:

Egy fontos tölgy, intrikák, utalások és véletlen egybeesések –  az első királyi születésnap

Egy fontos tölgy, intrikák, utalások és véletlen egybeesések –  az első királyi születésnap

A héten ünnepelte 74. születésnapját III. Károly brit király, az elsőt (pályakezdő) királyként. Persze nemcsak az az érdekes, hogy ebből az alkalomból hol fotózták a királyt, hanem egy intézkedése miatt az is, hogy jelenleg milyen a viszonya az Amerikában élő, a monarchiát és udvari kötelességeiket 2020 elején hátrahagyó Harry herceggel és feleségével, Meghan Markle-lel.

A királyról a születésnap alkalmából egy hivatalos fotót is kiadtak, amelyen az ikonikus Windsori Nagy Park (Windsor Great Park) egyik öreg tölgyfájánál áll. A helyszínválasztás nem véletlen, a Windsori Kastélyhoz közeli park édesanyjának, az idén szeptemberben elhunyt II. Erzsébetnek is kedvelt lovaglóhelye volt, és Károly édesapja, a néhai Fülöp edinburgh-i herceg számára is fontos szerepet töltött be. Ő volt ugyanis a park hivatalos őre, védnöke (ezt a posztot mindig a királyi család valamely tagja töltötte be, Fülöp az eddigi leghosszabb ideig, 2021-es haláláig csaknem 70 évig), és például ő telepíttette újra a parkban a második világháború előtt ott élő gímszarvasokat.

De vissza Károly születésnapjához: magát a november 14-i napot szűk családi körben ünnepelte a király, kiegészítve pár hivatalos eseménnyel: a Buckhingham palota előtt az udvari lovasság a szoksos őrségváltás keretében hétfőn eljátszotta a Boldog születésnapot, majd ágyúlövésekkel is köszöntötték a királyt.

A monarchia tradíciói szerint az aktuális uralkodónak mindig van egy hivatalos születésnapja is,

az egyébként április 21-én született néhai II. Erzsébetnek mindig egy június közepi vasárnapon (ezért nem fix dátumon) tartották, a Trooping the Colour néven futó, látványos katonai parádéval kiegészítve. A BBC szerint azt egyelőre nem tudni, hogy Károly esetén is kijelölnek-e egy hivatalos születésnapi dátumot.

Károlyt egyébként – bár édesanyja halálával hivatalba lépett uralkodóként – hivatalosan még nem koronázták meg, 2023. május 6-án vasárnap lesz a hivatalos koronázási ceremónia a Westminster Apátságban. Ez a nap éppen Harry és Meghan első gyermeke, Archie negyedik születésnapjára esik: Károlyt, aki bármilyen másik napot is választhatott volna saját koronázására, az a vád érte, hogy el akarja lopni a show-t Harryék elől, de a királyi családra rálátó szakértők szerint a dátumválasztás nem visszautasítást üzen, hanem inkább véletlen és szerencsés egybeesés.

Legyél jobb! Knittel Martin 1 perc olvasás
Tíz inspiráló gondolat a néhai II. Erzsébettől
Üzlet Somogyi Szonja 4 perc olvasás
6 dolog, ami megváltozik Erzsébet királynő halálával
Üzlet Nyáry Luca 7 perc olvasás
Isten óvja a királynőt – a haragunktól
Üzlet Oberfrank Balázs 4 perc olvasás
Polgárháború, pestis, tűzvész – a Károlyok viszontagságos története a brit trónon

Mr. Bean és Geri Halliwell

A BBC felidézi a király néhány korábbi, emlékezetesre sikerült születésnapját. Az ötvenediket 1998-ban a londoni Lyceum Színházban ünnepelték igazi sztráparádéval, a jótékonysági eseményen Károly alapítványának gyűjtöttek. Mr. Bean, vagyis Rowan Atkinson a Fekete Vipera című népszerű vígjátéksorozatból vitte színpadra a főszereplőt, a többek között A hobbitból és Sherlock Holmes-ból ismert brit színész-humorista, Stephen Fry pedig Károlyt parodizálta. Az est fénypontja a Spice Girlsből épp akkor kilépett Geri Halliwell volt, aki személyesen énekelte el a Boldog születésnapot.

Előző rangjában, walesi hercegként Károly sokszor éppen kötelességei teljesítése közben, külföldön ünepelte születésnapját.

A legutóbbi kerek évfordulón, a hetvenediken még teljes volt a család, 2018-ban friss házasokként Harry herceg és felesége, Meghan Markle is ott mosolygott a családi fotón,

Kamillával, valamint Vilmossal és Katalinnal, valamint három gyermekükkel. Ezen a születésnapon azt is megtudhattuk Károlyról, hogy imádja a görög muszaka saját receptje szerint elkészített verzióját, a groussakát, amit bárány helyett egy madár, a nyírfajd húsával készít.

Ez a fotó még a “Megxit” előtt készült, Károly 70. születésnapján. Fotó: Clarence House

A család fekete bárányai

Harry herceg családon belüli, nem túl kedvező pozíciójára utalhat, hogy III. Károly éppen a születésnapján jelentett be: az államtanácsosi pozícióból (a Counsellor of State intézményéből) hátrébb léptette Harryt és András yorki herceget. Utóbbi, szexuális zaklatási botránya miatt egy ideje egyébként is mellőzött tagja a királyi családnak, azonban Károly testvéreként az államtanács tagja volt. Az államtanácsban a királyi család bizonyos tagjai dolgozhatnak: az uralkodó házastársa, valamint a trónöröklési sorrendben az első négy helyen álló, 21. életévét betöltött személy. Ők most:

Kamilla királyné,Vilmos herceg,Harry herceg,András herceg,Beatrix hercegnő

Ők mindannyian helyettesíthetik az uralkodót annak távolléte vagy betegsége esetén. A Lordok Házában , a brit parlament felsőházában október végén felvetették, hogy át kellene venni valakinek az Amerikába költözött és így az udvari kötelezettségekből kikerülő Harry, és András herceg pozícióját. III. Károly tehát lépéskényszerbe került, és a héten bejelentette: öccse, Eduárd wessexi gróf és húga, Anna hercegnő is az államtanács tagja lesz. Hogy ez szükségszerűen azt jelenti-e, hogy Harry és András kikerülnek a testültetből, nem tudni: a The Sun a héten bővítésként aposztrofálta a döntést, de egyúttal megjegyezték, hogy az átszervezéssel nagyon valószínűtlen, hogy Harry vagy András az államtanács tagjaként járna el III. Károly távollétében. A brit lap idézi Angela Levint, a királyi családdal foglalkozó szakértőt, aki szerint Harry visszautasításként élheti meg apja lépését, míg Károly inkább a megbízható testvéreire támaszkodna, velük keresi a biztonságot.

The post Egy fontos tölgy, intrikák, utalások és véletlen egybeesések –  az első királyi születésnap appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés