:

Választani kellett a cég és a barátságunk között – 5 millió dollárt kapott a magyar Colossyan

Választani kellett a cég és a barátságunk között – 5 millió dollárt kapott a magyar Colossyan

Ötmillió dolláros (1,8 milliárd forintos) befektetési kört zárt a deepfake videókat etikus célra készítő Colossyan. Erőltetett menetben, nemcsak a piaci környezet, de az alapítócsapat belső konfliktusai is megnehezítették a szintlépést. A Colossyanról korábban azt írtuk, olyan sztori, ami mindennél többet mond a korról, amiben élünk. Ez a sztori azóta még beszédesebb lett.

Ötmillió dolláros befektetési kört zárt a szintetikus videókat gyártó startup, a Colossyan. Kovács Dominik, a cég 25 éves alapítója az elmúlt egy évben annyi döntéshelyzeten van túl, amennyit a legtöbben egy évtized alatt tudhatnak maguk mögött. Választania kellett az alapítótársaihoz fűződő barátság és a cége között, és egyedül kellett öt vezető feladatait ellátnia 14 órás munkanapok alatt. Közben befektetőket keresett a recessziós félelmektől megtorpant kockázatitőke-piacon. És még a Lufthansától is vissza kellett szerezni egy forgatási felszereléssel teli bőröndöt két nap alatt Los Angelesben, hogy a világ legjobb plasztikai sebésze az ügyfelük legyen.

Irányváltással kezdtek 

A Colossyan Koppenhágában született, ahol Kovács Dominik, Kovács Zoltán és Szabó Kristóf külön utakon és időben, de egy egyetemre kerültek. Kifejlesztettek egy olyan technológiát, ami rájön, ha egy videó hamisított, de ez akkor még nem ragadta meg a piac figyelmét. Egy ügyes irányváltással aztán maguk kezdtek gyártani manipulált videókat, de etikus célra, ez lett a Colossyan.

Egymillió eurós, magvető befektetési körüket 2021 nyarán zárták. A Day One Capital vezette konzorciumban részt vett még Fehér Gyula és Pistyur Veronika befektetőcége, az Oktogon Ventures, a német APX, angyalként pedig Kapui Ákos, a Shapr3D fejlesztési vezetője. A dán networköt Mikal Hallstrup, a Designit globális dizájncég alapítója képviselte. A cég befektetés utáni értékelése akkor ötmillió euró volt. 

A cég gyakorlatilag szövegből videót generál. A Colossyan értékajánlata, hogy a több ezer dollárból, hetek alatt elkészülő oktatási, onboarding, marketing vagy bármilyen céges célra szánt videó náluk 30 perc alatt a havi 30 dollártól induló előfizetési díjért készül el. Az automatizált felületre belépve a felhasználó kiválaszthatja a videó színészét, begépelheti a szöveget, kiválaszthatja a hangot az akcentustól a beszédtempóig. Teljesen személyre szabhatja a videó kinézetét. A végeredmény valami ilyesmi lesz:

A Colossyan Creator nevű termékük több hónap béta tesztelés után 2022 májusában indult. 400 ügyfelük közé behúzták többek között a Procter & Gamble-t, a BMW-t és a HP-t, de használja őket Új-Mexikó állam, az Amazon, a Lidl és a magyar RTL is. 

A generatív mesterséges intelligencia felfutását meglovagolva februártól már Chat GPT-n keresztül  is lehet instrukciót adni arra, miről szóljon a videó. Szintén új funkció, hogy automatikusan le lehet fordítani a videót több mint 30 nyelvre. 

Aki akarja, megoldja

Egy nyári sikertelen nekifutás és egy áthidaló befektetés után végül ötmillió dolláros Series A kört zártak, amit a bolgár Launch Hub vezet kétmillió dolláros tickettel a körben. Részt vesz még a londoni ed-tech fókuszú Emerge Education, akik 1,5 millió dollárt vállaltak, és az előző kör minden befektetője, így a Day One Capital, az Oktogon és az APX is a Colossyannal tart. 

Az Emerge Education részvétele azért is fontos, mert a felhasználói viselkedést vizsgálva a Colossyan jövőjét a képzési és oktatási szektorban (learning and development) látják. Így a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek ilyen irányú fejlesztésekre és ügyfelekre. A globális L&D piacot 2021-ben 345,6 milliárd dollárra becsülte a Skyquest, előrejelzésük szerint ez az érték 2028-ra elérheti a 493,3 milliárd dollárt.

„Bevallom, segített az óriási hype a generatív MI körül – mondja Dominik. – Ha nincs, lehet, máshogy nézett volna ki az időzítés.”

De a hype-pal sem volt egyszerű dolga a befektetéssel. Júniusban próbálta először. „Stratégiailag nagy hiba volt a termék indulása után ilyen kis idővel fundraiselni. Ha nincs bevételed, még mindig mondhatod, hogy majd lesz, de nekünk már éppen volt. Ezért mindenki kivárt volna, hogy megnézzék a növekedési ütemünket.” 

A fundraising kezdetekor a meglévő befektetőkön kívül senki nem akarta elhinni, hogy a Colossyan képes a pitchben bemutatott növekedés fenntartására. Visszautasította őket a cseh Credo Ventures, a 500 Emerging Europe és más amerikai VC-k is, köztük Paris Hilton férje, Carter Reum M13-je is. Aztán, amikor meghallották, hogy nemcsak tartották az ígérteket, de felül is múlták havi 30 százalékos növekedéssel, megrohamozták Dominikot az ajánlataikkal. „Sok szempontból olyan a kockázatitőke-piac, mint egy középiskolai klikk. Mindenki pletykál, gyorsan terjednek az infók. Amikor meglettek a vezető befektetők, akik elvállalták a kör nagyobb ticketeit, sokan be akartak szállni.

Ha már van egy sofőröd, utasokat mindig találsz” – mondja Dominik a VC-lélek egyik legerősebb hajtóerejéről, a FOMO-ról. 

A FOMO („fear of missing out”, esetlen magyar fordításban a kimaradástól való félelem) keltette lelkesedés azonban nem volt elég. Repkedtek a nyomott befektetés előtti értékelések, az alapítók és a meglévő befektetők tulajdonrésze alaposan felhígult volna. Ezért Dominik szigorúbb lett. Az alapján kezdte szelektálni, kiket enged be a cégbe, hogy ki az, akit nem csak a FOMO hajt. Fontos volt az is, hogy ki tud új, még hiányzó tudást behozni. A két vezető VC-t kicsit meg is versenyeztette egymással. Az Emerge Education befektetési stratégiájából ki is lógott a Colossyan, nem szokásuk ilyen összeggel beszállni. „De úgy voltam vele, hogy aki nagyon akarja, megoldja, és megoldották” – mondja Dominik. Angyalbefektetőként végül beszállt

David Woods, az egyik legnagyobb L&D ügynökség alapítója,Donald Taylor, a világ legnagyobb L&D konferenciájának szervezője,Bo Pedersen, a Quantive (korábban GTMhub) stratégiai igazgatója,Konkoly Csaba, az Egyesült Államokban élő, magyar származású befektető, a Tiller Partners befektetőcég partnere, valamint Kádár Tamás, a nemrég 500 millió dollárra értékelt Seon társalapítója.

Egyes szám, első személy

A Day One Capital vezetésével ősszel egy 800 ezer dolláros convertible loant kapott a cég, és az eredeti elképzelések szerint ehhez kerestek volna további egymillió eurót. A befektetőknek azonban az volt a feltétele, hogy a pénzből kifutó cég oldja meg az alapítók közötti  belső konfliktusokat. Ennek nyomán a kezdeti háromfős alapítócsapat szeptemberben egy főre csökkent. Az igazgatóság, köztük Dominik is amellett szavazott, hogy alapítótársaitól, Szabó Kristóftól és Kovács Zoltántól megváljanak. 

„Eljutottunk egy olyan pontra, ahol választani kellett a cég és a barátságunk között. De a cég mögött nemcsak pénz van, hanem emberek, munkaórák, ügyfelek, befektetők és én is, aki több mint 14 órát ölök bele minden nap”

– mondja Dominik. Az elválás okairól azonban szűkszavú: „más értékrendet képviseltünk, és a prioritásaink is megváltoztak”. A Forbes úgy tudja, hogy a két társalapítót kivásárolták a Colossyanból, azóta minden kapcsolat megszakadt.

Megkerestük a volt alapítókat is, az ügyet Zoltán nem szerette volna kommentálni, Kristóf azonban válaszolt néhány kérdésünkre. Az elválás okaként ő is „kulturális és értékrendbeli különbségeket említett”, és azt mondta, bár részükről felmerült a maradás, a cég érdekeit tartották szem előtt, és tiszteletben tartották a döntést. „Nagyon sok tapasztalatot szereztünk, pozitívan gondolok az elmúlt évekre és magabiztosan a jövőre” – írta Kristóf. Zoltánnal most új, zöld-tech startupjuk első befektetési körén dolgoznak.

„Hogy viseltem? Rohadt nehezen. Utána úgy éreztem, mintha levágott karral mennék tárgyalni” – mondja ezt már Dominik. Coach és a – hasonlókon átesett – befektetői is segítettek neki megbékélni a döntésével, hiszen közben a befektetési körön dolgozott.

Váratlan fordulat volt, hogy mivel a probléma elég gyakori a startupvilágban, döntésével kivívta a tárgyalópartnerei tiszteletét.

„Azelőtt sokszor éreztem, hogy úgy kezelnek, mint egy egyetemistát. Ezután úgy kezeltek, mint egy üzletembert.”

Fotó: Colossyan

Számít, honnan jössz

Nemcsak az egyetemista sztereotípiával gyűlt meg a baja a fundraising alatt. „Baromi nehéz  magyar startupként nemzetközi befektetőket meggyőzni, aminek az oka egyre inkább a politikai helyzet” – mondja Dominik. Úgy tapasztalta, az ország politikai megítélése átszivárog a Colossyanra annak ellenére, hogy nincs a cégben állami pénz, és a vezetőség is nemzetközi. A felvont szemöldökhöz elég annyi, hogy magyar operációval is rendelkeznek, és magyar az alapító. Épp ezért Dominik a céget nem magyar startupként aposztrofálja, hanem európaiként londoni és budapesti operációval. 

„Mi nem magyar sztoriként indultunk. Ha nincs a dán egyetem, én most nem lennék itt. Dán iskolában kezdtük, dán pénzből, dán tudással, utána a németek segítettek. Ma pedig a csapat és a befektetők egy része Budapesten van, viszont a Colossyan érdekében nem szabad csak oda fókuszálnunk.”

A fenti mondatokat Weiszbart Zsolt, a Day One Capital partnere, a Colossyan igazgatósági tagja a következővel egészítette ki: „a 2021. nyári befektetés óta eltelt másfél évben magyar befektetők finanszírozták a céget. Dominik a kezdetekkor bekerült egy networkbe a Recart, a Shapr3D, a Craft vagy a Seon alapítóival, akiktől folyamatosan tudott kérdezni, visszajelzést kapni. Mára ez annyit változott, hogy Dominik véleményét is egyre többször kérdezik meg.”

„Srácok, ebből Los Angeles lesz!”

A kieső menedzsment pozíciókat decemberre sikerült pótolni, így Dominik válláról sok teher lekerült. A termékkel rengeteget kell foglalkozniuk. Az aktív használat során a legváratlanabb bugokkal találkoznak, fulladoznak az ügyfélszolgálati kérdésekben, de Dominik ezeket luxus problémának tartja. A csapat most húsz fős, év végére körülbelül dupláznák a létszámot, de nem tartja célravezetőnek, ha túl gyorsan, túl nagyra nőnek. 

A Colossyanra a legváratlanabb helyekről akadnak új ügyfelek. Az Amazon Prime streaming szolgáltató egyik új sorozatának producere például azzal kereste meg őket, hogy náluk alkotná meg a sorozat főgonoszát. „Ez egy majdnem százezer dolláros munka volt, eléggé meglepődtem, amikor összejött.

Jó olyan tech cégnek lenni, ahol nemcsak kódok vannak, meg adatbázis, hanem kicsit a popkultúra is használhat minket”

– mondja Dominik.

Olyannyira használja őket a popkultúra, hogy egy svájci kontakton keresztül beesett a cég eddigi legmeglepőbb ügyfele. Simon Ourien a világ túlzás nélkül legkeresettebb plasztikai sebésze. Ő „készítette” az összes Kardashiant, Adele-t, Taylor Swiftet, és megannyi más sztárt a Beverly Hills-i magánklinikájára becsekkoló aliasok alatt. Csak Instagramon 3,5 millió követője van. Ourien úgy döntött, hogy a a klinikája és a termékei marketingjére a Colossyant fogja használni. Meghívta Dominikékat, hogy a lehető legjobb eredmény érdekében menjenek ki hozzá Beverly Hillsbe, és forgassák le vele a nyersanyagot, amit utána a végtelenségig lehet módosítani. „Ez is olyan volt, hogy egy ideig egyáltalán nem hittem el, hogy összejöhet. Aztán megjött a szerződés, átutalták a pénz felét, mondtam a többieknek, srácok, ebből Los Angeles lesz.”

A csapat első komoly üzleti útján egymást érték a szerencsétlenségek. Az operatőr két nappal az utazás előtt megbetegedett, így egy fejlesztőnek kellett két éjszaka alatt megtanulnia, hogy kell felvenni az anyagot. Három bőröndjükből a Lufthansa épp azt keverte el, amiben a kamerák és a forgatási felszerelés volt.

„Ott álltunk letolt gatyával Los Angelesben, a tesztnapot, amit kértünk valahogy átalibiztük, közben a Lufthansának könyörögtünk a csomagért”

– meséli Dominik. A csomag meglett, a forgatás jól sikerült, Ourien pedig a házába is meghívta a csapatot. „Nehéz volt felfogni, hogy lehet egy embernek ennyi pénze. A kávéba belenyomtatták az arcunkat. Szürreális volt.”

The post Választani kellett a cég és a barátságunk között – 5 millió dollárt kapott a magyar Colossyan appeared first on Forbes.hu.