:

A kiflis pörkölt bebukott, a privát bevásárló kilőtt

A kiflis pörkölt bebukott, a privát bevásárló kilőtt

A Cápák között azért született meg, hogy a Való Világból kiábrándult tévénéző újra képernyő elé üljön. Nem egyszerű feladat, nem egy tévés próbálta megteremteni a hidat a könnyű és az értelmes szórakozás között, és az üzleti show-műsor koncepciója a 2006-os Ecopolyval egyszer már megbukott. A sikerhez két dolog kellett, egy jó formátum és egy alkalmas producer.


Máté Krisztina mögött már volt egy sikeres üzletemberekről szóló műsor. Az első millióm története 2013-ban a várt egy helyett három évadot élt meg, Krisztina és az RTL számára pedig kiderült, hogy sok olyan üzletember van, akit érdemes megmutatni, hogy a vállalkozó képéhez végre ne az ügyeskedő simlis képe kapcsolódjon Magyarországon. Ő lett a producer. A nyertes formátum pedig az a Dragon’s Den, ami Nagy-Britanniában a tizenhetedik évadát tapossa, amerikai, még híresebb testvére, a Shark Tank pedig a tizennegyediket olyan cápákkal, mint Mark Cuban, Ashton Kutcher vagy Barbara Corcoran.


A műsorban olyan üzletek hátterébe látnak bele a nézők, amiket eddig zárt tárgyalókban vagy üzleti vacsorákon ütöttek nyélbe. A vállalkozó annak reményében áll a cápák elé, hogy így vagy úgy, de megváltozik az élete. A cápák a pénzüket kockáztatják. Ráadásul mindenki láthatja, miféle ember áll a boltokból, hírekből ismert márkák – például a Szentkirályi ásványvíz – mögött, milyen a humora, mikor lesz dühös.


„A Cápák között mindenekelőtt szórakoztató tévéműsor. Sok minden épül rá, ami nagyon fontos minden résztvevőnek, de ha nem szórakoztató, akkor nem nézik, nem beszélnek róla, nem akarnak hozzá csatlakozni, vagyis nem éri el a hatást. Az, hogy ez már ökoszisztéma lett, a legnagyobb siker. Mert most már edukálunk, nem csak tévéműsort csinálunk” – mondja a műsorról Máté Krisztina.

Cápák az első évadban:
Balogh Levente (Szentkirályi),
Fehér Gyula (Ustream, Oktogon Ventures),
Balogh Péter (NNG, angyal­befektető),
Apró Anna
(Oxo Holding),
Moldován András
(Jack’s Burger, Mangal Ilona Sertéshizlalda).


A dealek sikerét és utóéletét a műsoron számon kérni nem lehet. Az ott látott kézfogással gentlemen’s agreement születik, de tízmillió forint sorsáról senki sem dönt fél óra alatt. Ám ha a cápák sokszor visszatáncolnak egy üzlettől, vagy utólag jelentősen változtatnak az elhangzott feltételeken, az árt a hírnevüknek és a műsor hírnevének is. Összeszedtük a legnagyobb sikereket és a legfájóbb bukásokat, továbbá mutatunk néhány tanulságot az elmúlt négy évadból.

Nauty Lollipops
Foltin András és Régi Tamás nyalókákat gyártó F&F Kft.-je 2021-ben elérte a 245 millió forintos árbevételt. Az első évad egyik legnagyobb üzletében Balogh Levente, Fehér Gyula és Moldován András szálltak be ötvenmillió forinttal összesen harminc százalék tulajdonrészért. Ez a felállás a műsor után úgy módosult, hogy Moldován András megvette Levente és Gyula tizennyolc százalékos tulajdonrészét, így a hosszú távú munkát csak Andrással folytatták az alapítók. 2022-ben aztán Andrást is kivásárolták, miután úgy érezték, hogy a vállalat olyan növekedés kapujában áll, ahonnan már egyedül is célba érnek. A kapcsolat azonban baráti maradt.

Smartkosár
„Valószínűleg ez az egyetlen beszállásom önmagában vissza fogja hozni az összes többi cápás befektetésemet” – mondja a ma már Rokshként ismert Smartkosárról Balogh Petya. A cég nagy növekedésen van túl, benne Balogh Levente és Balogh Péter segítik Kövesdi Áron alapítót. Ő társaival még termék-összehasonlító applikációval jött a műsorba, a covid alatt azonban gondoltak egy nagyot, és látva, hogy sehol sincs szabad kiszállítási időpont, elkezdtek élelmiszer-házhozszállítással foglalkozni. Másnapi kiszállítást ígértek. Az Aldi velük indította el online üzletét, továbbá házhoz szállítják a Toman Diet, a Penny és a Beerselection áruját is.

Tebe
Tomán Szabina tizenötmillió forinttal szállt be a lótenyésztőből vállalkozóvá avanzsáló Pocsaji Csilla csomagolásmentes bolthálózatába a második évadban, huszonöt százalék tulajdonrészt kapott érte. A cég egyetlen Békés megyei bolttal indult, azóta kilenc másik városban és két budapesti kerületben nyitottak Tebe boltot, és a webshop is elindult. A Tebe Reform Kft. 36 millió forint árbevételnél tartott 2021-ben.

Forever Hands
Kállai Jankó kézszoborkészítő csomagjai kilencvenmillió forint árbevételt hoztak össze 2021-ben, a huszonéves kecskeméti vállalkozó cégébe Lakatos István és Balogh Petya szállt be öt-öt millió forinttal 8,75 százalékos tulajdonrészért. Lakatos István, az új cápa elismerte, hogy vannak küzdelmei a huszonötéves Jankóval, főleg azért, hogy megfelelő formában és időben küldje a kimutatásokat. „Azt tartom az egyik legfontosabb feladatomnak, hogy kiválasszam a tehetséges vállalkozókat, és elősegítsem az átmenetet a vakrepülésből a strukturált, cégszerű működésbe” – mondta a cápa. Kétszer kellett költözniük nagyobb üzembe, a kezdeti hatvan négyzetméteres családi ház padlásáról először egy százötven négyzetméteres raktárba, majd 2022 őszén már egy háromszor ekkora csarnokba. 2023 legfontosabb feladata az lesz, hogy régiós sztorivá érjenek, Lengyelországban, Romániában, Csehországban és Szlovákiában is elindultak.

Kállai Jankónak néha meggyűlik a baja az önfegyelemmel, de a cápák tehetséges vállalkozónak tartják.

Munch
A műsor egyik legnagyobb sikerében mind az öt cápa beszállt a négy huszonéves, Wettstein Albert, Zwecker Bence, Perepelica Kirill és Zsoldos Botond ételmentő startupjába. A befektetők egy-egy százalékért három-hárommillió forintot adtak háromszázmillió forintos cégértékelés mellett. De a Munch 2022 nyári befektetési körében az alapítók kivásárolták a cápákat, egyedül Balogh Petya maradt benne a cégben. „Minden cápával továbbra is jó a viszony, rendszeresen segítenek különböző üzleti feladatokban, és ez így is fog maradni” – mondta Wettstein Albert. Lakatos István az exit okáról azt mondta: „Azért szálltunk ki, mert az alapítók erre kértek minket. Túl sok volt a tulajdonos a cégben.”

Az ételmentő Munch sztorijában fontos mérföldkő volt a cápás befektetés, azóta ezen is túlnőttek.

Tinyhouse
A műsorban Lakatos István negyvenötmillió forintot ajánlott huszonhét százalék tulajdonrészért, Balogh Petya pedig tizenötmilliót kilenc százalékért. Petya végül nem szállt be, de István beletette az ő tizenötmillióját is. 2022-ben aztán további negyvenmillió forinttal növelte befektetését Izrael Norbert építési engedély nélkül is telepíthető mobilházaiba. „Öt éven belül száz házat szeretnénk gyártani és üzemeltetni, most járunk nyolcnál, de már újabb hat ház készül. Nem bánom, ha a további finanszírozáshoz is kellek, mert amíg növekedünk, addig jó helyen van a pénzem.”

Miről ismered fel a szélhámost?
Egyre gyakoribb, hogy egyes vállalkozók nem befektetőért, hanem a kereskedelmi csatorna főműsoridejének hírveréséért mennek pitchelni. Az első évad emlékezetes esete volt Tipton Zack, aki minden vállalkozónál jobban felkeltette a cápák érdeklődését bakelitlemezekből készült szemüvegeivel. 105 millió forintos befektetésért jött, és húszszázalékos tulajdonrészt ajánlott érte. Ahogy a cápák felidézik, ez volt a leghosszabb az első évad felvételei közül, két órán át egyezkedtek.
Tipton végül Moldován András hatvanmillió forintját fogadta el a cég huszonöt százalékáért, de nem sokkal a műsor után értesítette a cápát, hogy elállna a befektetés lehetőségétől. „Ügyes – kommentálta Moldován András azokat a vállalkozókat, akik a reklámért jönnek, nem a befektetésért. – Miről ismered fel a szélhámost? Arról, hogy nem ismered fel. Mi nem ismertük fel, hogy Tiptonnak nincs igazán szüksége a mi segítségünkre, van ilyen.” Tiptonnak azonban más az álláspontja: „Kerestünk egy befektetőt jó szaktudással. Mert már sok ajánlatot kaptunk előtte. De a pénzen kívül ők mást nem kínáltak.”

És ami nem jött össze
A műsor történetének legnagyobb befektetésében Mátyás Bence kétmillió eurót kért a Mars terraformálására, azaz növényekkel való benépesítésére. És kapott is. Balogh Petya, Balogh Levente és Moldován András akkori árfolyamon 750 millió forintot ígért az „űrkertésznek”, de a megegyezésnek része volt, hogy egy évig közelről figyelik a projektet, és csak utána szállnak be a fejenként 180 millió forint körüli összeggel, tizenöt százalék tulajdonrészért.


„Bence óriási víziót dobott fel, kérdés volt, hogy egyáltalán képesek vagyunk-e megérteni az üzletét. Sőt, az sem volt egyértelmű, hogy ez üzletileg finanszírozható-e – mondta Balogh Petya. – Nagy komfortot adott, hogy azt mondta, már van egy kétmillió eurós befektetője, így mi is bátrabban mertünk ugrani. A befektetésről aztán kiderült, hogy még csak tárgyalnak, majd nem is valósult meg, és ez csökkentette a bizalmunkat.”


Szerettek volna beszállni abba a termékbe, ami Bence elmondása szerint egy csepp vérből komplex diagnózist képes felállítani. Egy eszközt negyvenmillió forintért tud eladni, így azt gondolták, nem kell túl nagy volumenben értékesíteni ahhoz, hogy ez értelmezhető üzlet legyen, de végül ebbe az üzletágba sem tudtak beszállni. Lakatos István azt mondta, azért nem fektetett be, mert Bencének nem sikerült bebizonyítania magáról, hogy ő nem a következő Elizabeth Holmes. (Az amerikai Theranos alapítója nevéhez fűződik az elmúlt évek legbotrányosabb szilícium-völgyi bukása, Holmest tizenegy év börtönre ítélték, amiért becsapta a befektetőket az egykor kilencmilliárd dollárra értékelt vérvizsgálati startupjával.) A tévéműsor után Bencét máshonnan is keresték, Petya úgy tudja, most a Magyar Űralappal és az Európai Űrügynökséggel működnek együtt.

Gulyásbomba
Balogh Levente és Balogh Petya húszmillió forintért a kiflibe töltött pörköltes cég 49 százalékát vitték az első évadban, de küszködős volt nullszaldóig eljutni. A tervük az volt, hogy nyitnak egy budapesti egységet a gödöllői mellé, majd franchise-partnerekkel terjeszkednek. Nem volt jól marketingelhető a pörköltes kifli, az alapító, Ponyiczky László végig főállásban maradt a vállalkozása mellett, a covid pedig megadta a kegyelemdöfést. „Volt belőle tanulság bőven, de nincs harag” – mondta Petya.

A leggyakoribb okok, amiért mégsem száll be a cápa:
→ nem sikerül megállapodni a pontos befektetési feltételekről,
→ máshogy néz ki a tulajdonosi struktúra, mint ahogy a műsorban elhangzott,
→ zűr van a pénzügyekben,
→ nem beilleszthető a portfólióba.

Thorlend
Horváth Dániel védőruhájába Tomán Szabina ajánlott 15 millió forintot harminc százalék befektetésért a harmadik évadban. Az üzlet nem jött létre, amit a cápa ezzel indokolt: „Káosz volt a cégben, nem stimmeltek a tárgyi eszközök, másnak is volt tulajdoni hányada. Dániel nem tartotta a határidőket, és kissé megbízhatatlannak bizonyult.”

Máté Krisztát egyetemista kora óta ismerem, mindent tud a tévézésről. A Cápák között azonban több mint tévé: szórakoztató szemléletformálás. Sokak hitét adja vissza abban, hogy lehet jó ötletekre vállalkozást építeni, és létezhet tisztességes verseny.

The post A kiflis pörkölt bebukott, a privát bevásárló kilőtt appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés