:

Egyre népszerűbb, hogy rugalmasan jussunk hozzá a fizetésünkhöz – magyar cég terjeszkedik Olaszországban

Egyre népszerűbb, hogy rugalmasan jussunk hozzá a fizetésünkhöz – magyar cég terjeszkedik Olaszországban

A rugalmas bérhozzáférésre fejlesztett ki egy komplex rendszert egy magyar cég, most az olasz piacra is belépnek.

A magyar Salarify arról értesítette a Forbes.hu-t, hogy belépnek az olasz piacra is. Radák Bence mellett a startup másik társalapítója Paolo Petrolini. Ő fogja össze az olasz operációt, ami egyelőre 3 embert jelent. Rómából, Triesztből és Milánóból dolgoznak. Külön irodát még nem nyitnak. Mint a Forbes.hu-nak elmondták, a marketing csapat vezetője és az olasz PR ügynökségük Milánó bázisú, illetve Milánóban tölti a csapat a legtöbb időt, itt történik a mentingek 99 százaléka is. Jelenleg újabb három ember felvételét tervezik az olasz csapatba, év végén bővülhetnek majd tovább.

Azért döntöttek az olasz piac mellett, mert az új termékstratégiájuk miatt szorosan dolgozunk együtt bankokkal. Az olasz nagybankokkal pedig jó viszonyt ápol a magyar csapat. Milánó mint pénzügyi központ egy jó alternatívája volt Frankfurtnak – mondják.

„A Salarify Pay bevezetése az olasz piacon olyan lehetőségeket tud nyújtani a vállalatoknak és a munkavállalóknak, amelyek más piacokon már munkavállalók millióinak segítették mindennapjait: egyszerű és azonnali hozzáférést a már megkeresett, de még ki nem fizetett bérekhez, valamint a pénzügyi stressz csökkentését, ami lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy elkerüljék a eladósodást. Az üzleti oldalon azt is tapasztaltuk, hogy javíthatja a kifizetéskezelési folyamatok automatizálását, és támogathatja a szervezeti jólétet és agilitást” – mondta Paolo Petrolini, a Salarify társalapítója és COO-ja.

Olaszországban és Európában már számos pénzintézet jelezte érdeklődését a Salarify szolgáltatásának digitális platformjaikba történő integrálása iránt. A munkaerőpiacot stagnáló fizetések és gyakran bizonytalan szerződések jellemzik Olaszországban.

Hogy működik a rugalmas bérhozzáférés?

A Salarify Pay-hez a munkavállalói juttatási csomag részeként tudnak jellemzően hozzáférni a dolgozók. A munkavállalók másodpercek alatt regisztrálhatnak adóazonosító számukkal, majd néhány kattintással bármikor hozzáférhetnek a fizetésükhöz. A legnagyobb bérszámfejtő- és jelenlétnyilvántartó szoftverekkel kialakított integrációjának köszönhetően platformunk követi, hogy a felhasználóink ledolgozott munkabére hogyan alakul. A Salarify Pay nem hitel, éppen ellenkezőleg: egy rugalmas módja annak, hogy hozzáférjünk ahhoz, ami már a miénk. A mobilapp mellett már kártyával is lehet használni a megoldást.

Miért jó ez a cégeknek?

Az utóbbi években – a járvány hatására is – rengeteget változott az, ahogyan a munkáról gondolkozunk vagy ahogyan megszervezzük azt. Az ugyanakkor nagyon lassan változik, ahogyan a fizetésekről gondolkodunk. A magyar alapítású Salarify azt a kérdést tette fel: miért ne juthatnánk hozzá ahhoz a munkabérhez rugalmasan, amit már ledolgoztunk? Ez az ún. Earned Wage Access (EWA), vagyis a rugalmas bérhozzáférés. Az erre kidolgozott szolgáltatási portfóliójuk egyre népszerűbb a magyar piacon, különösen a logisztikában, a feldolgozóiparban, az autóiparban és az idegenforgalomban dolgozók körében.

A munkáltatók szeretik, mert csökkenti a pénzügyi stresszt, motiváltabbá is teszi a dolgozókat és a munkaerőért folytatott kíméletlen harcban előny, ha előbb adják a fizetéseket. A 10 éve berobbanó koncepció az USA-ban nagyon népszerű, Európa konzervatívabb, de a munkaerőpiaci trendek a rugalmasság felé hajtják a munkaadókat.

A Salarify sztoriját itt írtuk meg.

Inkább vagyunk Spotify, mint egy bank – magyar startup alakítja át, hogyan jutunk a fizetésünkhöz és hogyan használjuk fel minél okosabban

The post Egyre népszerűbb, hogy rugalmasan jussunk hozzá a fizetésünkhöz – magyar cég terjeszkedik Olaszországban appeared first on Forbes.hu.