:

Fizetnek, hogy odaköltözz – romantikus kis európai falvak várnak tárt karokkal

Fizetnek, hogy odaköltözz – romantikus kis európai falvak várnak tárt karokkal

Európa számos kisebb-nagyobb városában és falvacskájában egyre égetőbbé válik a fogyatkozó népesség problémája, ezért otthonvásárlási támogatással, olcsó bérleti díjakkal, készpénzzel próbálják hosszú távon is magukhoz csábítani az új lakókat – és születendő gyerekeiket -, érkezzenek akár határaikon belülről vagy kívülről.

A kezdeményezés nem újkeletű, és mivel azok a városok, amelyek már a gyakorlatban is megvalósítottak ilyen programokat, nagy médiafigyelmet kaptak világszerte, egyre több ország növeli kínálatát ilyen célpontokkal Svájctól Olaszországon és Görögországon át Spanyolországig – írja anyalapunk, az amerikai Forbes.

Az ehhez hasonló programokban azonban nem szerepelnek nagy, tengerparti üdülőközpontok és hotspotok vagy nagyvárosok. A különböző anyagi ösztönzők feladata éppen az, hogy megállítsák a turizmusból kieső községek lakosságszámának csökkenését és segítsenek fenntartani azokat a létesítményeket és intézményeket, melyek enélkül nem lennének költséghatékonyak.

A jó élet Zsiborás Gergő 8 perc olvasás
Rezsicsökkentés mediterrán módra: költözz ide pár hónapra!
A jó élet Ács Gábor 6 perc olvasás
Olcsó tengerparti nyaralás 2023-ban? Íme 5 tuti tipp  
A jó élet Bagi László 9 perc olvasás
A folyóparti város – folyó nélkül: rizst is termelnek és rajonganak a denevérekért. Ez Valencia

Európa-szerte számos csábító ajánlatot találhatunk, ha elég vonzónak találjuk a vidéki vagy kisvárosi létet és kiszakadnánk már a megszokott közegünkből.

Teljesíteni kell az előírt feltételeket

Tavaly év végén Olaszország bejelentette, hogy 30 ezer eurót fizet az embereknek azért, hogy néhány vidéki városába költözzenek. Az országnak jelenleg is van egy 1 eurós otthonteremtési programja: legutóbb nyolc házat kínáltak eladásra Sant’Eliában, hogy támogassák a város gazdaságának élénkítését.

Persze semmi sincs ingyen, teljesíteni kell az előírt feltételeket. Sok helyen előnyt élveznek a gyerekes családok vagy akik gyermeket terveznek a letelepedés után.

Európa vidéki területein ugyanis általános jelenség, hogy a fiatalabb generáció a falvakból a nagyvárosokba költözik, vagy akik a falvakban maradnak, úgy döndenek, nem vállalnak gyerekeket. A társadalom kiöregszik.

Csak néhány a legutóbbi ajánlatok közül:

Albinen, Svájc

Az Alpoktól délre lévő kis hegyi faluban alig 250-en élnek, ezért mintegy 50 ezer eurót ajánlanak fel az odaköltöző családoknak. „A Valais kanton hegyei közt fekvő alpesi falu alig több mint egy órás autóútra van a híres Verbier síközponttól” – írja a Euronews. Az önkormányzat 25 ezer svájci frankot ajánl fel a 45 év alatti felnőtteknek az odaköltözésért és 10 ezer svájci frankot gyermekenként.

A programban olyan svájci állampolgárok vagy külföldiek vehetnek részt, akik elég hosszú ideig éltek Svájcban ahhoz, hogy C-típusú tartózkodási engedélyt kapjanak, legalább 200 ezer svájci frank értékű otthonban élnek és vállalniuk kell, hogy 10 évig Albinenben maradnak.

A festői Albinen. Fotó: Wikimedia Ponga, Spanyolország

A kicsit sűrűbben lakott, 600 fős lakosú Ponga Spanyolország Asztúria tartományában fekszik. Az ide költöző, gyerekes családok akár 3000 eurót, az egyedülállók és a gyerektelen párok 2000 eurót kaphatnak. Azok a családok, akik részt vesznek Ponga benépesítésében, minden faluban született gyerek után 3500 eurót kapnak pluszban.

Lélegzetelállító túraútvonalakkal, UNESCO által védett vidékekkel, izgalmas sportlehetőségekkel és évi 2000 órányi napsütéssel és a közeli Costa Verde strandjaival igyekszik a kisváros magához láncolni az új lakosokat, cserébe a helyi gazdaság fellendülését várják tőlük – és legalább öt évig tartó elköteleződést.

Szardínia, Olaszország

Szardínia szigete 15 ezer eurót ajánl fel az odaköltözőknek. A homokos strandjairól, türkizkék vizeiről ismert idilli mediterrán sziget szintén az elvándorlás ellen küzd. A kormány 45 millió eurót különített el benépesítési tervre, ez az összeg háromezer pályázó számára elegendő.

A támogatásra való jogosultsághoz az olasz életérzésre vágyóknak egy 3000 főnél kisebb lélekszámú szardíniai településre kell költözniük, a pénzt lakásvásárlásra vagy felújításra kell fordítaniuk. Teljes munkaidőben ott kell élniük és az érkezéstől számított 18 hónapon belül be kell jelenteniük állandó lakhelyüket Szardínián.

Nemcsak a családok, jöhetnek a digitális nomádok is

Egyes igen apró falvacskáknak már a digitális nomádok is megteszik, csak töltsenek el náluk pár hónapot. Spanyolországban például a kevesebb, mint 100 fős Xestában 125 megüresedett ingatlan van, melyeket havi 100 euróért lehet kibérelni.

A kelet-spanyolországi, szintén csupán 130 fővel tengődő festői Griegos már munkát is kínál és az első három hónapban ingyen otthont. Utána is csak 225 eurót kérnek a lakhatásért, ami minden 4 és 18 év közötti gyerek 50 euróval csökken.

A hagyományos turistákkal ellentétben a távmunkában dolgozók néhány hetet vagy hónapot töltenek el egy-egy vidéken, miközben segítenek fenntartani a helyi ingatlanbizniszt, az éttermeket, üzleteket, edzőtermeket, tisztítókat.

Egységben az erő és ezt az aprócska falvak is tudják. Harminc „apró, bájos és olcsó” község létrehozta a távmunkát befogadó falvak nemzeti szövetségét (Red Nacional de Pueblos Acogedores para el Teletrabajo) és akár 3500 dollárt is fizetnek az hozzájuk települőknek, cserébe a munkához közösségi irodákat, gyors internetet és a költözési költségek fedezését is biztosítják.

A szövetségbe tartozik a Málaga tartományban lévő, 500 lakosú Benarrabá, a csupán 343 főt számláló Oliete az Aragon régióban, de a Kanári-szigeteken lévő Tejada is, amely csak egy órányi autóútra van a tengerparttól.

Három hegy ölelésében, két völgy határán fekszik a spanyolországi Benarrabá Fotó: Wikimedia

Görögország is küzd

Görögországban is egyre súlyosabb a társadalom csökkenésének és elöregedésének problémája. A legnagyobb gondban elsősorban az apró szigetek vannak, mint például a Krétától északnyugatra lévő Antiküthéra, ahol a családok ösztönzésére a görög ortodox egyház talált ki tervet.

A legalább háromgyerekes családok otthont, kis földet és az első három évben havonta 500 eurót kapnak, ha odaköltöznek.

The post Fizetnek, hogy odaköltözz – romantikus kis európai falvak várnak tárt karokkal appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés