat.

Kizárhatók az internetes tranzakciók az OTP MobilBankban és a Revolut appjában.Csak a Revolutban van lehetőség a mágnescsíkos tranzakciók, az érintéses tranzakciók vagy a készpénzfelvételi tranzakciók kizárására.A bankkártya használatakor a csalók általában Európán kívüli földrészeken élnek vissza az ellopott kártyaadatokkal. Ezért a bankkártya használata az ún. geolokációs beállítás segítségével korlátozható Európára a CIB Bank és az OTP Bank mobilappjában, továbbá a Revolutban. A CIB Banknál ehhez még időintervallumot is rendelhetünk, utána az előző állapot visszaáll. Európában – az Európai Unióban legalábbis – a bankkártyák már csak chipes környezetben használhatók, amely jóval biztonságosabb, mint a mágnescsíkos használat.Ezektől függetlenül érdemes szólni a bankunknak előre, hogy mikor melyik országban tartózkodunk majd éppen. Így ezeket az országokat a kívánt időre kiveszik a csalásfigyelő algoritmusból, ezáltal biztosan nem szembesülünk majd a tranzakció elutasításával.

Negyedéves trendek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) aggregált statisztikai adatszolgáltatása szerint a legfrissebb, rendelkezésre álló adatok szerint 2023 első negyedévében tovább nőtt a mobilfizetés aránya az összes bankkártyás fizetéshez képest. Értékében az összes kártyás vásárlás 13,78 százalékát fizették ki a magyarok mobillal.

Ez egy lassú, de magabiztos emelkedést mutat, az arány 2020. I. negyedéve, azaz a statisztikai adatszolgáltatás kezdete óta minden egyes negyedévben nő, a szezonális hatásoktól függetlenül is. A darabszámra vonatkozó arány pedig már csak tized százalékokra van attól, hogy elmondhassuk: már átlagosan minden ötödik bankkártyás vásárlás mobilfizetéssel történik.

Az eddigi töretlen fejlődés alapján minden okunk megvan rá, hogy feltételezzük, az idei második negyedévben ez az arány már meg is haladta a 20 százalékot. Erről azonban csak negyedév múlva lesz adatszolgáltatás.

Az azonnali fizetési rendszer új szolgáltatásainak állása

Az azonnali fizetési rendszer (AFR) három új szolgáltatása (fizetési kérelem, utalás másodlagos azonosítókkal, QR-kódos fizetés) közül a másodlagos azonosítók segítségével (tehát bankszámlaszám használata helyett e-mail címre, mobiltelefonszámra vagy adószámra, adóazonosító jelre) indított átutalást ma már minden bank mobilapplikációja nyújtja. A másik két szolgáltatás azonban még mindig „félágas”, egyik-másik szolgáltatás még sok banknál hiányzik.

2023. II. negyedéve sem hozott ebben változást. A nyolc hazai nagybank fele egyik vagy másik új szolgáltatást még mindig nem nyújtja. Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója 2024. február elsejét jelölte meg ezen szolgáltatások kötelező bevezetésének minden banknál. A QR-kódos átutalás és a fizetési kérelem szolgáltatások elterjedését az állam jogszabály-módosítással tette díjmentessé a lakossági fogyasztók számára a tavalyi év végén.

Fejlesztések 2023. II. negyedévében

Az Erste Bank által fejlesztett George Magyarország applikációban a hitelkártya-tartozás visszafizetése immáron a CélBetét nevű megtakarítási számláról is indítható. Egy másik fejlesztés keretében a fizetési kérelem feladásakor engedélyezhetővé vált a kérelem címzett általi szerkeszthetősége. A George új befektetési funkcióval is bővült. Ennek segítségével az ügyfelek megismerhetik, hogy milyen szempontokra érdemes figyelniük egy egészséges portfólió kialakítása során. Ezenkívül az alkalmazásban már néhány kattintással lehet utasbiztosítást is kötni.

Az alkalmazás idén további hasznos funkciókkal bővül. A fejlesztések eredményeként az ügyfelek meg is tudják majd mutatni a bank tanácsadóinak, hol akadtak el egy művelet közben a mobilalkalmazásban. A platformon lehetőség lesz a banknál lévő adatok (lakcím, személyi igazolványszám) módosítására, a dokumentumok aláírására is. A George ezenkívül az Ersténél számlát vezető kisvállalkozások számára is hamarosan elérhetővé válik majd, így az ügyfelek egyetlen alkalmazásból kezelhetik a magán és a céges számlájukat is.

Júliusban pedig megjelent a kiemelt árfolyam szolgáltatás, amivel a bank valós idejű jegyzést biztosít, a bankközi devizapiac árfolyamait követve. Az ingyen megnyitható saját devizaszámlákra a bankközi devizapiac árain alapuló, folyamatosan változó árfolyamon lehet váltani hétköznaponként nyolctól ötig. Lakossági ügyfeleknek havonta 500 ezer forintig, Erste World és Private Banking ügyfeleknek egymillió forintig. A kiemelt árfolyam automatikusan elérhető, nem kell rá előfizetni, az átváltás banki díj- és jutalékmentes.

Végül még három fejlesztés is belefért az elmúlt negyedévbe:

a felhasználók számára elérhetővé vált, hogy a kapcsolattartási adataikat a mobilalkalmazásban kezeljék.A fizetési kérelem szolgáltatás (rögzítés, visszavonás, elutasítás) is működik már az alkalmazásban,a Pénzügyi Tükör (korábbi néven Pénzügyi Pillanatkép) szolgáltatás pedig, ami részletes kimutatást ad a forintszámlákról, mostantól a hitelkártya számlákon is elérhető.

A Gránit Bank által fejlesztett GRÁNIT eBank mobilalkalmazás részben új külsőt kapott a Gránit Bank dizájnváltása következtében. Az elfelejtett PIN kód ezentúl megtudható az applikációból. Aki pedig a kártyája adataira kíváncsi, azt is megtudhatja az appból (ez az internetes vásárlások során segít, ha nincs kéznél a kártya).

Szintén új funkció, hogy mostantól a Platinum, Neo vagy Standard bankkártya közvetlenül igényelhető az applikációban és a kártya digitális példánya azonnal használható is.

Megjelent a csekkbefizetés lehetősége az alkalmazásban: a mobiltelefon kamerájával beolvasott sárga vagy fehér csekkek kiegyenlítése átutalás útján, annak díjazásával történik. A bank közlése szerint ebben az évben több izgalmas fejlesztés is élesedik a Gránit Bank mobilbanki applikációjában. Új kényelmi szolgáltatás továbbá, hogy a bank mobilalkalmazásából az Állampapír-vásárlás menüpontra kattintva azonosított VideóBank hívás keretében, fizikai jelenlét és ügyfélkapu nélkül közvetlenül indítható állampapír-vásárlás, illetve értékpapírszámla-nyitás.

A Magnet Bank II. negyedévi fejlesztése, hogy a mobilalkalmazás bővült a Prizma betét lekötési lehetőségével.

Az MBH Banknál az elmúlt negyedévben az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. 2023. április 30-i egyesülésének levezénylése volt a fókusz. Megmaradt a három (korábbi Budapest Bank-os, korábbi MKB Bank-os és korábbi takarékbankos) mobilalkalmazás párhuzamos használata egy átmeneti ideig, melyek egységes arculatra frissültek mindhárom mobil operációs rendszeren. A mobilapplikációk neve is egységessé vált: MBH Bank App. A nevet zárójelben a származása alapján a (korábban BB), (korábban MKB), vagy (korábban Takarék) különbözteti meg a bank.

Az OTP Bank több fejlesztéssel is jelentkezett az elmúlt negyedévben. Az OTP MobilBankban kizárhatja magát a felhasználó, ha adathalászat gyanúját, adatai illetéktelen kezekbe kerülését véli vagy észleli. A kizárással mérsékelhetők vagy megelőzhetők a visszaéléssel kapcsolatos károk. A felhasználó természetesen önmagát is kizárja ezzel, de a hozzáférése az OTP Bank telefonos ügyfélszolgálatán vagy bármelyik OTP bankfiókban ügyintéző segítségével később visszaállítható.

Az OTP mobilalkalmazása Magyarországon elsőként jelentkezett azzal a funkcióval, hogy a bankkártyás fizetések megoszthatók a mentett partnerek között. A meglévő tranzakciót megnyitva az „Összeg szétosztása” gombra koppintva nyílik lehetőség a partnerek kiválasztására. A funkció több fejlesztést is kapott a negyedévben, ezáltal egyedi arányú költéselosztás is elérhetővé vált. Új partnert is hozzá lehet adni a listához és közleményt is meg lehet adni (Android rendszeren). Az iOS-es verzióban az összegek szétosztásakor az applikáció jelzi, amennyiben többet vagy kevesebbet osztott szét a felhasználó a vásárlás összegénél, vagy ha valaki kimaradt volna a szétosztásból a listáról.

Az OTP Bank kínálata egy új digitális megtakarítási funkcióval is bővült. Az OTP internetbankban és mobilbankban elérhető Persely segítségével az ügyfelek kis összegeket is tudnak félretenni, melyekhez különböző célokat is rendelhetnek. A Persellyel a digitálisan aktív, megtakarítási „életútjuk” elején járó, azaz ezen a területen még kevésbé tapasztalt ügyfeleknek segít a bank abban, hogy automatikusan, de tudatosabban kezeljék kis összegű megtakarításaikat.

Az OTP SZÉP kártya menüpont alatt ellenőrizhetővé vált az elérhető egyenleg, és nyomon követhetővé váltak a tranzakciók egy gyors regisztrációt követően.

A külső (nem OTP-s) bankszámlák számlatörténete ugyancsak elérhetővé vált az OTP MobilBankban.

A Számláim főmenüponton keresztül megismerhetők lettek a Számlacsomag-elemek. Ide tartoznak azok a kiegészítő díjcsomagok, melyek például részlegesen átalánydíjas tranzakciókat tesznek lehetővé a számlatulajdonos számára.

Az OTP Mobil Kft. által fejlesztett, bankfüggetlen Simple mobilalkalmazás neve Simple Classic-ra módosult. Simple néven a fejlesztő az új generációs mobilalkalmazását nevezi a továbbiakban, melynek neve az eddigi fejlesztési időszakban Simple Plus volt. A két applikáció párhuzamosan használható lesz néhány hónapig, de a Simple Classic-ra új fejlesztések már nem érkeznek, ám hibajavítások, frissítések még érkezhetnek. A felhasználók az új Simple alkalmazásban is elérik a jegyeiket, bérleteiket, matricáikat, ha belépnek a Simple fiókjukba.

A Raiffeisen Bank által fejlesztett myRaiffeisen mobilalkalmazásban módosíthatóvá vált a bankkártyához kapcsolt bankszámla. A változtatás a mobilbanki aláírást követően azonnal életbe lép, így a felhasználó máris költhet a bankkártyájával az újonnan hozzákapcsolt bankszámláról. Újdonság a mobilalkalmazásban az ATM és fiókkereső funkció.

A Revolut Bank által fejlesztett Revolut mobilalkalmazás új, 9-es főverziója személyre szabható kezdőképernyőt kínál parancsikonokkal, widgetekkel, valamint közös fiókokkal (csak az EGT-tagállamok állampolgárai számára) és csoportos csevegésekkel (bármely ország állampolgárai számára), hogy ezekkel a megoldásokkal a felhasználók új módon oszthassanak meg pénzt egymás között. A közös fiókok újdonsága, hogy bárki küldhet, oszthat el és költhet el pénzt együtt a számla egyenlegéből, legyen az a felhasználó partnere, szülője vagy egy barátja. A közös fiókok mindenki számára elérhetőek, akik azonos országban élnek. A főoldal személyre szabással kapcsolatos tippjei az Irányítóközpont Tanulás szekciójában találhatók.

Értékelések változása az alkalmazás-áruházakban

Az alkalmazások értékelése során minden banktól a fő mobilalkalmazását vettük figyelembe. Ha valamilyen funkcióra kiegészítő applikációt fejlesztett (ilyen például az Erste Bank Erste MobilePay alkalmazása, főleg közlekedési és mobilszolgáltatás díjának kiegyenlítésére, vagy a RaiPay, amely egy bolti érintéses mobilfizetési alkalmazás), azt nem vettük figyelembe, hiszen jóval kevesebb funkcióval bír, mint az általános mobilapplikációk. Ez alól egyetlen kivételt tettünk, ez a Simple by OTP. A mobilalkalmazás egyrészt számtalan fizetésre alkalmas, másrészt bő kétmillió hazai felhasználójával mindenképpen helyet érdemel a palettán, főleg bankfüggetlen alkalmazásként.

Az OTP MobilBank folytatólagosan szerepel elődjével, a zárt körű tesztelésre használt, korábbi nevén OTP Mobilalkalmazással (tehát nem az OTP SmartBankkal), ami az OTP SmartBankkal párhuzamosan működött. 2022. márciusban az OTP SmartBankot a hitelintézet a lakosság számára megszüntette.

A Budapest Bank és az MKB Bank az utóbbi néven egyesült 2022. március 31-én. Hozzájuk csatlakozott 2023. május 1-től a Takarékbank, MBH Bank néven egyesülve. Amíg az MBH Bank meg nem jelenik egy közös internetbankkal és mobilapplikációval, addig a három bank eredeti alkalmazásai használhatók továbbra is, az eredeti származásuk szerinti megkülönböztetéssel (korábban BB, korábban MKB, korábban Takarék).

Az MBH Bank App (korábban Takarék) mobilalkalmazása iOS rendszeren nem volt értékelhető a 2021 őszén megújult applikáció megjelenéséig, így erről az időszakról nincsenek adatok.

A görbék hirtelen emelkedései valószínűleg a bankok értékelésre felhívó kampányainak az eredményei.

Nagyon kevesen értékelték az MBH Bank App (korábban MKB) és az MBH Bank App (korábban Takarék) mobilappot iOS rendszeren, ezért a nagy kiugrásokat viszonylag kevés értékelő is okozhatta.

