:

Úgy tűnik, az oroszok tényleg feladták a stratégiai fontosságú ukrán várost

Úgy tűnik, az oroszok tényleg feladták a stratégiai fontosságú ukrán várost

Még március elején foglalták el Herszont az oroszok, ez volt az első és egyetlen régióközpont, amit sikerült bevenniük. A helyiek most már viszont a bevonuló ukrán sereget várják.

Óvatosan és lassan haladnak előre az ukrán fegyveres erők, amelyek Herszon közelében járnak már, sőt helyi jelentések szerint, már a városhatárt is átlépték. Úgy tűnik, az orosz hadsereg valóban kivonult a városból, amelynek elfoglalása az egyik legfontosabb katonai sikerük volt eddig.

A helyiek már az ukrán katonákat várják, a város előtti kisebb településeken azért is haladnak lassan a honvédő csapatok, mert tömegek várják őket éljenezve.

Előkerültek az ukrán zászlók

Az Unian ukrán hírügynökség jelentése szerint a főtéren álló közigazgatási központ elé újra kikerült az ukrán zászló, valamint az EU-s lobogó is. (Két hete arról érkeztek képek, hogy az orosz lobogó már nincs kint az épületen.)

A kivonulást megerősítette a Kreml is, hangsúlyozva, hogy egyetlen katonájuk sem vesztette életét, sikeres volt az evakuáció. Az ukrán külügy eddig óvatos volt az orosz bejelentésekkel, de Twitter-csatornáján már Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter és kész tényként beszél arról, hogy az oroszok kivonták a csapataikat.

Herszon – az orosz katonák eltűntek a városból. Forrás: Unian

Ugyanakkor az ukrán elnöki adminisztráció szerint az oroszok kaotikus módon hagyták hátra a várost és több katona is életét vesztette, amikor a pontonhidakon keltek át a széles Dnyeper folyó másik oldalára.

Megalázó visszavonulás

Stratégiai szempontból érthető az orosz visszavonulás, hiszen az ukránok elvágták az utánpótlás útvonalakat a város körül és már olyan közel kerültek, hogy tűz alá is vehették volna a megszállókat.

A csapatok kivonása így is az egyik legmegalázóbb lépése az orosz hadseregnek – Herszon ugyanis a hasonló nevű régió központja, amelyet másik 3 megyével együtt az oroszok elcsatoltak szeptember végén.

The post Úgy tűnik, az oroszok tényleg feladták a stratégiai fontosságú ukrán várost appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés