:

Borulások, rekordok, Michelin-kajálások – ilyen volt az idei Kékszalag

Borulások, rekordok, Michelin-kajálások – ilyen volt az idei Kékszalag

A szerda esti szélerő miatt kései rajttal, majd ötórás menetidővel óriási rekordot döntött az MLS Raiffeisen Fifty-fifty legénysége az 55. Raiffeisen Kékszalag Nagydíjon, de ezen kívül is tartogatott meglepetéseket (és borulásokat, kettőt is) az úriemberek sporteseménye. Koccintás kilencliteres Taittinger-vel, rögtönzött Michelin Bib Gourmand-túra a parton – Martin Deluxe helyszíni riportja Balatonfüredről.

Két órával később indult, rekordpotenciállal a levegőben

Csütörtök, 7.50 – Indulás Budapestről. Óriási megkönnyebbüléssel (és a vártnál kevésbé megpakolt szem alatti táskákkal) érkezem nyolc előtt az ekkor még esős Kelenföldre. A szerda esti erősebb szélre és a kikötői kapacitásokra hivatkozva ugyanis két órával elhalasztották az idei Kékszalag-rajtot. 9.00 helyett így 11.00-kor indul a mezőny, megengedve, hogy vitorlás versenyt amúgy még nem látott alkalmi sportújságíró hajnali ötkor átfordulhasson a másik oldalára. 

Útközben újságíró kollégával beszélgetünk a jövőre kilencvenéves hagyománnyal rendelkező versenyről: ahogy a 2014-es, a nevezési folyamatot demokratizáló rajton, idén is verhetetlenek lesznek a katamaránok. A Kékszalagon a hagyományos, egytestű vitorlásokkal szemben ezek a hordszárnyas csodák még szélcsendben is évről évre nagyot javítanak a mezőny rekordján, hát még egy olyanon, ahol épp a szélerősség miatt rajtolnak később.

Ilyen a tavalyi címvédő is: az MLS Raiffeisen Fifty-fiftyt a közel hatszáz hajós mezőny élére várják a szakik. 

Goszleth Marcell MLS Raiffeisen Fifty-Fifty nevű kétárbócos, magyar építésű katamaránja – itt még a rajt előtt. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

9.26: Hol a forgalom? Kérdezném, ha annyira bosszantana a hiánya. A vátosból kiérve szinte végigvágtatunk a hetesen. Hiába az eltolt rajt, azért mégis reggel van, a víkendesek meg csak holnap indulnak útnak.

Ami viszont már meglepetés, hogy másfél órával a rajt előtt a füredi korzó is csak ébredezik még. Nem sokan cirkálnak a bazárok között, még kevesebben ülnek le egy-egy kávézóba. Én azért mégis, mangós limonádéval hangolódok a nagybetűs Nyárra – na meg az idei A legértékesebb magyar celebek listánkra, amit még egy kicsit gyepálok a laptopomon.

Nem sokkal később irány a móló, ahova azért már elkezd áramlani a tömeg. Gyerekek ücsörögnek a mini vitorlásban, szelfigéphez állnak ötvenen a névadó szponzor standjánál, páran meg a hotdogosnál reggeliznek. Tízóraiznak? Mindegy is, mini fesztiválhangulat csap meg, ami nem véletlen. A Kékszalag-rajt csak az egyik nap az egész hetes, múlt hét szombaton kezdődő eseménysorozatban: több kultúrális eseménnyel, gyerekprogramokkal is várják az érdeklődőket a Füreden (és, gondolom én, a Balaton körül). 

Órán belül az első nagy borulás

10.22: Naptej, naptej, naptej. Úgy kenem magam a hármas indulón ácsorgó médiahajón, mintha nem lenne holnap. Az esőt ugyan Budán hagytuk, a szél viszont – a vitorlások vélhető örömére – maradt. Jókora rekord van emiatt a levegőben, lehet, hogy a kilences rajttal négyre várt győztes nem sokkal később fut be, hiába indul 11-kor a mezőny. 

Az arcra ötven-testre harminc SPF-kombó felkenése után már indulunk is, hogy a kikötőből a víztükör tüskéinek látszó vitorlásrengeteget közelebbről is megszemlélhessük. Ennyit egy helyen ritkán látni, ami tökéletes terepet ad annak, hogy az MTI-től érkező fotósok űrtávcsőnyi nagyságú objektívjei között megbújva menőzzek az Instán (de csak azért, mert a piciny Nikonomat inkább visszadugtam a táskámba a Hubble-ök mellett). 

A Raffica, szintén a rajt előtt. Nem sokáig tartott nekik a verseny. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

11.00: Rajt… azt hiszem? A vitorlásrengeteg-szemlén kívül nem ez lesz életem látványsportja. Óriáskürt, puskával levegőbe lövés, vagy Az éhezők viadalás visszaszámlálás helyett csendben indul a rajt, és ebből testközelből talán csak annyit lehet felfogni, hogy szépen, lassan mintha egyre távolabbra kerülne tőlünk a mezőny. Hozzánk közel vágtat el egy pirosba öltözött csapat, az egytestű hajó oldaláról a magyar tenger felé lógva testsúlyukkal vesznek egy nagyobb kanyart.

Merész mutatvány, a dőlésszöget kívülről szemlélve, a reggeli kalózos álmaimat félresöpörve már ettől enyhén hajóbeteg leszek.

12.00: Óriáskivetítőn a borulás. A rajt után fotózunk még párat, aztán ahogy egyre látványosabban távolodik tőlünk a mezőny, visszaindulunk a füredi kikötőhöz. A piros csapatot – amiről közben kiderült, hogy az egyik nagy esélyes, Raffica névre hallgató hajó, legénységét Király Zsolt vezeti – látjuk egyből a kivetítőn, ahogy visszaérünk: alig egy órával a Nagydíj indulása után, Balatonkenesénél felborultak. Szerencsére sérülés nélkül, a hajómentés után a pénteki gyorsasági versenyhez újult erővel állva.

Kenesénél a címvédő Fifty-fifty fordul, már tetemes előnnyel, de a gyengülő szélben Vándor Róberték, azaz az RSM legénysége felzárkózik a tihanyi csőben. Ezt persze már nem saját szemmel látom, hanem a Kékszalag percről percre blogján olvasom a korzón.

Ez már rég nem a Zimmer Feri

13.00 Michelin-ebéd a Sparheltben. A versenyt és a korzót kicsit magára hagyva, na meg a kellemeset a hasznossal összekötve a Bistro Sparhelt felé veszem az irányt. Tavaly novemberben a füredi Sparhelt lett az egyike azon négy magyar étteremnek, aki kiérdemelte a Michelin Guide Bib Gourmand értékelését: a picike, száját nyaló Michelin-baba logója azoknak jár, akik a kiemelkedő gasztronómiát kiemelkedő ár-érték aránnyal is kínálják.

Elek Balázs séf és Székely Zoltán étteremvezető nem számítottak az elismerésre, így nagy meglepetés volt, hogy az ajánláson felül a Bib is a zsebükben (vagyis pontosabban az étterem külső falán) landolt. De ugyanúgy csinálnak mindent azóta, ahogy az elmúlt nyolc évben is, és a séfen sincs „ezt minden áron meg kell tartani”-féle nyomás. „Eleinte mindenhol a potenciális inspektorokat láttam, akik azért jöttek, hogy elvegyék, amit most elértünk – mondja nevetve Balázs. – De ez elmúlt. Örömként, nem teherként élem meg.”

Itt már újra előkerült a Nikon. Krémes, eper, rebarbara. Fotó: Knittel Martin/Forbes

Ha a Michelin még nem egyértelműsítené, a hazai alapanyagok előnyben részesítése és a saját biokertészet gasztronómiai buzzword-bingója már végérvényesen jelzi, hogy

ez bizony már nem a balatoni kliséként megszokott, fáradt olajban hekket sütő Zimmer Feri konyhája.

A három menüsor közül én az Örökséget meózom: amuse bouche-nak fenyőkenyér és füstölt vaj, főételként pedig modern köntösbe öltöztetett csirkepaprikás érkezik – kiadós, nincs agyonsózva, a csirkekorongok is vígan úsznak paprikás, snidlinges, hagymás lében, amit első blikkre phởnak is nézhetnénk. A desszertnél a krémest idézőjelek közé illesztették az étlapon, ami szintén a kortárs felfogásra utal: a krémeskocka belseje helyett annak tetejére döntik a ropogós tésztalapot, eperrel és rebarbarával tálalják. Nem túlgondolt, komfortpályán mozgó, valóban kifinomult az összkép.

Az ebéd után az elismerés mellett a balatoni szezonról is beszélgetünk a séffel és az üzletvezetővel. Sok a cikk, statisztika, híresztelés, hogy idén nagy teszt elé állítja a magyar tenger vendéglátóit a szezon. Aki az inflációval kiárazódott, otthon marad, akinek meg lenne pénze, inkább külföldre megy – vetem fel.

„Mi is látjuk, hogy kevesebb az ember. A szállás nagy befolyásoló tényező, nagyon felmentek az árak. De itt nagyon sok mindenki június 15-től augusztus 20-ig gondolkodik, amikor a balatoni vendéglátásról van szó. Azt kell becsülni, aki éves szinten tud maradandót alkotni, jó minőséget mutatni – mert ebben van a kulcs. És akkor nem biztos, hogy akkora tragédia történik, ha nem csak abból a két hónapból szeretnél megélni, ami 25 százalékkal visszaesik” – mondja Zoltán.

Óriási rekordot döntött az MLS Raiffeisen!

14.26: Hol vagy, Nóra? Ebéd után irány újra a korzó, útközben viszont kötelességemnek érzem, hogy mint a Forbes celeblistájának szerkesztője, bekukkantsak Ördög Nóriék Nekem a Balaton üzletébe. A hiú remény, hogy akár még celebspottingot is beleírhatok majd ebbe a cikkbe, hamar szertefoszlik: nincs itt a sztárpár.

Ez van, nekem marad akkor a Sparos szatyor, mint testközeli Ördög-élmény.

Nóra helyett viszont van rengeteg Nekem a… merchandise, a bolt közepére pedig kipakolták a műsorvezető minden bizonnyal külföldi beauty trendeket meglovagló Helia D-s együttműködésének teljes portékáját. Vannak még aprócska sütik, aminek ezerpárszázas árain felvonom a szemöldököm. Az infláció persze nem Ördögtől való dolog, nem csak itt látni magasabb árakat.

Az élmezőny ekkor már a keszthelyi bójánál, súgja a Vitorlásszövetség blogja: a Fifty-fifty tíz percet ver a mezőnyre, utána az RSM, a Prospex-Delta Sailing Team és a Team Kaáli. Ötödik a Nanushka Forestay, hatodik az AUDAX Django.

A mezőny Szigliget közelében Fotó: MTI/Varga György Az 55. Raiffeisen Kékszalag Nagydíj számokban

Az idei versenyre 515 hajóval nevezett mintegy 2532 vitorlázó, ebből nyolc a külföldi, és tizennyolc csapatban nő a kormányos. Öt hajó fedélzetén (Szent Ágota, Jukebox, Mópogó, Zsófi és a Lilly Elliott) csak nők versenyeznek.

A táv maga 155 km, az indulókat 29 hajóosztályban és 8 csoportban értékelik. Többtestű katamaránok, azaz a hajó adottságai miatt legesélyesebbek közül 14 nevezett.

A csütörtöki rajtot 48 óra alatt kell teljesíteni, a pár óra alatt befutó gyors hajókra másnap még vár egy verseny: ekkor indítják a küzdelmet a leggyorsabb hajó címéért.

16.01: Öt óra, három perc, ötvenhat másodperc. Eddig hallatlan szintidővel fut be Goszleth Marcell és csapata az MLS Raiffeisen Fifty-fiftyn, átlag 31 km/h-s sebességgel. Közel két órát javítanak a tavaly szintén általuk felállított rekordon. Józsa Márton, a hajó kormányosa szerint a végre kedvező szelek megmutatták: akár a négy és fél órás szintidő sem lehetetlen.

Huszonpár perccel később fut be az RSM másodikként, majd a Prospex-Delta, negyediknek pedig a Team Kaáli érkezik Füredre. A versenynek persze itt nincs vége: hajnali háromig úszik be a fél mezőny. A Fifty-fifty csapata másnap duplázik: a leggyorsabb hajó címét is megnyerik.

Nem fenntartható, amit sokan csinálnak

17.55: Nyugtázva a befutókat, és a nagy izgalom miatt haloványan felmorajló hasamat, újra Michelin-pályára térek. Merthogy Balatonfüred nem egy, hanem két Bib Gourmand otthona: a Mór24 szintén megkapta a kalauz kitüntetését. Nehéz kiütni a hetvenes évek szocreál kalandozásait a fejünkből, de ha a novemberi díjátadón valami kiderült, az az, hogy a magyar csúcsgasztró már nemcsak alább adott a fejnehézségéből, hanem a jó árú, jó konyhák valójában vidéken találhatóak. A balatoni régió egyből hármat is kapott (a Sparhelt és a Mór24 mellett a balatonszőlősi Casa Christa), és az encsi Anyukám mondával mutat leckét a fővárosnak, ahová egy Bib sem jut évek óta.

Parázs burgonya, grillezett kápia, chimichurri. Utóbbi rabul ejt: a petrezselymes, bazsalikomos, korianderes mixet almaecettel, apróra vágott lilahagymával és olívaolajjal keverik tökéletesre. Fotó: Knittel Martin/Forbes

„Számítani nem számítottunk rá, reménykedni reménykedtünk – nevet Almás Edit tulajdonos. – A mai napig csak találgatni tudok, ki lehetett volna az inspektor. Aztán jött a meghívó, és Tominak írták, hogy please, wear your chef uniform. Akkor már bíztunk az ajánlásban, de a Bib Gourmand meglepetésként ért.”

„Nehéz volt feldolgozni. Sosem volt célunk, hogy bekerüljünk, de egy nagyon jó visszajelzés arra, hogy jól csináljuk” – teszi hozzá Albrecht Tamás séf.

A Mór24 párosa small plate koncepcióval várja a vendégeit. Ez a pestieknek minden bizonnyal kevésbé ismeretlen. A kisebb adagokat kínáló, ezzel a konyha gasztronómiai lenyomatának szélesebb profilját lepróbálható módi az elmúlt másfél évben akkorát ment a fővárosban, hogy kicsit már forgatjuk a szemünk: sajnos egyre többen jönnek rá, hogy így lehet kevesebbet többért kínálni.

Albrecht és Almás azonban egyértelműen nem arra megy rá, hogy a per kopf költést felverje, és ez a fogások adagjain, prezentációján és ízvilágán is látszik. Az ír szódakenyérre kent, szardellás majonézzel kevert, medvehagyma terméssel és sajttal ellepett hátszín tatár beefsteaknél valójában jobbat sosem ettem a műfajban, és a roppanósra pirított fokhagymával érkező, chimichurris-grillezett kápiás parázs burgonya is instant telitalálat. A babérlevél créme patissiére-nél a sárgabarack talán még egy picit fanyar – nem tudom, hogy szándékolt, de ez épp tök jól visszahúzza a krém édességét, ami úgy csúszik, mint mezítlábas gyerek a mólón lévő szökőkút kövén.

A roppanós kiemelkedő, a kicsit fanyar barack – szándékosan vagy sem – remekül egyensúlyoz. Fotó: Knittel Martin/Forbes

Innentől személyes ügyemnek érzem, hogy a kétezres lángosra és háromezres íztelen hekkre panaszkodókat azonnal megtérítsem – van jó, van progresszív, és van, ami még a pestin is túlmutat. „Azért még érződik a kontraszt a régimódival szemben, ahol nem a minőség a cél, hanem a kajálás. Hogy ne tudj utána megmoccanni. Sokan még felrakják a csirkét a regényméretű étlapra öt-hat-hétféle különböző feltéttel, körettel, és hogy ezeket legyártsák, fagyasztott készterméket vesznek – mondja Tamás. – Nem friss, és a rengeteg kidobott körettel iszonyatos mennyiségű ételhulladékot termelnek. Ez nem fenntartható.”

Ez nem csak egy verseny

Péntek, 19.00: Előkerül a kilencliteres Taittinger. Marczingós Zoltán, a Bor és Más Kft. tulajdonosa, a Kékszalag hivatalos pezsgőjének importőre viszi körbe az óriás kiszerelést (szakkifejezéssel élve a salmanazart, így hívják az ekkora üvegeket) a Vitorlás Étteremben, a győztesek tiszteletére rendezett vacsorán. A legtöbben széles vigyorral, videózva nézik a mutatványt. „Csak le ne essen” – viccel valaki. Nagyjából félmillió forint csordulna a mólóról a magyar tengerbe.

Az „első koccintja az utolsót” szokást az Audax Django (akkor még Racing Django) kezdte 2019-ben. MTI/Vasvári Tamás

Marczingós a kisebb súlyemelő-gyakorlat előtt a pezsgőház története, a magyarországi importjogok megszerzése (ami önmagában is jó sztori – tizenakárhány éve egy Renault-val indultak Clovis Taittingerhez Reimsbe) mellett a verseny spirituszáról is mesél. Hiába beszélünk versenyről, itt a fair play, a sportszerűség és az együtt érzete a fontos: a pénteken fél ötkor, harmincegy óra vitorlázás után utolsóként befutó Soleil legénységét a győztes Fifty-fifty legénysége köszöntötte pezsgővel a célvonalban.

The post Borulások, rekordok, Michelin-kajálások – ilyen volt az idei Kékszalag appeared first on Forbes.hu.