:

A tökéletes célpont hosszúhétvégés, költséghatékony útra: Gibraltár

A tökéletes célpont hosszúhétvégés, költséghatékony útra: Gibraltár

Vedd Angliát, vond ki belőle a rossz időt, adj hozzá pálmafákat és makákókat, és megkapod Gibraltárt. Létezik egy hely, ahol verőfényes napsütésben szállsz fel a (jobb oldalon közlekedő) piros emeletes buszra, hogy hazavidd a vámmentesen vásárolt élelmiszereidet. Úti beszámoló.

Nem túl gyakori, hogy amikor sétálni megyek egy gyalog 5 perc alatt elérhető helyre, határsorompón és repülőtéri fel- és leszállópályán át vezet az út a fő utcáig. Gibraltár különc egy hely – úgy képzelem, ha ember lenne, játékos, szerény, de kacér nő személyesítené meg, aki általában a háttérből figyel, de ha megszólal, minden szem rászegeződik. Össz-vissz egy nap kellett ahhoz, hogy otthonosan érezzük magunkat az utcákon és átvegyük a hely lüktetését – Gibraltár pont annyira komfortos, hogy gyorsan berendezkedj, és pont annyi izgalmas programot kínál, hogy azért kihívást is találj benne.

Városállam, saját szabályokkal

A potom 6 négyzetkilométeres terület északon Spanyolországgal határos, vele szemben pedig már Afrika, egészen pontosan Marokkó terül el, ennek ellenére egy jó pár száz kilométerre lévő ország, Anglia része. Az 1967-es népszavazáson a helyiek dönthettek arról, hogy az Egyesült Királysághoz vagy Spanyolországhoz szeretnének inkább tartozni, és bár akkor az angolok mellett döntöttek, a Brexit kapcsán újra felmerült ez a kérdés. A spanyolok – nem meglepő módon – igényt tartanának a területre, de már csak politikai eszközökkel harcolnak érte. A kacifántos történelmi múltnak és az identitásbeli kérdéseknek köszönhetően meglehetősen egyedi kultúrájú városállam jött létre. Ha Andalúziából átsétálsz Gibraltárba, fel kell mutatnod az útleveled, aztán (gyalogosan!) át kell kelned a repterén, hogy a belvárosba juss, ahol aztán mindent megtalálsz, amire csak szükséged lehet.

+ 10 kép a galériában + 10 kép a galériában

Ott tartózkodásunk alatt megtudtunk még néhány fun factet a városról:

A reptéri fel- és leszálló pálya keresztezi a város főútját, így le kell állítani a forgalmat, ha repülőgép érkezik vagy távozik. Ez egyáltalán nem okoz akkora fennakadást, mint ahogy elsőre hangzik: amikor mi mentünk, egész nap 4 járat indult, és megkockáztatom, hogy van olyan nap is, amikor egyáltalán nincs légi forgalom.A lakosság egy százaléka berber majom. A mai napig kérdéses, hogy kerültek ide, de az egyik lehetséges forgatókönyv szerint a Szent Mihály barlangon át jutották át Marokkóból Gibraltárba.A helyieknek saját nyelve is van: ez a yanito, amiben keveredik a spanyol és az angol, de olasz, héber és arab szavak is fellelhetők benne.A határsorompót csak 1985-ben nyitották meg, egészen addig nem kelhettek át az emberek Gibraltárból Andalúziába.Gibraltár területe vámmentes, ezért rengeteg spanyol jár át ide bevásárolni.

Hogy érdemes ideutazni?

Utazás. Budapestről jelenleg nem indul közvetlen repülőjárat Gibraltárba, Londonon keresztül viszont meglehetősen egyszerűen eljuthatunk a városállamba. Ha nem a gyorsaság és egyszerűség az elsődleges célod, hanem szívesen beiktatsz más izgalmas megállókat is, nézz repjegyet Málagába, Sevilla-ba – mindkét városba indít közvetlen fapados járatot a Ryanair, autóval vagy vonattal pedig pár óra alatt lecsoroghatsz Gibraltárba.

Szállás. Gibraltár közkedvelt turistacélpont, ami a szállásárakban is meglátszik: ha a területén szeretnél Airbnb-t foglalni, 40 és 60 ezer forint környékére esik egy éjszaka, ha viszont spanyol területen szállsz meg, sokat spórolhatsz. Közvetlenül a határátkelőhely és a reptér mellé esik La Línea de la Concepción, ahonnan gyalog 6 perc alatt, elektromos rollerrel 2 perc alatt értünk Gibraltárba, cserébe a korábban említett összeg feléért szálltunk meg. Bár több helyen is olvastuk, hogy a határ környéke és La Línea területe sötétedés után már veszélyesebb, mi végig biztonságban éreztük magunkat, amihez a határ mentén létesült rendőrség is hozzátett ehhez.

Program. Bár a Tripadvisor csak úgy záporozza magából a gibraltári programlehetőségeket, ez ne tévesszen meg tervezés szempontjából: egy kevesebb mint 7 négyzetkilométer területű városállamról beszélünk, amit néhány óra alatt tényleg be lehet járni. Ha minden fontos állomást ki szeretnél pipálni a listán, három nap bőven kielégítő lesz, bicikli- vagy rollerbérléssel, a hegyi felvonóval, valamint a helyi busszal pedig az A-ból B-be jutást is felgyorsíthatod. A legtöbb látványosság “A Sziklához” kapcsolódik, ami egy egész napos túrával bejárható.

A legfontosabb látványosságok

A szikla: Gyalog és biciklivel is megközelíthető, de a hegyi felvonóval a leggyorsabb és talán leglátványosabb a szikla, ami tulajdonképpen Gibraltár legfontosabb jelképe is egyben. Amellett, hogy innen rálátsz az egész városra, a kikötőre, a reptérre és Andalúzia területére is, itt már találkozhatsz a spanyol klímára oly jellemző gyönyörű egzotikus növényzettel, na meg a makákókkal is. TIPP

A hegyen található legtöbb látnivaló belépős. A legjobban akkor jársz, ha kombinált jegyet váltasz: a felvonó retúrjegy és a kombinált belépő ára fejenként 34 font, de ebből TÉNYLEG mindent megnézhetsz, amit a hegyen érdemes.

A főút és a reptéri fel- és leszállópályák épp a hegy lábánál keresztezik egymást. Gibraltár legizgalmasabb túrája a sziklára fel vezet. Szent Mihály barlangja: tény és való, hogy nem láttam a bolygó összes barlangját, mégis ki merem jelenteni, hogy Szent Mihály a legszebbek közé tartozik. A cseppkő, a lecsorgó esővíz és a belső tavak valóságos művészeti remeket alkotnak a barlang belsejében, a fényshow és a mapping pedig segít abban, hogy tényleg minden apró négyzetméterét megfigyelhessük a különleges felületű falaknak. A hely misztikus mivoltára a programok szempontjából is építenek: egy nagyobb belső térben színpadot és nézőteret alakítottak ki, ahol a távozásunk hétvégéjén egy elektronikus duó lépett fel. Egyébként a barlang a második világháború idején kórházként üzemelt – részben talán ennek is köszönhető, hogy a helyiek spirituális jelentőséget tulajdonítanak a helynek, és egyes szóbeszéd szerint a barlang olyannyira mély, hogy a tenger alatt egészen Marokkóig húzódik, és ezen keresztül jöttek át a makákók Gibraltárba. Szent Mihály barlangjában rendszeresen tartanak koncerteket és performanszokat, a képen a fényshow egy-egy eleme látszik. Apes Den: makákók valójában mindenhol vannak a szikla területén, de van egy külön számukra – és a turisták számára – kialakított rész, ahol tömegesen táboroznak. Bár alapvetően barátságosak (vagy leginkább ignoránsak), kaja láttán meglehetősen erőszakosak lesznek, és állítólag simogatásra is harapnak – szóval pár fotó belefér, de ezen kívül jobb, ha békén hagyod őket, mindenki érdekében. Mikor a mellettünk álló srác kibontotta a kekszét, egyből megfosztotta tőle egy ereje teljében lévő makákó, és egyáltalán nem irigyeltük. Kismajom Gibraltáron. Az anyja közben egy közeli sziklafalról figyel, egy percre sem veszi le tekintetét a kölyökről. Mediterrán lépcsők: a sziklától egészen az Európa-pontig vezet egy gyönyörű túraútvonal, amin végigsétálva az égszínkék víz mellett, a legdiverzebb növények között, időnként egy-egy makákó, gyík vagy különleges helyi madár társaságában sétálhatod be a szigetet. Európa-pont: Európa határát egy 1841-ben épült világítótorony jelzi. Ha a tenger felé nézünk, a Gibraltári-szorost és Afrikát látjuk, ha háttul állunk a toronynak, akkor pedig az Al Ibrahim mecsetet, ami ízelítőt ad a szemben lévő Marokkó hangulatából. Az Európa-pont világítótornya. Ha megállunk mellette, láthatjuk Észak-Afrika partjait. Fő utca: boltok, kávézók, éttermek. Az a rész, ahol biztosan kapsz angol reggelit, ahol biztosan találsz élőzenés esti mulatságot, és ahol biztosan tudsz majd szuvenírt választani a szeretteidnek. Kellemes hangulatú hely, és autók sem jöhetnek be.Ha időd engedi, szintén érdemes elsétálni a Trafalgár temetőhöz, az Ocean’s Village-be és a botanikus kertbe, amihez egy mini vadaspark is tartozik.

The post A tökéletes célpont hosszúhétvégés, költséghatékony útra: Gibraltár appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés