:

Egyetemi professzort öltek meg Facebook-posztok miatt

Egyetemi professzort öltek meg Facebook-posztok miatt

Két etióp személy indít pert a Facebookot is birtokló Meta nevű cég ellen, amiért polgárháborús időkben nem tiltotta, sőt még promotálta is a gyűlöletbeszédet tartalmazó és az agresszióra buzdító posztokat – írja az AP News és a BBC. Etiópiában két éven keresztül tartott az idén novemberben lezárult tigréi háború, amely során a közösségi oldalt elárasztotta a háborús propaganda, még az ország miniszterelnöke is lázította a népet a platformon.

Az egyik vádemelő az Amnesty International egykori munkatársa, Fisseha Tekle, a másik pedig Abrham Meareg, akinek apját nem sokkal azután ölték meg, hogy egy ellene uszító Facebook-bejegyzés kezdett el terjedni. Meareg Amare egyetemi professzor volt, 2021. november 3-án fegyveres támadók végeztek vele. Fia azt állítja, többször is jelentette a Facebooknak, hogy apjáról rágalmazó és a személyes adatait nyilvánosságra hozó információk terjednek az oldalon, de a vállalat nem távolította el azokat, amíg túl késő nem lett.

STR / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A pert indítók 1,6 milliárd dollárt követelnek a platformon terjedő gyűlöletbeszéd áldozatainak számára, továbbá ragaszkodnak a jelenlegi algoritmus megváltoztatásához, és több tartalomellenőrző moderátor alkalmazásához.

Rengeteg pénz és energiát fektetünk abba, hogy minél hatékonyabban tudjuk kiszűrni és eltávolítani a gyűlöletkeltő tartalmakat a platformunkról

–nyilatkozta Ben Walters, a Facebook szóvivője.

Flavia Mwangovya, az Amnesty International aktivistája szerint a professzor esete sajnos nem egyedi, hanem mindennapos Afrikában. Úgy gondolja ez a jogi eljárás fontos lépés afelé, hogy végre felelősségre vonják a Metát káros működéséért.

The post Egyetemi professzort öltek meg Facebook-posztok miatt first appeared on 24.hu.