:

„Kínáltak már pozíciót csak azért, mert nő vagyok, fel is álltam”

„Kínáltak már pozíciót csak azért, mert nő vagyok, fel is álltam”

Hamarosan több mint háromszor annyi nő ülhet a magyar tőzsdei cégek igazgatótanácsában, mint most. Ezt a változást ugyan az Európai Unió is kikényszeríti, viszont vannak olyan nagyvállalatok, amelyek már most jó példával szolgálhatnak a többi cégnek. A Forbes Power Women’s Summiton két vezérigazgató beszélgetett arról, hogyan lehet ezt megvalósítani.

A tőzsdei cégek igazgatói pozícióiban legalább 33 százalékban kell férfiaknak, illetve nőknek is szerepelnie – áll az Európai Parlament novemberben elfogadott irányelvében. Magyarországon még hosszú út áll a vállalatok előtt, a tőzsdei cégeknél ugyanis 10 százalék a női igazgatók aránya. Ezt a küldetést a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) vállalta magára, ami éppen nőnap előtt indított egy programot a női vezetőkért. Erről a programról beszélgetett a szerdai Forbes Power Women’s Summit eseményen Vidus Gabriella az RTL Magyarországtól és Rékasi Tibor a Magyar Telekomtól.

Leading by example

Vidus nemcsak támogatta, hogy egy férfival vitassák meg a témát, el sem jött volna, ha csak nők szerepelnek. „A nőknek nem egyedül kell megvalósítaniuk a változást, hanem a férfiakkal egyetértésben. Az, hogy Tibor itt van, sokkal fontosabb, mint az, hogy én itt vagyok, és örülnék, ha a közönség soraiban is több férfi lenne az ilyen konferenciákon” – mondta az RTL Magyarország vezérigazgatója.

Rékasi valóban jó példával állt a Forbes Power Women’s Summit közönsége elé. A Magyar Telekom felsővezetői között sokáig 50 százalék volt a nők aránya – most sem sokkal kevesebb –, és a középvezetők között is sikerült elérni a 33 százalékot. „Nálunk nem olyan nagy téma, hogy ki nő és ki férfi. A felsővezetőink között aktív szerepet játszanak a nők, a vállalati kultúra a leading by example elve alapján fejlődik” – mondta Rékasi, a Magyar Telekom vezérigazgatója. Azt azért megjegyezte: a telekommunikáció nyitottabb szektor, mint az IT.

A Telekom dolgozói körében megosztó volt a nők köszöntése virággal nőnap alkalmából – de nem a nemek, inkább a generációk szerint. „A progresszívebb gondolkodású fiatalok szekunder szégyenérzetet éreztek, másoknak viszont őszintén jól esett a virágos köszöntés” – emlékezett vissza Rékasi.

Vidus Gabriella (RTL Magyarország) és Rékasi Tibor (Magyar Telekom). Fotó: Fejes Bence

Nem a kvóta a megoldás

Vidus már kezdetektől fogva női vezetők között edződött, 25 éve, az akkori TV2-nél Pócsik Ilona volt a főnöke. Azt mondta: abból a csapatból sok nő maradt a szakmában, és hatalmas szerencséje volt. „A női vezetők nem csak úgy előugranak a bokorból. Fontos, hogy a tehetséggondozó programok mindenki számára nyitottak legyenek” – mondta. Nagy hibának tartja, ha nem teljesítmény alapján kerül pozícióba egy nő. „Engem is hívtak már meg pozícióba egy társadalmi szervezetnél csak azért, hogy legyen ott egy nő. Fel is álltam” – mondta.

Az RTL vezére nem hisz a női kvótákban. Sőt, a csatornánál pozitív példát akarnak mutatni azzal, hogy kvóták nélkül, egy „férfidomináns” iparágban is lehet érvényesülni női vezetőként. Úgy gondolja, a 33 százalékos uniós irányelv kevés, az 50 százalékos arányt tartja ideálisnak, amit a csatornánál nemrég sikerült elérni a felsővezetők körében. „Nem hiszek a kvótákban, de a kimondott számok gyorsítópályára tehetik a változást. A középvezetőknél is bőven megvan a 33 százalékos arány az RTL-nél. A sokszínűségnek gazdasági haszna van” – mondta Vidus.

A pozitív diszkriminációban hisz, de csak akkor, ha a fiatal férfi tehetségeket nem veszítik el. „A fiatal férfi vezetők is hasonló problémákkal küzdenek, mint a nők, de kevésbé beszélnek róla” – mondta.

Az RTL-nél nem ünneplik a nőnapot, mert Vidus szerint ez nem téma. A nőnap alkalmából indított HBLF-program pedig még túl korai szakaszában van ahhoz, hogy tanulságot lehessen levonni belőle. Vidus és Rékasi végül abban maradtak, hogy egy év múlva – talán éppen a 2024-es Forbes Women’s Summiton – vissza lehet térni az eredményekre.

The post „Kínáltak már pozíciót csak azért, mert nő vagyok, fel is álltam” appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés