:

Csepeli György: A jelenlegi tudásunk két év múlva használhatatlan lesz

Csepeli György: A jelenlegi tudásunk két év múlva használhatatlan lesz

A három évvel ezelőtti interjújában azt mondta lapunknak, hogy az emberiség egyik legfontosabb találmánya, a kerék még nem volt mesterséges intelligencia, az emelő viszont már igen. Mennyire fontos megkülönböztetni napjainkban, hogy mi az ami társadalmi és mi az ami technológiai szempontból mesterséges intelligencia?

A kettő között szerencsére nincsen kínai fal, ugyanis ahhoz, hogy a társadalomban elérje azt a penetrációt, amire utal, ahhoz kellenek technológiai fejlesztések. Nemrégiben Henry Kissinger fogalmazta meg, hogy akkora fordulat állt be a mesterséges intelligencia piacán, hogy jogosan nevezhetjük azt forradalomnak. Ma már nem gondolkodhatunk ugyanúgy erről a technológiáról, mint tavaly, tavaly előtt, vagy amikor az interjút készítettük.

Farkas Norbert / 24.hu

Mi változott a gondolkodásunkban?

Eddig azt gondoltuk, hogy ez egy nagyon hasznos fejlesztés, ami sok mindenben megkönnyíti vagy épphogy megkavarja az életünket, de az ember szuverén marad. Sajnos ebben úgy tűnik, tévedtünk. Ray Kurzweil nagyjából 15 éve azt mondta, hogy a szingularitással elmosódik a gép és az emberi közötti határ: ez mára, ha nem is valósult meg, de nagyon közel kerültünk hozzá. Ma már nincsen adattárolási korlát, így az általunk termelt hatalmas mondatmennyiség is összegyűjthető. Ezért bizonyos matematikai alapon a mondatokat össze lehet úgy tenni, hogy azok értelmes szövegeket adjanak ki. A GPT és társai ezt kihasználva már simán átmennek a Turing-teszten (ennek lényege, hogy ha egy ember öt percen át képes párbeszédet folytatni anélkül, hogy felismerné, hogy egy géppel kommunikál, a számítógép átment a teszten – a szerk.). Három éve még viccből mondtam azt, hogy nemsokára egy robot fog az újságírók helyett kérdezni, helyettem pedig válaszolni, mára ez már nem is tűnik olyan távolinak.

Sok értelmiségi szakmát végző személy érzi emiatt veszélyben a munkáját, miközben pár évvel ezelőttig meggyőződésünk volt, hogy a fizikai munkások lesznek először leváltva.

Abban egyelőre bízom, hogy a művészeti szakmákban még szükség van az emberre, de a pszichológusokat már simán helyettesíthetik az ilyen, fejlett programok. A robotok a 4.0 iparban tökéletesen alkalmasak arra, hogy kiváltsák az emberi munkaerőt, sőt akár még jobban is: a robot nem fárad el, nem lesz beteg, nem megy szabadságra. De a mindennapi életünkbe is egyre inkább behatolni látszik a robotika. A magyar kórházakat nem fenyegeti ez a veszély, de Németország egyes helyein már képesek kiváltani a rutinápolási folyamatokat. Az intelligens, hálózatosodott, természetes nyelven programozott robotok nemcsak a manuális munkákat, de a középszintű értelmiségi munkákat is kiválthatják. Amit a robotok reményeim szerint soha nem fognak kiváltani, az az igazi alkotás. A szuperagyban ugyan rejtélyes folyamatok mennek végbe, de az alkotás ezeknek sosem lesz része.

Mi az, ami megkülönbözteti a művészeteket ebben a tekintetben?

Vannak olyan művészeti ágak, ahol akár már ma is jelen van. A képzőművészet ilyen szempontból könnyen lehet, hogy a süllyesztőben végzi. A közfogyasztásra szánt regények írói is jobb, ha más foglalkozás után néznek, csakúgy mint a slágerdalok írói.

A misztikummal bíró, létkérdéseket feszegető szövegírást viszont sokkal bonyolultabb lemásolnia a nyelvi modelleknek. Az ember meg akarja fejteni a lét titkait, valódi megfejtés azonban nincsen. Reménykedem, hogy a színházak is védve vannak: ugyan a darabokat akár meg is írhatják a fejlett programok, de a színészi játék és annak az emberre gyakorolt hatása utánozhatatlan. Hosszú távon viszont nem kizárt, hogy a virtuális valóság ezt is megzavarhatja.

Az ön életére már van kihatása az elmúlt évek technológiai robbanásának?

Én, mint tanár is szembesülők időnként az új technológiák miatti dilemmákkal. Ma már nem merem kiadni azt a feladatot, hogy valaki értékelje ki a Milgram-kísérletet a közép-európai tekintélyelvűség összefüggésében, mivel a GPT képes erre a kérdésre egy olyan koherens szöveget produkálni, amit én el tudok fogadni egy alapképzésben tanuló diáktól. Éppen ezért ma már leginkább csak szóban vizsgáztatok, azt ugyanis még nem feltételezem, hogy olyan chip lenne a hallgatóim fejében, ami lehívná a szükséges mondatokat.

Farkas Norbert / 24.hu

Mennyire lehet tudatosan létezni egy ilyen világban?

A felhasználók egyre kevésbé tudatosak digitálisan, ugyanis rettenetesen gyorsan változik a digitális világ. Régen még azt mondták, hogy vannak digitális bennszülöttek és vannak digitális bevándorlók – de ma már mindenki bevándorló, a jelenlegi tudásunk két év múlva használhatatlan lesz. A fiatalok jobban alkalmazkodnak, erre pedig szükségük is lesz, ugyanis a klasszikus szakmák teljesen eltűnnek vagy újraíródnak. Az élethosszig tartó tanulás talán sosem volt még ilyen fontos.

És mit tud kezdeni egy ilyen információhalmazzal az, akinek a mostani impulzus is sok?

Nem mindenki léphet be az ígéret földjére. Soha nem volt totális egyenlőség, de annyiban igazságosabb lehet az új világ, hogy nem a főnök fogja eldönteni, hogy ki léphet be, és ki maradhat.

Mennyire válthatja be a technológia az ahhoz fűzött reményeket? Az internet megjelenésével például sokan arra számítottak, hogy elmosódnak az országhatárok, az elmúlt években mégis megerősödtek a nacionalista hangok.

Maga még nem élt a rendszerváltás előtt, amikor fizikai határok húzódtak Európa keleti és nyugati fele között: szögesdrótok, farkaskutyák, stb. Napjainkban már csak leginkább olyan határok vannak, amiket a lélek hoz létre. Ezek mind reakciók a modern élet kihívásaira, az űrre, ami bennünk van. Nietzsche már a 19. században kimondta, hogy Isten meghalt, s Istent a mai napig is keressük, eredmény nélkül. A határokat keressük önmagunkban, és azokban a közösségekben, amelyek hol demagóg-, hol reális formában adnak egyfajta ismerősség érzetet. Ezek azonban nem azonosak a fizikai határokkal, amelyek korábban voltak – remélem, hogy ilyenek már nem is lesznek.

Tekinthető ez egyfajta válasznak az individualista és a kollektivista nézetek ütközésére?

Ez egy globális jelenség: a Nyugat az individuumban rejlik, ami a görög filozófiából, a római jogból, a Bibliából és kereszténységből származik. De hiba lenne azt gondolni, hogy az egész világ ezeken az alapelveken működik. Immanuel Kant abban bízott, hogy az ember létrehozza majd az emberiség egységes tudatát ezen források alapján, most viszont úgy tűnik, Huntingtonnak lett igaza, és harcolnia kell a különböző civilizációknak. A kérdés már csak az, melyik győz. Véleményem szerint az individuum és a szabadság hosszútávon verhetetlen. Neumann János és Alan Turing, akik nélkül nem beszélhetnénk mesterséges intelligenciáról, mind itt születtek, itt nőttek fel, ám sajnos áldozatai is lettek a nyugati társadalomnak. Ezt a versenyelőnyt nem hinném hogy át tudná venni egy kollektivista társadalom.

Ebben a kapitalista világrendben a profit vagy a kíváncsiság hajtja jobban a fejlesztéseket?

A kezdeti áttörések mind a megismerés leküzdhetetlen vágyából következtek – ennek nincs köze a profithoz. Ha már evilági motivációt keresünk, az nem a pénzben, hanem a kíváncsiságban rejlik. Természetesen ez egy idő után átmegy az alkalmazásba, és így már lehet profitot elérni, de pusztán a pénz miatt nem születnek nagy dolgok.

Sokan figyelmeztetnek arra, hogy ha a mesterséges intelligencia nem egy szabályozott keretrendszerbe érkezik meg, könnyen kicsúszhat a kezünkből.

Ami kicsúszhat a kezünkből, az ki is fog csúszni a kezünkből.

Ez korábban is így volt, csak ez előtt limitáltabbak voltak a tétek, mivel is jár ez. A kibertér azonban határtalan, így határtalanok a visszaélési lehetőségek is. Ez egy teljesen új szocializációt jelent, új szabályozással, amelyben csakis nemzetközi megoldások születhetnek. A tétek nagyon nagyok, és egyre emelkednek.

Farkas Norbert / 24.hu

Mennyire érdeke a technológia fejlesztőinek, hogy egy alapvetően szabályozott keretrendszerben kelljen dolgozniuk?

Ez egy létező dilemma, a hozzáállás viszont kontinenstől függően eltér. Turing és Neumann idejében Európa és Amerika még pariban volt, a nyugati civilizáció két főszereplője azonban mára nem említhető egy lapon. Európa túlzásba vitte a szabályozást: nem véletlen, hogy a Microsoft, a Google, és az Alibaba sem európai cégek. Európa abban kiváló, hogy megszabja, milyen széles legyen a cipőm orra, vagy hogy hány gyufa legyen a skatulyában, de ha már azt szabja meg, hogy hány bites informatikai interfészt használhatnak az egyes cégek, az rossz irány.

Felkészültséget vagy leszakadást jelent ez inkább?

Felkészültebbek nem leszünk, ugyanis ha nem csinálunk valamit aktívan, akkor honnan is tudhatnánk, hogy mivel jár. A leszakadás már itt van a szemünk előtt. Emellett az agyelszívás is jelentős probléma: a legjobb tanítványaim nem itt vannak, hanem a Google-nél.

Kínai agyelszívás miért nincsen?

Kína számomra teljes vakfolt. Többször voltam már ott, de semmi szimpatikus nincs ott számomra. A Heidegger által megfogalmazott planetáris idiotizmus működik, ahogy azt láthatjuk a társadalmi pontrendszerben. A civilizációk harcában az egyik fél biztosan Kína lesz.

És ki lesz a másik?

A Nyugat.

Egy amerikai-európai Nyugat?

Egy leszakadó európai és egy erős amerikai Nyugat. De nem olyan végzetes leszakadás ez. Nagy valószínűséggel beszállítók leszünk: visszük az agyakat, feltalálunk egy-két dolgot, de a nagy újító szervezetek, mint a Microsoft vagy a Google, az Egyesült Államokból jönnek majd.

Hogy változhat meg ennek hatására a társadalmunk? A Covid-járvány alatt felvetődött már az alapjövedelem kérdése, és már látjuk, eljuthatunk oda, hogy robotok termelnek helyettünk. Mi maradna így az embernek?

Elkerülhetetlenné válik, hogy a fajunk idővel újragondolja magát. Az emberek egy része biztosan nyugdíjba megy majd, annyi lesz a különbség, hogy nem 60 évesen, hanem 20 évesen. Ki kell magunkat találni egyénileg és közösségileg is. Az emberiségnek nem feltétlenül okoz problémát, hogy átképezze magát, ám ehhez egy teljesen más oktatási rendszer kell.

Sosem volt még ilyen fontos az élethosszig való tanulás: ezáltal ugyanis egy tartalmas, rutinmunkáktól mentes életnek nézhetünk elébe.

Az értékteremtési vágy eltűnhet az emberből?

Ezt a fogalmat érdemes kisebb összefüggésekben nézni. Értékteremtés lehet a szeretet, a gyereknevelés, vagy a kertünk megművelése is. Egy ilyen, válságokkal teli időszakban pedig még az apró cselekedetek is sokat jelenthetnek. Ott van például a klímaváltozás vagy a megélhetési válság elleni küzdelem, amely értelmet adhat ebben az értelmetlen világban.

A vallás is ilyen lehet? Progresszivizálhatók az intézményesített vallások ehhez a világhoz?

Természetesen. Vallás nélkül nem lehet élni. A spirituális űr, amit Nietzsche kapcsán említettem, csakis hit által tölthető ki. Az elgondolás, miszerint a szekularizáció megöli a vallást, és elvarázstalanít, egyértelműen megbukott.

Farkas Norbert / 24.hu

The post Csepeli György: A jelenlegi tudásunk két év múlva használhatatlan lesz first appeared on 24.hu.