:

Kódoló gyerekekben látja a fenntartható jövőt a Vodafone Alapítvány

Kódoló gyerekekben látja a fenntartható jövőt a Vodafone Alapítvány

Több mint 80 csapat jelentkezett a Vodafone Alapítvány fenntarthatósági ötletpályázatára, amit az idei Code Week alkalmából hirdettek meg 3-8. osztályos, a digitális megoldások iránt érdeklődő diákok és tanáraik számára. A Zöld Kód – Kódolj a holnapért! elnevezésű pályázat célja az volt, hogy cselekvésre hívja a fiatalokat és a kreativitásukon keresztül próbáljon megoldást találni a napjainkat érintő fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra. A november 26-án, hackathon formájában megrendezett, jó hangulatú döntőbe 10 csapat érkezett az ország minden tájáról, ahol az egész napos építés és kódolás után a diákok lelkesen és felkészülten prezentálták a terveiket. A döntőben kettő, kizárólag lányokból álló csapat is helyet kapott, akik ismét bizonyították, hogy a lányoknak, nőknek is helye van a digitális szakmákban.

A gyerekek olyan kreatív ötleteket mutattak be a verseny során, melyek megoldásokat adhatnak különböző, fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra. A szervezők ezeknek az ötleteknek a megvalósítását segítették a Skool által biztosított mentorok segítségével, akik a Lego Boost robotok kódolásával és programozásával kapcsolatos workshopot is tartottak. „A programozási ismeret a 21. század legfontosabb kompetenciája lehet, mely készég nélkül valószínűleg nehezen lehet majd boldogulni a jövőben. A Vodafone Alapítvány törekvései között ezért szerepel kiemelt helyen, hogy támogassa a diákokat a digitális tudás megszerzésében és kreatív használatában.” – mondta el Flakstad Emőke, a fenntarthatósági ötletpályázat egyik megálmodója, a Vodafone Magyarország Alapítvány főtitkára.

A Vodafone Alapítvány számos programmal, például online tanfolyamokkal, internetbiztonsági képzéssel támogatja a diákok digitális kompetenciáinak fejlesztését. Ennek a törekvésnek volt része a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! ötletpályázat is.

„Frenetikus hangulat és kreatív káosz uralta az egész napos műhelymunkát, amely során a gyerekek elképesztő lelkesedéssel dolgoztak a fenntarthatósági problémákra reflektáló megoldásaikon” – mondta el Váczi Dorka, a Vodafone Alapítvány oktatási projektjeink vezetője.

A döntőben résztvevő csapatok közül a Zöld Kód Bajnokának járó fődíjat az alábbi három pályázó és ötleteik vihették haza:

Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium csapata (Kurucz Lilla, Mokcsay Dóra, Zimmermann Katalin Emese) „Jelelj a jövőért!” pályázata: hallássérült gyermekek számára tervezett robot, mely mikrofonja segítségével jelnyelvre fordítja a beszédet.

Vörösberényi Általános Iskola csapata (Ujfalussy Ádám, Kun Zalán, Rákász Bertalam István) „Robáz” pályázata: ipari porszívó teljesítményével és darálóval felruházott közterületi robotporszívó.

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola csapata (Marozs Levente, Papp Levente Tibor, Töreki Dániel) „ZEM – Zöldebb jövőt Elsőlépés Mérőberendezés” pályázata: szálló por koncentrációt, hőmérsékletet és fényerőt mérő robot.

Mivel a döntőben résztvevő további 7 pályázó is rendkívül magas színvonalú megoldással állt elő, ezért a zsűri minden csapatot személyre szólóan díjazott. A Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata a Legaktuálisabb ötlet, a Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola csapata a Leggyerekbarátabb robot, a Vörösberényi Általános Iskola másik csapata A nap legjobb előadói, a Budapest XX. Kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium csapata a Legjobb prototípus, a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda csapata a Legjobb design, a Sashalmi Tanoda Általános Iskola csapata a Fenntarthatósági célok őrzője, a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola csapata a Legemberibb ötlet díját vihette haza.

A digitális kompetenciák fejlesztése iránt érdeklődő diákok, tanárok és szülők az E-skola oldalon találnak további információkat és online tananyagokat.

The post Kódoló gyerekekben látja a fenntartható jövőt a Vodafone Alapítvány first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés