:

A magyar fociba áramlott az Ausztráliában elsikkasztott pénz, magyar milliárdos a gyanúsított

Tízmillió dolláros csalással vádolják Bélteky Róbert parkolóüzemeltetési vezetőt, és ez magyarázatot adhat a budafoki futballcsapat időszakos sikereire.

Magyar érdekeltségű cikk jelent meg egy melbourne-i újság, a Herald Sun hasábjain. A főszereplő, az Ausztráliában élő Bélteky Róbert neve a magyar focirajongók számára azért lehet ismerős, mert ő volt a tulajdonosa a Budafoki MTE labdarúgóklubnak. Bélteky anyagi közreműködésével a csapat 2020-ban feljutott az első osztályba, de a szezon végén kiesett, és jelenleg a másodosztályú bajnokságban is a kieső helyen áll a csapat – vette észre a G7.

A Herald Sun szerint a Béltekyt az általa korábban irányított cég tulajdonosai jelentették fel, akik szerint a vállalatvezető tíz éven át sikkasztott a cég kasszájából, és részben ebből a pénzből állta a Magyarországon játszó labdarúgók fizetését.

Nagyra nőtt a parkolóház-biznisz

Bélteky több mint tíz éven át vezette a parkolásüzemeltetéssel foglalkozó ausztrál gyökerű társaságot, a Care Parkot. A 21 éve alapított csoport több mint 500 parkolóházat üzemeltet Ausztráliában. Több mint ezer alkalmazottja van, és öt országban aktív: Ausztráliában, az Egyesült Királyságban, Magyarországon, Malajziában és Új-Zélandon. Magyarországon 11 parkolóházat üzemeltetnek.

Az Ausztráliában született Bélteky 2009-ben lett a Care Park ügyvezető igazgatója. A cég többségi tulajdonosa egy hongkongi ingatlanfejlesztő, amely tavaly november végén rúgta ki Béltekyt az évi 300 ezer ausztrál dolláros (75 millió forintos) állásából „súlyos és szándékos kötelességszegésre” hivatkozva.

A cég egy százoldalas feljelentésben azzal vádolja Béltekyt, hogy 2012-től kezdve tíz éven át sikkasztott a cég vagyonából összesen 10 millió ausztrál dollárt (mai árfolyamon 2,5 milliárd forintot).

A feljelentés szerint Bélteky az elsikkasztott pénzből több mint 2,7 millió ausztrál dollárt (680 millió forintot) utalt a budafoki focicsapatnak. A cég számlájáról további 918 ezer ausztrál dollárt (231 millió forintot) utaltak el Bélteky magyar számlájára, és a feljelentés szerint ennek a pénznek a nagy részét a Budafok működési költségeire költötték, beleértve a játékosok bérét.

Nagy pénz, nagy foci

Béltekynek viszonylag régi kötődése van a labdarúgáshoz, hiszen Ausztráliában az egyik legsikeresebb helyi klub, a Melbourne Victory részvényese és igazgatótanácsi tagja is volt, a hazai futballban azonban csak 2015-ben bukkant fel. Ekkor karolta fel a budafoki focicsapatot, amely a futó szezonban az országos negyedosztálynak megfelelő budapesti első osztályban játszott. 2017-ben aztán utcahosszal nyerték az NB III középcsoportját, feljutva ezzel a másodosztályba. Újabb két év múlva pedig az élvonalba is felverekedték magukat.

Ezzel párhuzamosan a csapat büdzséje is jelentősen nőtt. Az együttest fenntartó cég bevételei a 2017-es 172 millióról három év alatt megnégyszereződtek, 2021-ben pedig az egymilliárd forintot is átlépték. A mostani feljelentés szerint nem kis részben a Care Parktól érkező pénzeknek köszönhetően.

A Care Park leánycégei és a Budafoki MTE Kft. között valóban volt pénzáramlás, ezt hazai cégdokumentumok is bizonyítják. A csapatot működtető cég három év alatt igazolhatóan 1,9 millió ausztrál dollárnak megfelelő összeget kapott a csoport egy magyar és egy brit érdekeltségétől reklámbevétel címén. A magyar leány 2019 és 2021 közötti teljes bevételének közel hatodát adta át a csapatnak, úgy, hogy a három évből kettőben épp a támogatással azonos értékű veszteséget termelt.

Enyém, tiéd, miénk

Az ügy egyik legérdekesebb szála, hogy Béltekyt hivatalosan felváltotta a Care Park a klub tulajdonosaként 2019 áprilisában. Ennek ellenére Bélteky továbbra is tulajdonosként szerepel a klub honlapján, a vezetőedző is így hivatkozik rá. Az üzletember még akkor is sajátjaként hivatkozott a budafoki focicsapatra, amikor az 2021-ben kiesett az élvonalból, és papíron már két éve nem ő volt a tulajdonos.

Az ausztrál újság cikke alapján a Care Park tényleges tulajdonosai azonban nem is tudtak arról, hogy lenne egy focicsapatuk, amelynek ráadásul a mezén a cég logója is szerepel. A bírósággal ugyanis azt közölte a cég, hogy „semmi közük a focihoz”. Mindez azért is érdekes, mert 2019-ben Bélteky egy jegyzőkönyv szerint az üzletrésze átadásakor azt mondta, hogy

az ausztrál tulajdonos társaság taggyűlése Ausztráliában most hagyta jóvá az üzletrészt vásárlását.

A budafoki klub „nem kívánt nyilatkozni az ügyben”, a Care Park magyar leánycége sem válaszolt.

A játékosokon spórolhattak

A feljelentésben szereplő pénzmozgások egy részének tehát van nyoma a magyar céges iratokban is. Az állítólag Bélteky magyar számlájára utalt, és részben a játékosok kifizetésére használt 918 ezer dollárnak azonban nincs. Ez persze nem meglepő, hiszen az ilyen pénzmozgásokat nehéz legalizálni, és a feljelentésből is inkább úgy tűnik, hogy szerintük Bélteky valahogyan közvetlenül adhatta a pénzt, megkerülve a klubot.

Ilyen készpénzes kifizetéseket nehéz bizonyítani, mindenesetre a Budafok az NB I-es szezonjában a hivatalos büdzséadatok szerint messze a legkisebb összegből gazdálkodott az élvonalbeli csapatok közül, és bérekre is ők költötték a legkevesebbet. A csapatot működtető vállalat 2021-ben és 2022-ben is alig több mint feleannyit fordított fizetésekre, mint a második legkevesebbet költő NB I-es futballvállalat, és ötödannyit, mint az átlag. Az átlagbérek is elmaradtak az NB I-ben megszokottól. Hasonlóan keveset egy alkalmazottjára csak a Diósgyőr FC Kft. és a Honvéd FC Kft. költött, de náluk sokkal nagyobb a létszám, tehát a focistáknál kevesebbet kereső kisegítő személyzet is, ez pedig jelentősen lehúzza az átlagot.

A fejlelentés arra utal, hogy a játékosok fizetését zsebből egészítették ki. Bélteky egyébként, amikor a csapat feljutott az élvonalba, azt nyilatkozta, hogy „az anyagi háttér stabilan a rendelkezésükre áll”.

Kozmopolita magasélet

A focicsapat támogatása mellett a Care Park többségi tulajdonosai szerint Bélteky fiktíven foglalkoztatta feleségét és lányát a cégnél. Összesen több mint egymillió ausztrál dollárt (252 millió forintot) utaltak nekik, miközben a gyakorlatban mindketten máshol dolgoztak.

A Care Park azt szeretné elérni, hogy a Bélteky-család adja vissza a szerintük elsikkasztott pénzeket. Bélteky lánya annyit reagált az újságnak, hogy „sok bizonyítékunk van, hogy cáfoljuk ezeket az ismétlődő állításokat, jelenleg dolgozunk ezen az ügyvédeinkkel”.

A feljelentésben az is szerepel, hogy Bélteky a cég költségére 856 ezer ausztrál dollárt (215 millió forintot) költött repülőjegyekre saját magának és a családtagjainak, ékszerekre, órákra, ruhákra, luxushotelekre, vagy hajóutakra több országban.

Magyarországi magánjellegű utazásait is részben a Care Park pénzéből fedezte a többségi tulajdonos szerint, és szintén céges pénzéből bérelhetett ki két luxuslakást, Londonban és Melbourne-ben.

Bélteky és felesége egyik cége 1,9 millió dollárt (477 millió forintot) kapott a Care Parktól, nagyrészt készpénzben. Továbbá a cég szerint jogosulatlanul vett fel bónuszt 892 ezer ausztrál dollár (224 millió forint) értékben.

The post A magyar fociba áramlott az Ausztráliában elsikkasztott pénz, magyar milliárdos a gyanúsított appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés