:

Miért fordít százmillió dollárt pszichoaktív drogok legalizálására a Toms cipőmárka milliárdosa?

Miért fordít százmillió dollárt pszichoaktív drogok legalizálására a Toms cipőmárka milliárdosa?

A Toms pár éve még úttörőnek számító dizájnja felett eljártak az évek. Mégis, a cég társadalmi felelősségvállalása miatt nem feledkeztünk el a márkáról. Köszönik, pénzügyileg jól is vannak. A megálmodójuk otthagyta a vállalatot, vagyona jelentős részét pedig pszichoaktív szerek kutatásába és a legalizálásukért folytatott harcba fekteti.

Blake Mycoskie, a Toms Shoes alapítója és egykori tulajdonosa jet skivel köröz Costa Rica nyugati partjainál, térerőt keres. Az utolsó napját tölti a Nicoya-félsziget déli csücskében, ahol az elmúlt három évben gyerekeivel, menyasszonyával és volt feleségével élt. A család visszaköltözik az Egyesült Államokba, hogy a 46 éves Mycoskie visszatérjen az általa „félnyugdíjnak” nevezett időszakból.

A visszatérés nem céltalan, egy merész új ötlettel rukkolt elő. Összesen 100 millió dollárt, bejelentett nettó vagyonának 25 százalékát adományozza és fekteti be pszichedelikus drogok kutatásába. Olyan vállalkozásoknak szánja az összeget, amik megpróbálják a pszichoaktív szereket, mint az MDMA (közismert nevén ecstasy), a pszilocibin és más hallucinogének, az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerhatósága (FDA) által jóváhagyott gyógyszerekké fejleszteni. Miután sikeresen jelet talál, telefonon keresztül az amerikai Forbesnak azt nyilatkozza, hogy 100 millió dolláros felajánlása más nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyeket is arra ösztönöz, hogy hozzá hasonlóan cselekedjenek.

„Tíz éven belül remélem, hogy legalább húsz államban sikerül legalább egy pszichedelikus gyógyszert legalizálni.

Az én keresztes háborúm, ha úgy tetszik, most az, hogy megpróbálom elérni, hogy a pszichoaktív szerek körüli kulturális, majd a jogi szemlélet is megváltozzon” – mondja Mycoskie a Forbes.com-nak.

A Toms alapítója már 10 millió dollárt adományozott különböző nonprofit szervezeteknek és intézményeknek. Köztük van például a Multidiszciplináris Pszichedelikus Tanulmányok Egyesülete (MAPS), ami azon dolgozik, hogy a PTSD-ben (poszttraumás stressz szindrómában) szenvedő betegek számára engedélyezzék az MDMA-val támogatott terápiát, valamint a Johns Hopkins Pszichedelikus és Tudatossági Kutatások Központja is.

Valóságshow után argentin cipőkészítés

Mycoskie Texasban nőtt fel. A kétezres évek elején tűnt fel először a nyilvánosság előtt, miután nővérével, Paige-dzsel az amerikai Survivorbe jelentkezett. Az adásba nem került be, de a CBS csatorna felajánlotta, hogy menjenek el egy másik valóságshowba, a The Amazing Race-be. Innen végül harmadik helyezettként távoztak.

Blake ezután Los Angelesbe költözött. Több sikertelen vállalkozás után 2006-ban alapította meg a Tomst, amivel más márkákat is inspirált a társadalmi és etikai érdekek képviseletére. A cipők ötlete egy argentínai utazása során született, ahol egy helyi nőnek segített hátrányos helyzetű családban élőknek gyerekcipőket készíteni. A Toms vállalása az volt, hogy minden náluk vásárolt cipő után ők is eljuttatnak egy cipőt a világ rászorulóinak.

Stay golden Honor your PRECIOUS METTLE and slip on a pair of retro-inspired crew socks. The TOMS x WILDFANG collection is online now. https://t.co/2qALeu9Gfi pic.twitter.com/CPEMY8Jx4i

— TOMS (@TOMS) October 15, 2021 A jól ismert Toms cipők. Forrás: Twitter

2014-ben eladta a vállalat 50 százalékos részesedését a Bain Capitalnak, ami 625 millió dollárra értékelte a Tomst. Mycoskie 2019-ben hagyta el véglegesen a márkát. Még ugyanabban az évben a hitelezői, akiknek körülbelül 300 millió dollárral tartozott, átvették a vállalatot és törölték a fennmaradó részesedését. A Toms még mindig működik, de azóta elvesztette kulturális jelentőségét.

Egyre több milliárdos adományoz pszichoaktív kutatásra

Több százmillió dollárba kerülhet egyetlen molekula engedélyeztetése az FDA által. A teljes pszichedelikus kutatási terület nemrégiben 500 millió dollárra becsült adományt kapott a világ leggazdagabb embereitől, köztük a New York Mets milliárdos tulajdonosától, Steve Cohentől és feleségétől – alapítványuk ötmillió dollárt adományozott kutatási célokra. De az adományozók között ott van a GoDaddy alapítója, Bob Parsons, valamint a WordPress alapítója, Matt Mullenweg is.

Bár a Mycoskie-hoz hasonló hangos szószólók minden bizonnyal segítenek, a Johns Hopkins, az Imperial College London, a New York University, a Yale, a MAPS és más intézmények ígéretes tanulmányainak köszönhetően új pszichedelikus reneszánsz van kibontakozóban az Egyesült Államokban.

A kutatási eredmények azt sugallják, hogy a pszilocibin és az MDMA terápiás potenciállal rendelkezik különböző állapotokban, beleértve a depressziót, a PTSD-t és a szenvedélybetegséget.

Százmilliárd dollár a piac éves forgalma

A kutatásokból egy teljes iparág nőtt ki, köztük tőzsdén jegyzett biotechnológiai cégekkel. Ők azok, akik versenyt futnak az FDA által jóváhagyott, pszichedelikusan támogatott terápia piacra dobásáért, a mentális egészségügyi ellátás átalakításáért és a dollármilliárdok learatásáért.

A depresszió kezeléséhez használt vényköteles gyógyszerek forgalmát világszerte évi ötvenmilliárd dollárra becsülik. A teljes mentális egészségügyi piac éves forgalma mintegy százmilliárd dollár. Gyógyszeripari elemzők szerint az FDA által jóváhagyott pszichedelikusan támogatott terápia csak a gyógyszeres kezelésre nem reagáló depresszió alkategóriáját megcélozva

tízmilliárd dollárnyi éves forgalmat tudna megragadni.

De más betegségekkel ellentétben – mint például a rák – a mentális egészség, valamint a pszichedelikus molekulákban rejlő lehetőségek megbízható gyógyszeres terápiákká alakítására irányuló kutatás közel sem kap annyi filantróp figyelmet.

Még csak maroknyi helyen legalizálták

Jelenleg az olyan drogok, mint a pszilocibin, a varázsgomba hatóanyaga, az MDMA és az LSD az Egyesült Államokban mind az I. listás drogok közé tartoznak. Ez azt jelenti, hogy veszélyesnek minősülnek, egyúttal gyógyászati értékkel nem rendelkeznek. Két állam, Oregon és Colorado azonban a közelmúltban legalizálta néhány pszichedelikus drog terápiás célú használatát.

Márciusban végül Ausztrália lett az első ország a világon, ami engedélyezte az MDMA és a pszilocibin legális használatát.

Az a jövő, ahol a pszichedelikusan támogatott terápia legális, talán nincs túl messze, legalább is az USA-ban. Az FDA nyitott az új, hatékony és biztonságos drogok megvizsgálására, még akkor is, ha azok jelenleg illegálisak. Június 23-án az FDA új iránymutatás-tervezetet tett közzé, hogy segítse a kutatókat a pszichedelikus szerekkel végzett klinikai vizsgálatok eredményesebb lefolytatásában.

Üzlet Forbes 6 perc olvasás
„Nem papírt gyártottunk, hanem pénzt” – az OCB cigipapír mögötti dollármilliárdos nem tudja, hogyan kell tekerni
Legyél jobb! Madzin Emília 10 perc olvasás
Kudarcba fulladt a kutatása, azóta azon dolgozik, hogy biztonságos legyen a munkahelyed

„A pszichedelikus drogok a kezdeti ígéretek szerint a hangulati, szorongásos és kábítószer-használati zavarok lehetséges kezelési módszerei lehetnek. Ezek azonban még mindig kísérleti szereknek minősülnek – mondta Tiffany Farchione, az FDA gyógyszerértékelési és kutatási központjának pszichiátriai igazgatója. – A cél az, hogy segítsük a kutatókat olyan vizsgálatok kidolgozásában, amik értelmezhető eredményeket hoznak és amelyek alkalmasak lesznek a jövőbeli gyógyszerengedélyek megtámogatására.”

A MAPS, amit a pszichedelikus kutatások úttörője, Rick Doblin alapított 1986-ban, valószínűleg az első olyan cég lesz, ami megkapja az FDA engedéyét az MDMA-t használó terápiára. A szert a PTSD-vel küzdő páciensek kezelésénél vetnék be. Az MDMA-val kombinált terápiás vizsgálatuk azt találta, hogy a pszichoterápiával kombinált MDMA-t kapott résztvevők 67 százalékánál két hónappal a kezelés után már nem állt fenn a PTSD diagnózisa, szemben a placebocsoport 32 százalékával.

Mire költi pontosan a pénzt?

Mycoskie június 21-én Denverben, egy MAPS által rendezett tudományos konferencián hivatalosan is bejelentette, hogy akár tovább 100 millió dollárt szán a pszichedelikus kutatásokra a következő évtizedben – vagy azon is túl.

„Mi nagyon hiszünk abban, hogy a kultúránk, a kormányunk, a választott tisztségviselőink idővel elkezdenek rájönni, hogy ezt tényleg rosszul csináltuk. Ezek nem drogok, hanem gyógyszerek, és így minden, amit csinálok, valójában ezt az egyetlen célt szolgálja.”

Mycoskie azt mondja, hogy filantrópiáját és befektetéseit három fő területre fogja összpontosítani.

A MAPS további támogatására,a hallucinogének terápiás célú felhasználásának legalizálásával kapcsolatos jövőbeli szavazási kampányok finanszírozására,valamint az Egyesült Államok veteránügyi minisztériumának kutatásainak finanszírozására.

Mélyen személyes ügy

A mostani bejelentés nem az első alkalom, hogy Mycoskie merész pénzügyi kötelezettségvállalást tett, mióta otthagyta a Tomst. 2016-ban bejelentette, hogy 100 millió dollárt fektet olyan vállalatokba, amiknek erős társadalmi missziója van.

Mycoskie azt mondja, hogy az idei év végéig 5–7 millió dollárt tervez adományozni. A pszichedelikus szerekbe vetett hit Mycoskie számára mélyen személyes ügy. 2016-ban elrepült a perui Pucallpába, majd az Amazonas dzsungelébe utazott, hogy szertartásos ayahuascát igyon.

„Szeretem azt mondani, hogy ayahuascát inni olyan, mintha randevúznánk a lelkünkkel” – mondja.

„Itt az ideje, hogy újra játékba lendüljek – foglalja össze a pszichedelikus drogok kutatásáról szóló terveit Mycoskie. – Ez valószínűleg életem legnagyobb lehetősége, hogy részese lehessek valaminek, ami megváltoztathatja az emberiség történelmét.”

The post Miért fordít százmillió dollárt pszichoaktív drogok legalizálására a Toms cipőmárka milliárdosa? appeared first on Forbes.hu.