:

Kitakarja a pucér fotókat az Apple újítása

Kitakarja a pucér fotókat az Apple újítása

Az Apple hétfői rendezvényén az új kütyük mellett rengeteg szoftveres újításról is lerántották a leplet, azonban volt olyan új funkció, amit a bemutatóban nem emeltek ki külön. Pedig a cupertinói cég olyan hasznos újításokat vezetett be, mint például a meztelefon fotók érzékeny területeinek kitakarása, vagy a hitelesítési kódok automatikus kitöltése – írja a TechCrunch.

Az iOS 17-ben elsőként jelenik majd meg a meztelenség-szűrő, ami „olyan pucér fotókat és videókat érint, amelyeken általában fürdőruhával eltakart intim testrészek láthatók.” Az Apple szerint az új funkció célja a kéretlen aktfotók megtekintésének megakadályozása. A kérdéses képek esetében a felhasználók egy felugró ablakot látnak majd, amely felkínálja a lehetőséget, hogy megnézzék az érzékeny fotót, így dönthet a felhasználó.

Ez a funkció az egész rendszerben elérhető lesz, többek között az AirDropon keresztül kapott képeknél, a fotós appban, a FaceTime-üzeneteknél, és más, harmadik féltől származó appokban is felugrik majd az ablak.

Ha már biztonság, a Beállítások között az ellenőrző kódokat tartalmazó e-mailek és üzenetek automatikus törlését is be lehet majd állítani. A Mail app pedig automatikusan kitölti majd az egyszeri ellenőrző kódokat.

A főzés és a bevásárlás folyamatát is megkönnyíti az Apple. Az Emlékeztetők appon belül a bevásárlási listákat automatikusan kategorizálja majd a rendszer, így nem kell a sorok között keringeni a boltokban. Végül pedig a receptkeresés is egyszerűbb lesz a számítógépes látásnak köszönhetően, a gyártó ígéretei szerint elég lesz befotózni egy tál ételt, és meg is kapjuk az ahhoz legjobban hasonlító receptet.

The post Kitakarja a pucér fotókat az Apple újítása first appeared on 24.hu.