:

Bővül az e-roller választék, orosz gyökerű szolgáltató jelent meg a hazai piacon

Bővül az e-roller választék, orosz gyökerű szolgáltató jelent meg a hazai piacon

Oroszországban indult a főváros új e-roller szolgáltatója. A Whoosh volt az egyetlen tőzsdei bevezetés tavaly Moszkvában, de az európai terjeszkedésből csak licenszszerződésen keresztül részesülnek. Egy észt cég vette át az európai terjeszkedést. A magyar társaságuk vezetőjét a Mol Limótól igazolták.

Újabb elektromos rollermárka bukkant fel a főváros utcáin. A sárga rollerek, amik Whoosh névre hallgatnak, nagyjából két hete, március elején jelentek Budapesten a már meglévő három márka mellett. A cég honlapja szerint a 10 perces séta és a 10 km-es biciklizés közti távokra nyújtanak élhető, gyors, kényelmes és nem környezetkárosító megoldást. (Arról korábban a G7 írt, hogy a rollerek nem annyira zöldek valójában, mint hirdetni szeretik magukról.)

Kelet-Európa mellett Lisszabonban vannak rollerjeik, legközelebb Lengyelországban működtetnek eszközöket.

A szolgáltatás Budapesten belül egyelőre Újlipótváros, a Városliget Dózsa György úti oldala és Középső-Ferencváros között érhető el. A főváros budai oldala egyelőre teljesen kimarad.

A Whoosh rollerei Budapest belvárosában. Fotó: Forbes

A rollereket 10 percre lehet lefoglalni és maximum 25 km/órás sebességre tudnak felgyorsulni, három üzemmódban használhatóak.

Az orosz gyökerek, de nem orosz cég

Az új e-roller cég neve és arculata is megegyezik az orosz Forbes által is bemutatott, 2019 áprilisában, Moszkvában indult Whooshsal. A magyar cég honlapján azonban azt írják, a Whoosh márkát üzemeltető orosz vállalat nem tagja a Whoosh Mobility csoportnak. Megkerestük a Whoosh Mobility HU Kft.-t is, hogy maguk válaszoljanak a kérdéseinkre.

Az Interfax orosz hírügynökség tavaly júliusban arról írt (tehát már a háború kitörése után), hogy az orosz anyacég eladta az európai érdekeltségeit az észt, szintén e-rollerekkel foglalkozó Prime vezérigazgatójának, Lauri Truve-nek. Az észt vezérigazgató áll a Cipruson bejegyzett WSH Mobility Ltd. nevű vállalat élén, ami száz százalékban birtokolja a magyar rollereket üzemeltető Whoosh Mobility HU Kft.-t.

Ezt megerősítette a cég is a Forbes.hu-nak. Azt írták, a Whoosh márkanév Európai Unióban (EU) való bejegyzésének folyamatát még 2021-ben indították el a márka eredeti tulajdonosai. A jogi procedúra 2022. júniusában zárult le. Miközben az eljárás tartott, az eredeti tulajdonosok úgy döntöttek, hogy értékesítik a vállalat európai üzletágát. Így került a WSH Mobility az észt üzletemberhez.

Nem tartanak attól, hogy a név megtartásával összekeverhetőek lennének az orosz gyökerű anyacéggel.

A WSH Mobility jelenleg az eredeti tulajdonostól kapott licensz alapján használja a márkát. Emellett már tárgyalnak a lincensz végleges megvásárlásáról. Praktikus okokból sem változtattak a néven – az uniós bejegyzésük után egy hónappal indultak Lisszabonban –, valamint a tulajdonos, Lauri Truve meggyőződése szerint a „suhanni angol szóból kölcsönzött Whoosh értékes márkanév, világos és egyszerű módon fejezi ki a szolgáltatásuk lényegét.” Ezzel a névvel tervezik a további európai terjeszkedést.

Interjú Gólya Ágnes 15 perc olvasás
Exkluzív interjú a BKK vezérével: Ötmillió forintos tételekről is mérlegelnünk kell
A jó élet Szalai Péter 8 perc olvasás
Mire jó, miért jó, és kinek lehet jó a kétmilliós robotkutya?

Az egyetlen orosz IPO

Az orosz Whoosh tavaly decemberben ment be az orosz tőzsdére, ez volt a háború megindítása után 2022-ben az egyetlen IPO Moszkvában. A kibocsátást annak ellenére végigvitték, hogy az intézményi befektetők köréből a nyugati pénzintézetek felszívódtak. A remélt 80 millió dollár helyett így annak alig fele, 33,2 millió jött össze, leginkább kisbefektetőktől, bár a társaság szerint vezető orosz alapok is beszálltak (neveket nem mondtak). A közkézhányad 10 százalék csupán. Mindez jól mutatja, hogy áll az orosz tőkepiac a nyugati befektetők nélkül. (Nemrég mi is írtunk arról, amikor az egykor befolyásos oligarcha, Oleg Gyeripaszka beszélt arról meglepően kritikusan, hogy mire megy Oroszország a Nyugat pénze nélkül.)

A Whoos orosz cége 82 ezer rollert működtet, több mint 10 millió ügyfele van, Oroszország mellett főleg a posztszovjet államokban. Licenszdíjakon keresztül az európai terjeszkedésből is kapnak részesedést.

700 roller van az utcákon, de 1500 lesz

Az észt érdekeltségben lévő WSH Mobility Európa-szerte húszezres flottával rendelkezik, a magyar Whoosh szerint összesen 1500 rollerjük van, ebből 700 darab van eddig kint Budapest utcáin. Szerződésük a hatodik, hetedik és nyolcadik kerületekkel van, már tárgyalnak a terjeszkedésről a többi fővárosi kerülettel.

Mennyibe kerül suhanni?

A többi szolgáltatóhoz képest olcsóbban kínálja szolgáltatását a Whoosh. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy még csak most indult itthon és egyelőre a lefedettsége is kisebb a többi piaci szereplőjétől.

200 forintba kerül a feloldás, majd az utazásért 50 forintot számolnak fel percenként. 1 napra 4000 forintért is lehet bérelni, így összesen 400 percet lehet utazni 24 órán belül. 1700 forintos letéti díjat számolnak fel, amit feloldáskor zárolnak, majd az utazás végén visszautalják. Heti és havi bérletet is kínál a Whoosh, amivel megspóroljuk az egyébként minden más esetben fizetendő 200 forintos feloldási díjat. A heti bérlet 500 forintba, a havi 1500 forintba kerül, de percdíjat ugyanúgy kell fizetni.

A konkurens Lime-nál 250 forintos feloldás után 65 forintos percdíjat kell fizetni, a Tiernél és a Birdnél 295 forintért és 65 forintos percdíjért lehet elektromos rollerezni.

A 2022 februárjában bejegyzett magyar cég ügyvezető igazgatója Iváncsó László, a Jövő Mobilitás Szövetségének főtitkára. Iváncsó nyolc évig dolgozott a Molnál, szűk két évig volt a Mol Limo vezetője.

A Whoosh a (bevezető) ára mellett a biztonságos és kultúrált közlekedésre fektetett hangsúllyal próbál kitűnni a versenytársak közül. A cég a Forbes.hu-nak adott válaszában három pontot emelt ki:

Az első bérlés előtt a felhasználóknak meg kell nézniük egy felvilágosító anyagot a rollerezés során betartandó közlekedési szabályokról és arról, hogyan tudják úgy használni az eszközt, hogy ne zavarják a többi közlekedőt.A biztonságot és a gyalogosokkal való kulturáltabb „együtt közlekedés” érdekében nem lehet behajtani azokba az utcákba, terekre, ahol zavarhatják a gyalogosokat. Ha mégis tiltott területre hajtana be a felhasználó, úgy hangjelzést követően a rollerek leállnak. Ezenfelül a rollerjeiket kizárólag a zöld útfestéstéssel kijelölt mikromobilitási parkolókban lehet felvenni és leparkolni. A rendszer nem engedélyezi máshol a bérlés befejezését.

Hozzátették, hogy minden eszközüket egy IoT (Internet of Things) modullal szerelték fel. Ez képes valós időben nyomon követni a roller helyét, útvonalát és töltöttségi szintjét, információt ad az útburkolat minőségéről
is. A rendszer lopás esetén blokkolja a rollert, műszaki hiba esetén pedig nem engedi elindítani a bérlést.

Éjszaka, részegen, buliból: így töri-zúzza magát az e-rolleresek jelentős része

The post Bővül az e-roller választék, orosz gyökerű szolgáltató jelent meg a hazai piacon appeared first on Forbes.hu.