:

Rakéta vagy repülő

Rakéta vagy repülő

Írta: Jared Schrieber (angyalbefektető) // Fordította: Knittel Martin

Négy éve költöztem Magyarországra, és ez alatt az idő alatt arra lettem figyelmes, hogy sokan azt hiszik, minden új technológiai vállalat „startup”, részben azért, mert a szó jelentésének nincs pontos meghatározása. És valóban, talán könnyebb azzal meghatározni a startupot, hogy mi nem.


Egy startup nem kisvállalkozás, és nem is akar kicsi maradni.
Egy startup nem az alapító vágyott életszínvonalának elérését és fenntartását szolgáló vállalkozás, a profit nem az alapítók csinos fizetését vagy nyereségosztalékát szolgálja.


Egy startup nem egyszerűen új technológiát feltaláló fiatal vállalat. Sőt, többnyire egyszerűen mások technológiáival hoznak létre egyedi megoldásokat.


Egy startup űrhajósok vezette rakéta. Egy kisvállalkozás viszont pilóták által alapított repülőgép. Az űrhajósok óriási kockázatot vállalnak, munkájukat csak meglepő tehetség és sokoldalúság viheti sikerre. De lehetnek bármennyire tehetségesek, még mindig fennáll a veszély, hogy egyszerűen nem tud felszállni az az űrhajó.
Ez a pilótákról nem mondható el. Gondoljuk csak meg: a rakétáknak és a repülőknek egészen más fizikai törvényekhez kell igazodniuk (a repülőnek nem kell például törődnie a Kármán-vonal elhagyásához szükséges szökési sebességgel). Ilyen a különbség a startupok és a kisvállalkozások pályáján is.


Startupalapítónak lenni ráadásul ­nagyon magányos vállalkozás. Tapasztalataim szerint kicsit olyan, mint a Matt Damon játszotta Mark Watney űrhajósé a Mentőexpedíció című filmben: egyedül van egy ember még sosem járta helyen. Bármihez fog, életveszélyes – és sosem tapasztalt, ismeretlen – problémákra kell azonnal megoldást találni. Kézikönyv nincs, a földi állomás elérhetetlen, nincs kihez, mihez segítségért fordulni. Egyedül kell kitalálni a megoldást. Különben vége.


Félreértés ne essék, nem azt próbálom bizonygatni, hogy a startupok jobbak a kisvállalkozásoknál. Csak nagyon különbözők. Akkora a különbség, mint a részvények és a kötvények között: mindkettő fontos szerepet játszhat egy befektető portfóliójában és a gazdaság egyensúlyában is.


Sajnos, Magyarország startupportfóliója hiányos, és kelet-közép-európai társaihoz képest nincs egyensúlyban a gazdasággal. Egy friss McKinsey-tanulmány szerint a román startupokba fektetett kockázati tőke egy főre vetített aránya két és félszerese a magyarországinak. Az EU-s listavezető Észtország huszonnégyszer nagyobb befektetési volumennel előzi Magyarországot – kiemelkedő gazdasági növekedésük nagyrészt pont a virágzó startup-ökoszisztémának köszönhető.


Természetesen a legtöbb induló vállalkozás elbukik, de a kockázati tőke azért marad ennyire jövedelmező szektor, mert a sikeres startupok akkora gazdasági értéket produkálnak, ami bőven behozza a sikertelen startupok okozta veszteséget.

The post Rakéta vagy repülő appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés