:

A Fekete Vonat-balhé háttere: nyilatkoztak a tagok

A január 7-i nagykoncert volt az újra összeállt Fekete Vonat utolsó közös fellépése, pedig további fellépéseket is terveztek. Mint kiderült, a tagok összetűzése áll a háttérben, mégpedig a gázsi miatt.

Az LL Junior, Mohamed Fatima és Beat alkotta zenekar szombaton több mint tízezer ember előtt lépett fel a Budapest Arénában, a fizetős vendégek száma azonban ennél jóval kevesebb volt. A bevétel így nem fedezte azt a 4-4 millió forintos előleget, amelyet gázsiként Fatima és Beat vett fel – tudta meg a Telex.

A szerződés szerint a profit 20 százalékára voltak jogosultak honoráriumként, de a várakozásoktól elmaradó jegyárbevétel miatt a nagy költségvetésű rendezvény csak minimális nyereséget hozott a produkciónak.

A jelenlévő 10 200 emberből csupán mintegy 7200 jegy volt értékesített jegy, az összes többi tiszteletjegy volt, vagy vendégjegy, miközben egy produkció az eladott jegyek utáni bevételből él.

A triónak lettek volna további fellépései is együtt, például májusban a Budapest Parkban, ám a zenekar tagjainak összetűzése miatt ezt lefújták.

Behajthatatlan tartozás

Balassa János, a produkciót szervező InConcert Produkció ügyvezetője szerint a haszon jócskán elmaradt attól, amiben reménykedtek.

„Így nem jött létre az a mértékű profit, ami lehetővé tette volna a jelentős és merőben szokatlan gázsielőlegek feletti összegek kifizetését”.

A szervezőnek is csalódást jelentett, hogy a jegyek a tervezetthez képest nem mentek annyira jól, a kilátásba helyezett állami támogatás és szponzoráció pedig elmaradt, hiába tettek jelentős erőfeszítéseket azok irányába.

Balassa tájékoztatása szerint Fatima és Beat több millió forintos gázsielőleget vett fel hetekkel a koncert előtt.

„Ezeket az előlegeket sajnos nem fedezi a nyereség-részesedés, így ez papíron tartozás, amitől azonban eltekintek. Egyrészt azért, mert behajthatatlan, másrészt érdemesnek tartom őket arra, hogy megkapják ezt az összeget” – fogalmazott az ismert zenei menedzser.

LL Junior felajánlotta

LL Junior nem kért előleget, így csupán a nyereség rá eső részét veheti fel.

„Az elszámolást korrektnek tartom, el is fogadom, a rám eső gázsirészt pedig felajánlom a koncert fináléjában fellépő Cseppkő Gyermekotthoni Központnak” – nyilatkozta LL Junior a Telexnek.

„Nem vagyok pénzügyi szakértő, nem akarok vádaskodni sem, nem a mi feladatunk volt, hogy bevételt gerjesszünk. Fatima és én el vagyunk keseredve” – mondta a Telexnek Beat a zenekar szakításának körülményeiről.

Megerősítette, hogy kapott előleget a fellépés előtt. „Amikor valaki 4 hónapját ráteszi erre, és eljut egy ilyen célhoz, akkor úgy gondolom, happy endnek kellett volna lennie. Azt szeretnénk Fatival kideríteni, hogy mi történt pontosan” – mondta.

LL Junior ugyanakkor „fantasztikus, egyszeri és megismételhetetlen” koncertként emlékezik a fellépésre.

The post A Fekete Vonat-balhé háttere: nyilatkoztak a tagok appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés