:

Lakáshitelek: ezt nem reklámozzák a bankok

Nem teszik ki az ablakba a bankok, ami most történik a lakáspiacon: összeomlóban a hitelek.

A lakáspiac kilenc éves, a lakáshitelezés hétéves mélypontra került idén Magyarországon, az élénkülés jelei még nem látszanak.

Másfélszer akkora havi törlesztőrészlet vár most a hitelfelvevőkre, mint két éve, a kamatemelések kezdetén.

Miközben az MNB irányadó kamata 2 százalékponttal csökkent, az aktuálisan elérhető lakáshitelkamatok nagy átlagban csak 0,4 százalékponttal kerültek lejjebb január óta, és még most is 9 százalék körül járnak – írja a Portfolio.hu.

Több ebből Direkt36: Egy ősfideszesnek csináltak helyet a Paksi Atomerőműnél Leosztott piac: innen gazdagodhat majd tovább Habony Árpád

Sokéves mélyponton a piac

Az MNB múlt héten közzétett statisztikái szerint az idei év első öt hónapjában mindössze 204 milliárd forintnyi lakáshitel-szerződést kötöttek a magyar háztartások, ez egy év alatt 69 százalékos visszaesést, nem mellesleg hétéves mélypontot jelent. Vagyis a CSOK 2016-os bevezetése környékén láttunk ilyen alacsony hitelpiaci aktivitást utoljára.

Eközben a babaváró hitelek felvétele 57 százalékkal, a személyi kölcsönöké 14 százalékkal múlja alul az egy évvel ezelőttit, a hitelpiaci visszaesés általánosnak mondható.

Miközben az új lakáshitelek darabszáma lényegében a felére, 40 ezerről 20 ezerre esett, a Duna House szintén múlt heti becslése alapján az év első felében a lakástranzakciók darabszáma is majdnem ekkora mértékben csökkent.

Összesen 43 987 lakástranzakció történt Magyarországon az első hat hónapban, ami 41 százalékos visszaesést takar.

Míg a lakáshitelpiac hét éve nem volt ilyen alacsonyan (ráadásul csak nominálértéken), a lakáspiac gyenge tranzakciós adata 9 évre visszatekintő negatív rekordot jelent.

Az MNB legutóbbi hitelpiaci adatai is azt mutatják, hogy a hitelfelvevők nagy átlagban 9 százalék körüli kamattal vesznek fel mostanában piaci kamatozású lakáshitelt.

The post Lakáshitelek: ezt nem reklámozzák a bankok appeared first on Forbes.hu.