:

Ennyi elektromos autót adtak el tavaly Magyarországon

Ennyi elektromos autót adtak el tavaly Magyarországon

A személygépkocsik az Európai Unió teljes szén-dioxid-kibocsátásának mintegy 12 százalékáért felelősek, amely jelentős részt a belső égésű motorral felszerelt járművek kontójára írható. Az Európai Parlament azonban februárban elfogadott egy jogszabálytervezetet, amelynek értelmében 2035-től betiltanák a benzin- és dízelüzemű autók értékesítését. Ugyan ehhez még az Európai Tanács végső jóváhagyására is szükség lesz, az európai piacon már most valóságos robbanás ment végbe az elektromos autók piacán – írja az Euronews.

Míg 2013-ban tízezer autóból csak 2 volt elektromos az európai utakon, 2016-ra már 600 ezer ilyen autóról beszélhettünk, 2021-re pedig 1,9 millió kizárólag elektromos meghajtású kocsi szelte az utakat az öreg kontinensen. 2022-re, 58 százalékos növekedés mellett pedig 1,9 millióról 3,1 millióra nőtt ezeknek az autóknak a száma. Ebben elvitathatatlan szerepe van Németországnak, ahol egyedüliként található egymilliónál is több tisztán elektromos autó az utakon Európában. Emellett az Egyesült Királyságban (641 801), Franciaországban (605 791) és Norvégiában (603 697) haladja meg a félmilliót az akkumulátoros autók használata.

Ebből a sorból némileg kilóg a mindössze 5 millió lakossal bíró Norvégia, amely ország messze élen jár lakosságarányosan az elektromosautó használat terén. Itt ugyanis 2021-ben az összes forgalomban lévő autó 15,5 százaléka volt elektromos, miközben az EU-s átlag csak 0,8 volt.

Az újonnan regisztrált autók között még inkább döbbenetes az elektromos autók aránya az északi országban: míg 2021-ben 63,7 százalék volt ezek aránya, 2022-re már megközelítette a 80 százalékot (79,3). Összehasonlításképp: Magyarországon ugyanez 3,5, illetve 4,2 százalék, míg Romániában 5,2, illetve 9 százalék.

Az északi országok egyértelműen vezetnek e statisztika tekintetében. Svédországban 33, Izlandon 31, Hollandiában 24, Dániában 21, míg Finnországban 18 százalék volt ez az arány, ami azt jelzi, hogy a skandináv országok állnak a legjobban a fosszilis energiahordozóktól való eltávolodásban. Meglepő módon Magyarország mögött végzett a listán Spanyolország, Olaszország, Csehország és Lengyelország is.

Mennyiség tekintetében már más a helyzet: a listát itt egyértelműen Németország vezeti több mint 350 ezer új elektromos autóval, míg Magyarország csak az EU-rangsor második felében szerénykedik 4312 autóval, Románia és Luxemburg mögött.

És hogy miért lóg ki ennyire fölfelé az európai statisztikákból Norvégia? A politikai döntéshozók lépései miatt. Az autósok ugyanis nagymértékű adókedvezményeket kapnak az elektromos autók után, a zéró kibocsátású járművek pedig mentesülnek a regisztrációs adó, az áfa és az üzemanyagadó alól is. Emellett legalább 50 százalékkal kisebb útdíjakat, a komp- és parkolási díjakat kell fizetniük. Az Eurostat szerint Európa-szerte jelentős növekedés várható a 2035-re tervezett belső égésű motoros autók tilalmáig az elektromos járművek piacán.

The post Ennyi elektromos autót adtak el tavaly Magyarországon first appeared on 24.hu.