Eldöntötték, megcsinálták: ingyenes cash-back, olcsó alapszámla és kamatgyilkos szocho-elvonás

Mivel a korábbi cikkekben már részletesen olvashatunk a Forbes hasábjain a cash-back szolgáltatásról és a jelentősen csökkentett havi csomagdíjú alapszámláról, ezért itt csak egy rövid kitérőt tennénk, a kamatszocho megemlítésével együtt.

Mindhárom változást az állam indukálta.

A cash-back (jelenlegi nevén készpénzátvétel) szolgáltatás limitált havi ingyenességét a kis posták bezárása nyomán jelentkező készpénzfelvételi igény indukálhatta, de a szolgáltatás elterjedhet a nagyvárosokban is. 2023. július 1-től bármely bank ügyfele, amelyik bevezette ezt a szolgáltatást, havi 2 alkalommal, összesen legfeljebb havi 40 000 forintig ingyen vehet át készpénzt az erre szerződött kereskedő pénztárában, amennyiben vásárol is a bankkártyájával. A készpénzátvétel 40 000 forint felett is lehetséges, de annak már díja van. A K&H Bank és az Erste Bank díjmentessé tette a szolgáltatás 40 000 forint feletti részét is az év végéig (a K&H Banknál a 0,6 százalékos pénzügyi tranzakciós illetéket meg kell fizetni), az OTP Bank pedig kedvezményes díjon biztosítja azt a jövő év tavaszáig.

Az alapszámla egy olyan bankszámla, ami korábban is igényelhető volt. Július 1-től a maximális csomagdíj harmadáért, azaz havi 1 000 forintért több szolgáltatást is átalánydíjért (bankkártyás vásárlás, csoportos beszedés, készpénzbefizetés), míg más szolgáltatásokat keretösszegen belül további díj nélkül biztosít (havonta legfeljebb 2 darab, összesen legfeljebb havi 150 000 forint értékű forint ATM készpénzfelvételt bármely magyarországi ATM-ből, vagy havonta 1 darab, legfeljebb 50 000 forint értékű készpénzfelvételt a bank saját bankfióki pénztárában, illetve ezektől függetlenül havonta összesen legfeljebb 4 darab eseti vagy rendszeres átutalási megbízást összesen legfeljebb havi 100 000 forint értékben). A havi 1 000 forint tartalmazza a számlavezetési díjat és a bankkártya éves díját is.

Az alapszámla mellett azonban a számlatulajdonosnak nem lehet másik forint fizetési bankszámlája Magyarországon (Revolutja, Wise-a lehet) és nem is lehet ilyen számla felett rendelkezésre jogosult. Az alapszámlához nem kapcsolódhat folyószámlahitel sem és a számlatulajdonos esetleg nem kaphat meg olyan szolgáltatásokat sem, amely más számlánál elérhető (ilyen lehet például az SMS szolgáltatás vagy a nyitási jóváírási promóció).

Mivel alapszámlát minden bank kínál, ezért akár néhány hónapon belül is kiderülhet, az ügyfelek elindulnak-e az alapszámla irányába.

A szocho egy új állami elvonás, mely csak a kamatokat érinti, a befektetett tőkét nem, és a befektető jövedelmétől függetlenül levonásra kerül. Az adót – néhány kivétellel – minden olyan lakossági kamatjellegű jövedelemre alkalmazni kell, amely a 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt keletkezik és 2023. július 1. után esedékes.

A kivételek, amikor nem kell fizetni:

az ingatlanalap befektetési jegyéből származó kamatjövedelemre (de a kamatadót itt is fizetni kell!),az állampapírok kamataira, ha azokat 2019. június 1-je után a lakosságnak bocsátották ki, a babakötvény állampapírokra pedig egyáltalán nem,a tartós befektetési számlán (tbsz) megszerzett kamatokra,azokra a lekötött betéti kamatokra, melyek (első) futamideje még 2023. július 1-jét megelőzően indult, bármeddig tartson is (az első) futamidő,a 2023. július 1-jét megelőzően vásárolt értékpapír kamatára,a személyi jövedelemadóról szóló, 1995. évi CXVII. törvény. 65. § (1) bekezdés e) pontja szerint 2023. július 1. előtt nyújtott tagi kölcsön kamatára és f) pontja szerinti kamatjövedelem 2023. július 1-ig időarányos részére.

A szocho a meglévő 15 százalékos kamatadó mellé társul, így a kamatokból összesen 28 százalékos mértékig von el az állam a veszélyhelyzet ideje alatt. Amennyiben a jövedelem kifizetőtől származik, az levonja és bevallja a szochót és a kamatadót is, így ezeket bevallani, befizetni nem kell.

Gergely Péter,
BiztosDöntés.hu

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.

The post Nyaralás: sokba fájhat, ha forintban fizetünk külföldön, és így vigyázhatunk, hogy ne lopjanak meg appeared first on Forbes.hu.