:

Még mindig készül a 17 éve hánykolódó Puskás-film, méghozzá egy csavarral

Még mindig készül a 17 éve hánykolódó Puskás-film, méghozzá egy csavarral

Pályára vonul a forgatókönyvíró, aki szinte a kezdetek óta ott sürög-forog a projekt körül. És rendszeres alkotótársa, aki a magyar filmtámogatási rendszer egyik legsikeresebb pályázója, főleg amióta a modellváltáson átesett SZFE új kuratóriumának tagja lett. Így (nem) készült eddig a Puskás-film, amiről csak úgy ordít a benne lakozó potenciál, és mégis sok éve hánykolódik az ötlet. Na, majd a nagy magyar történelmi produkciók korszakában?

Az elmúlt bő másfél évtizedben több producer és forgatókönyvíró nekiugrott már, hogy filmre ültesse a világ egyik, ha nem a legismertebb magyarjának életét. Puskás Ferenc labdarúgóról volna szó.

Újabb próbálkozás következik. A Nemzeti Filmintézet oldalán közzétett nyertes pályázatokból kiderült, hogy a Filmszakmai Döntőbizottság december 6-án négymillió forintos forgatókönyv-fejlesztési támogatást ítélt oda a Szupermodern Stúdió Kft. Puskás munkacímre hallgató pályázatának.

Nem a támogatás összege a hírértékű. Hanem az, hogy

továbbra is fejlesztés alatt a régóta hánykolódó filmterv, ami még a néhai Andy Vajnának is szerelemprojektje volt.

Kétség nem fér hozzá: a legendás focistáról, minden idők egyik leghíresebb magyarjáról, akinek világszerte ismerik a nevét, nehéz mást elképzelni, mint hogy nagyszabású, nagy költségvetésű produkció készüljön róla. Vagy legalább olyan, ami akár nemzetközi szinten, filmfesztiválokon is megállja a helyét. Arról nem is beszélve, hogy egy ország filmiparja szempontból, vagy épp alkotóként hasonló méretű produkciót tető alá hozni mekkora felelősséggel jár.

Az más kérdés, képes-e kielégíteni efféle elvárásokat egy olyan filmtámogatási rendszer, ahol a kiemelt támogatási összegek zömét már trendszerűen történelmi produkciók nyerik el (pl. a Hunyadi-sorozat, a Petőfi-film, a Hadik, a tatárjárásfilm vagy a karácsonykor debütált Aranybulla), és nem feltétlenül a klasszikus közönségfilmes műfajok vagy az európai fesztiválokra is jól exportálható darabok élveznek prioritást. És ahol a rendszer logikája eleve nem a mozis nézettségen, bevételen vagy megtérülésen alapul, ahogy azt tavaly egy sajtótájékoztatón Káel Csaba filmügyi kormánybiztos ki is fejtette a Forbes.hu kérdésére.

Üzlet Vaszkó Iván 2 perc olvasás
Hivatalos: új helyre kerül A besúgó
Napi címlap Zsiborás Gergő 4 perc olvasás
A világ legnagyobb rákkutató cége magyar technológiával érne el áttörést
Napi címlap Takács Dalma 19 perc olvasás
Volt, aki lemondott a fizetéséről, hogy ne kelljen bezárni – a 10 éves Budapest Park küzdelmei

A pályázó

A pályázatot Lajos Tamás producer, a modellváltáson átesett Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány 2020-ban kinevezett kuratóriumi tagja, valamint Köbli Norbert forgatókönyvíró nyújtotta be.

A páros nem először dolgozik együtt. Legutóbbi filmjük a 2023-as Oscar-díjátadó legjobb nemzetközi film kategóriájára nevezett, de már kiszórt Blokád. Szintén dolgoztak együtt a tavaly bemutatott A játszmán és a Katinkán, vagy korábban Szász Attila rendező Örök tél és Apró mesék című filmjein is.

Lajos és Köbli a Forbes.hu-nak írásban megerősítette:

a pályázat valóban egy Puskás Ferenc életrajzi filmet takar, amin a két alkotó aktívan dolgozik, és amihez most új forgatókönyv-változat készül.

Balról jobbra: Tősér Ádám rendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró, kreatív producer és Lajos Tamás producer a Blokád című film díszbemutatóján a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium előtt 2022. október 18-án. Fotó: MTI/Kovács Anikó

Arról, milyen indoklással fogadta be és nyújtott támogatást Lajos és Köbli pályázatára, az NFI azt írta a Forbes.hu-nak: „Minden érvényes pályázatot befogad az NFI és szakmai érvekre támaszkodva dönt a Filmszakmai Döntőbizottság a támogatásokról.”

Ennél bővebb infót már csak cikkünk megjelenése utánra tudtak ígérni az NFI-től. Ahogy arról is, hogy az NFI-hez vagy a jogelődhöz (Magyar Nemzeti Filmalap) fennállása alatt hány, kifejezetten Puskásról szóló játékfilmre nyújtottak be pályázatot. (Az NFI adatbázisán csak a nyertes pályázatok szűrhetők le.) Ha érkezik tőlük újabb válasz, frissítjük cikkünket.

A Puskás-film kalandos élete

A Puskás-film ötlete elég csavaros pályát futott be az elmúlt durván másfél évtizedben, most összefoglaljuk a legfontosabb állomásokat. Például Köbli sem most először került az alapanyag elé. Nem fogjuk érinteni a 2009-ben bemutatott, Puskás Hungary című dokumentumfilmet, valamint a 2020-ban futott Puskás Öcsi és barátai animációs sorozatot sem. Ez utóbbinak egyébként az egyik producere szintén Lajos Tamás volt.

Szöllősi György forgatókönyvéből 2006-2007-ben már dolgoztak egy Puskás-filmen. Szöllősi korábban könyvet is írt Puskásról, azt 2005-ben adták ki. 2016 óta a Nemzeti Sport főszerkesztője – a lap tavaly október óta az állami tulajdonú gazdasági társaság, a Nemzeti Sportügynökség tulajdona.

Szöllősi 2017 óta a Puskás-ügyek nagykövete, emellett a labdarúgó névhasználati jogával rendelkező Puskas.com Kft. ügyvezetője és résztulajdonosa. Az Mfor.hu tavaly írt róla, hogy tulajdonrésze miatt a 2021-es eredmény után nagyobb osztalék vándorolt hozzá, mint a focista unokájához.

A Szöllősi-változatnál még Neményi Ádám volt jelen producerként. A FigyelőNet szerint 2006-ban Antal Nimródot (Kontroll, Ragadozók, A Viszkis) is megkeresték a rendezői székbe, akit az Index szerint még izgatott is volna a téma. A 2012-ig létező Magyar Mozgókép Közalapítványnak benyújtott pályázatban a ma a Vígszínházat igazgató Rudolf Péter neve szerepelt végül rendezőként. Neményi a Filmhunak meg is erősítette Rudolf csatlakozását, még ha ki nem is jelentette, hogy ő a végső befutó. 2009-es bemutatóról beszélt akkor Neményi.

Köbli már Neményi 2015-ös halála után, egy 2016-os Index-interjúban beszélt arról, hogy Szöllősi megkeresésére ő írta a Neményi-produkció második változatát Magyarország kapitánya címmel. „180 oldalas eposzként”, „Rocky-történetként” hivatkozott a munkájára. Puskás 1956-1958 közötti időszakát dolgozta volna fel, és hogy az akkor elhízott, keményen ivó focista képes-e újra talpra állni. Köbli akkori bevallása szerint tíz évig dolgozott a témán.

Vajna színre lép

Nem sokkal a Köbli-interjú után, 2017-ben Andy Vajna szintén az Indexnek mondta el, hogy magánfinanszírozásban, az akkori Magyar Nemzeti Filmalap támogatása nélkül filmet készít Puskásról. Ő producerként, korábbi alkotótársa, Joe Eszterhas (Showgirls, Elemi ösztön, Szabadság szerelem) forgatókönyvíróként dolgozott a projekten. Köbli neve első körben nem merült fel.

„Puskást a világon mindenhol ismerik, sok helyen még a mai napig Magyarországról Puskás neve jut először az emberek eszébe. Itt volt az ideje, hogy Puskás életéről film készüljön”

– mondta akkor Vajna. Utalva ezzel arra, hogy egy ilyen filmre akár nemzetközi szinten is komoly érdeklődés mutatkozhatna.

Több ebből Focielnök, tenderkirály, dollármilliárdos: ő újítja fel a Barcelona stadionját A Fekete Vonat-balhé háttere: nyilatkoztak a tagok

Vajna Tímea végül nem lépett

Köbli később, 2021-ben a Népszavának mondta el, hogy „2018 decemberében, egy hónappal a halála előtt behívott Andy Vajna és elmondta, hogy Joe Eszterhas nincs jól és kéri, hogy segítsek az írásban”. Köbli „nagyon boldogan” fogadta a felkérést, de ahogy fogalmazott, „mivel meghalt a Vajna, végül nem lett semmi a filmből”. Mondván, az özvegynél, Vajna Tímea örökölte meg a jogokat, „neki kell tudnia, kezd-e vele valamit”.

Vajna Tímea 2019-ben még azt mondta a Ripostnak: „Minden vágyam, hogy megcsináljam a Puskás-filmet! Ezt akarta Andy, és én bármit megteszek, hogy megvalósuljon az álma.”

Akkor Vajna Tímea a hagyatéki tárgyalástól és az amerikai állampolgárság megszerzésétől tette függővé a folytatást. A Borsnak adott nyilatkozatok (forrás: vg.hu) szerint 2020-ra elkészült az első Eszterhas-verzió, Szöllősi pedig továbbra is segített a projektben.

Ehhez képest 2021-ben a Blikk már arról írt, hogy Vajna Tímea miatt áll a Puskás-film. A Forbes.hu szintén 2021-ben szúrta ki, hogy Vajna Tímea felszámolta a céget, amiben az örökséget kapta. Az özvegy a Blikk szerint 2022 tavaszán kapott amerikai állampolgárságot. Arról azóta sincs hír, hogy személy szerint neki sikerült-e előrébb jutnia a Puskás-film ügyében.

Ezzel szemben Köbli Norbert 2022-ben, a sikeres forgatókönyv-fejlesztési pályázat előtt ismét elkezdett nyilatkozni sok éve dédelgetett filmtervéről. Például a Mandinernek, valamint a Fidesz-közeli Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó egy tavaly őszi eseményén is Miskolcon.

„Ilyen a Trianon-filmterv és ilyen a Puskás-filmtervem is. Remélem, egy szép napon zöld jelzést kapnak, és elmesélhetem őket”

– mondta Köbli a Mandinernek.

Lajos Tamás és az NFI

Lajos Tamás mint producer az elmúlt években többször is sikerrel pályázott akár milliárdos támogatási összegekre az NFI-nél, pláne amióta az SZFE-kuratórium tagja. Példák a nyilvános pályázati rendszerből (összeadott forgatókönyv-fejlesztési, gyártás-előkészítési, gyártási, marketing- és egyéb támogatások, a koprodukciós hozzájárulásokat és a 30 százalékos filmszakmai adókedvezményt nem beleszámolva).

A Semmelweis Ignác életét feldolgozó A láthatatlan gyilkos kb. 2,4 milliárd forint támogatásnál tart. A projekt másik producere egyébként Vida József, a Takarékbank volt vezérigazgatója, a Forbes szerinti 23. leggazdagabb magyar. A Blokád az Oscar-kampányra benyújtott egyedi pályázattal együtt 1,5 milliárd forint felett kapott támogatást az NFI-től. A szintén Oscarra nevezett, de jelölésig nem jutó horrorfilm, a Post Mortem közel 1,3 milliárd forint támogatást nyert el. Csányi Sándor színész filmrendezői bemutatkozása lesz a Ma este gyilkolunk, ami szintén Lajos Tamás-produkció, és szintén egymilliárd forint körüli támogatást élvezhet. Ahogy a 2011-es A vizsga folytatása, A játszma is közel 920 millió forint támogatást kaphatott (mindkét filmet Köbli írta). A Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszóról készült dokumentum-imázsfilm, a Katinka is több mint 560 millió forint támogatást kapott (a marketingre benyújtott pályázattal együtt) – magyar dokumentumfilmnél ez kirívó összegnek számít.

Hogyan tovább?

Lajos és Köbli most megküldött válasza szerint más közreműködők (pl. rendező, színész) nincsenek jelenleg a Puskás-produkcióhoz csatolva. Arról, akár Vajna Tímeával, akár a Puskás-féle licenckezelő céggel tárgyaltak vagy megállapodtak-e bármiről is a jogokat illetően a közelmúltban, annyit írtak:

„Lajos Tamás és Köbli Norbert egymással tárgyal.”

Emellett azt sem látják előre, hogy ha az NFI befogadja a forgatókönyvet és előkészítésre, valamint gyártásra támogatja a projektet, akkor az mekkora büdzséből és mekkora támogatással készülhetne majd el.

Köbli a már említett Népszava-interjúban még úgy fogalmazott, egy Puskás-film „valószínűleg többe kerülne, mint egy Hunyadi-sorozat”. Ez az a sorozat, ami az NFI által támogatott, számos nagy történelmi produkció közül is az eddigi legnagyobb, 10,6 milliárd forintos állami támogatásban részesült.

Küldtünk kérdéseket Szöllősinek is, például a névhasználati és filmes jogok alakulásáról. Cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz, amint ez megtörténik, frissítjük a cikket.

The post Még mindig készül a 17 éve hánykolódó Puskás-film, méghozzá egy csavarral appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés