:

Csendben megnőtt a román tulajdonrész a magyar e-ker óriásban – megnéztük a bukaresti birodalmat

Csendben megnőtt a román tulajdonrész a magyar e-ker óriásban – megnéztük a bukaresti birodalmat

Black Friday-indító eseményt tartott a romániai Emag. Megnéztük a 250 millió eurós gigaberuházás új, robotokkal megspékelt központját, illetve Amazonról, válságról és tízéves célokról kérdeztük a céget. És persze friss szolgáltatásokról, technológiákról, amik Magyarországot sem fogják… e-kerülni.

Kultúrsokk

40–50 újságíró faggatja a helyi fejeseket. Lassan már egy órája. Kultúrsokknak hat, hogy megmozgatja a hétfői sajtótájékoztató a kisebb tech blogokat és a tévéadókat is egyszerre. Itthon fogyasztói márkák kampányainál ritkán látni hasonló érdeklődést.

Igen ám, de Romániáról és az Emagról beszélünk, valamint a Black Fridayről (BF). A hájp brutális. Sokaknak itt tényleg az Emaggal egyenlő a BF, az idei pedig nem is akárhogy fog zajlani. Hanem például durva inflációs és energiaválság közepette. Mindennél nagyobbat kell gurítani.

Üzlet Szalai Péter 5 perc olvasás
3 milliárd forintnyi akcióval jelentkezik a Black Friday-en a hazai e-kereskedelem királya
Interjú Vaszkó Iván 9 perc olvasás
Gyűrűk Ura-film? Mi készen állunk! – túl van élete üzletén a legendás magyar stúdió, de hogyan tovább?
Üzlet Zsiborás Gergő 2 perc olvasás
Lezárult az Emag-fúzió, mi lesz az Edigital alapítóival?

A soron jövő BF-kampányon már januárban elkezdenek dolgozni a cégnél. Bevallásuk szerint a tíz hónap előkészület alatt kockáztatni is kell néha, nyilván idén sem látták előre a háborút és a turbulens gazdasági körülményeket.

A vevőknek a szolgáltatásminőség és szállítási sebesség helyett ismét az ár lett a fő döntési pont. Eleget is tesz ennek a cég.

Romániában másfél millió ajánlattal készülnekösszesen 29,5 milliárd körüli forintnak megfelelő lej kedvezménnyel (a magyar BF-re csupán 3 milliárd forint összkedvezményt jelentettek be),valamint 52 milliárd forintnyi lej feletti bevételt jósolnak (röpke 2,5 milliárd forinttal többet a tavalyi BF-hez képest).

És hogy bizonyítsák, az Emag ma már nem pusztán lapostévés, DSLR-kamerás lelőhely, az idei akciók közé bedobtak olyan különlegességeket is, mint például autót, vitorlást és motort 7,5 millió euró értékben, 58 tonna sertéshúst, vagy épp 10 kiló aranyat. Miért is ne.

Nemrég a magyarországi Emag is megtartotta a maga BF-sajtótájékoztatóját. A Forbes.hu is elnézett rá, ide kattintva össze is lehet mérni a két ország közti különbségeket.

Két Daciától 8 millió vevőig

Logisztikai, beszerzési, IT-infrastruktúra optimalizálási és árazási megfontolásból már az első BF-nél sem egyszerre rajtolt a kampány mindenhol.

Idén a november 11-i romániai akciókhoz képest a másik két Emag-országban, Magyarországon és Bulgáriában csak november 18-án fut le a promóció. A három országban több mint 8 millió fogyasztóval, valamint 40 ezer feletti Marketplace-partnerrel készülnek a fekete betűs ünnepre.

Ehhez képest hol volt a webpláza még a kétezres évek elején. Mikor apró cégként nem az, hogy elektronikai eszközök mellett elkezdtek volna tartós élelmiszereket is árulni, de eleve két Daciából fuvarozták a rendeléseket. Akkor is, ha valaki eredetileg programozónak jelentkezett oda. Legalábbis erről mesél Tudor Manea a Forbes.hu-nak.

„Megkérdezték, van-e jogsim. Igen? Fel vagy véve, itt egy ósdi autó és húsz csomag, szállítsd ki őket. A programozás mellett.”

Manea 2006 óta van a cégnél. A 2008-as válság és az e-kereskedelmi piac vele járó megzuhanása miatt volt egy év, amikor csak félgőzzel, saját vállalkozás mellett dolgozott be. 2015-ben már country menedzser lett, 2017-ben operatív igazgató, tavaly április óta pedig a romániai Emag vezérigazgatója.

Tudor Manea, a romániai Emag vezérigazgatója a helyi Black Friday kampány hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján. Fotó: Emag

Kedvelem Balázst

A 2021. szeptemberi Forbes címlapját nézzük Maneával, rajta Várkonyi Balázs és hogy „ő építi a magyar Amazont”. Az Extreme Digital alapítója a 2019-es Emag-fúzió és az idei névváltás után fel is állt a magyar vezérigazgatói székből, immáron a hazai igazgatóság elnöke, innentől stratégiai, regionális fejlesztési célokért dolgozik.

Szeptember 29-i hatállyal a magyar üzemeltetőben az eddigi, eleve többségi 52 százalékról 76 százalékra emelkedett a romániai üzemeltető tulajdonrésze. Mi van emögött?

„Raktárat építeni, Easybox csomagautomata-hálózatot felhúzni drága”

– neveti el magát Manea. Pedig igaza van.

Várkonyi, ha nem is ennyire frappánsan, de romániai sajtóutunk előtt szintén megerősítette a Forbes.hu-nak a tulajdonosi szerkezet átalakulását. Mint mondja, ez „természetes folyamat, így is tervezte a magyar cégvezetés anno”.

Ő és Kelemen Gyula – mint egykori Edigital-alapítók – nem értékesítették a tulajdonrészüket. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően „eltérő mértékben vették ki részüket a beruházások költségeinek fedezéséből, így a partnerek ennek mentén osztották újra tulajdoni hányadukat”.

Ezzel tehát a részesedés értéke sem csökkent, hiszen a befektetésekkel folyamatosan nő a vállalat értéke – magyarázza Várkonyi. Lesz valaha román oldalról a 76 százalékból 100?

„Dehogy, kedvelem Balázst – nevet ismét Manea. – Maradjon itt, amilyen sokáig csak lehet.”

Több ebből A Wolt 33 éves alapítója a Forbes.hu-nak: A munka szabályozása az internet előtti világban született. Itt az idő változtatni Változtatni nehéz, de segít benne a Túl súlyos füzet – Az életmódváltás menő eszközét alkották meg orvosok és grafikusok

Amazon? Ugyan!

Persze, a félórás beszélgetés Maneával nemcsak poénokkal telt, hanem komoly kijelentésekkel is. A raktárakhoz és szolgáltatásokhoz kapcsolódó befektetésekre, az ebből fakadóan veszteséges 2022-es üzleti évre, inflációra, energiaárakra terelődik a szó. Vagy arra, mi lesz, ha az Amazon egy nap mégis bevonul a piacukra.

Manea végig higgadtan, profin győzköd. Mert ennél sokkal hosszabb távban gondolkoznak.

„Oké, belép mondjuk a régióba az Amazon. A márka viszont csak egy dolog. Mikortól fognak tudni azonnal vagy másnapra szállítani? Raktárat kell ehhez felhúzni, az három év. A csomagautomata még egyszer annyi. Mire elérnének idáig, nekünk abból már több ezer lesz, és miénk lesz a legnagyobb raktár is. Hozzánk kötődni is tud a fogyasztó, olyan ökoszisztémát adunk neki, amiben szívesen velünk marad.”

Tízéves tervükben, mint mondja, „természetes, hogy vannak bukkanók”, a rövid távú makrotrendek pedig ahol tudnak, úgyis bekavarnak. Szerinte ezek tíz évvel később amúgy sem fognak számítani, az e-kereskedelem már csak ilyen játék.

„Ha nem fektetsz be, majd más megteszi helyetted. Miért hagynánk másnak, ha mi ebben jók vagyunk és tényleg meccset nyerhetünk?”

Old school és high-tech egyszerre – képgaléria

Ami a romániai sajtóeseményt illeti, a cég anyaországában, a Bukarest melletti logisztikai központban zajlott. A 60 hektáros területen két ugyanakkora területű monstrumépület áll, összesen 250 ezer négyzetméteren. Az első épületet 2018-ban, az újabbat 2021-ben adták át, ez utóbbiban most november óta üzemkész az automatizált eszközpark.

+ 5 kép a galériában + 5 kép a galériában Életképek a bukaresti Emag-raktár hagyományos és automatizált részlegeiről. Fotók: Emag (8 kép)

A kétépületes kampuszban 15 millió árucikk is elfér, ebből akár 12 millió elem is lehet a Marketplace-eladók készlete. A három Emag-országból Romániát és a legkisebb piacot, Bulgáriát tudják innen kiszolgálni, illetve a magyar forgalom kb. 20 százalékát.

Méret alapján három kategóriába sorolják a termékeket. A közepes méretű cikkek (tévé, laptop, mikró stb.) az egyik épületben, a kis termékek (okostelefon, parfüm, ruha) és a nagy méretű, főképp háztartási berendezések pedig közösen a másik, frissen átadott objektumban találhatók.

A 150 millió eurós helyi beruházásból 43 millió köthető új, logisztikai technológiájukhoz. Itt jön a lényeg, pontosabban a kis termékeknél. Ezeket most párhuzamosan két raktárrészen pakolják, szortírozzák, csomagolják.

A régimódi, mezzanin területen

15 ezer négyzetméteren 250–300 kolléga dolgozik négy szinten, összesen tehát 60 ezer négyzetméteren.Középen fut a szállítószalag, a hatmilliós termékkapacitású részleget durván 250 ezer tárolási helyszínre bontották.Itt csak úgy pakolnak és szortíroznak, ahogy és ahova azt a karra csatolt kijelző utasítja. Nem összekutyulva mások területeivel, és ha lehet, minél rövidebb, hatékonyabb útvonalat tervezve az itt dolgozóknak.Napi 15 kilométert is lesétálhat így egy alkalmazott. Monoton, hosszan tartó feladatokat kell ismételni. És fizikailag is megterhelő a munka, ott van a hibázás vagy a lesérülés esélye.

Pár (száz) lépéssel arrébb új részlegre érünk. Ember alig, gép annál több. Így a hús-vér kollégák kevésbé monoton feladatokat végezhetnek, négyszer produktívabbá válhat a munkájuk, és a cég magasabb képzettséget igénylő pozíciókat is meg tud hirdetni a szoftver- és hardverautomatizálási mérnöktől a minőségellenőrzési elemzőig.

6,5 kilométer szállítószalag kering ezen a részlegen, hol szortimentre, hol már rendelésre válogatott ládákat szállítanak a több mint négyszáz szkennerrobot, a pár tucat komissiózó állomás és a csomagolóterület között.

Ötödannyi emberrel, mint a szomszéd területen, szinte lenullázva az ingázásukat. Óránként száz feldolgozott termék helyett akár 450-nel.

Majd építünk még egyet

Aki emlékszik a Toy Story – Játékháborúból „a kampóóóra”, jót fog derülni a részleg közepén álló, óriási, fotószkennerekkel felvértezett robotkaron. Itt azért komolyabb a tudomány, mint a Pixar klasszikusában. Ha eleget tanult a mesterséges intelligencia, és a termékkínálat is úgy van kalibrálva, a kar óránként akár hatszáz elemet is képes lesz szortírozni.

Kell még ehhez finomhangolni a rendszert, de ahogy egyre több terméket dolgoztatnak fel vele, annál okosabban tudja majd kezelni például a szívókorongjait különböző méretű és tömegű termékeknél, mialatt a szortimentes ládákból pakol.

Tanul szorgosan a robotkar, egy szép napon menni fog majd neki az óránkénti 600 cikkelem. Fotó: Emag

Automatizáció nélkül három óra telik el attól a ponttól, hogy lenyomják a rendelést, addig, hogy a szállítókamion elindul vele. Így elég rá másfél óra is. Sőt, 10 százalékkal több csomag tud még aznap elindulni a raktárból Románián belül, Bulgáriába vagy Magyarországra. És ami az idei BF-et illeti, Bukarestben 40 ezer rendelés fog tudni aznapi kiszállítással célba érni.

Lényegesen leegyszerűsödik tehát a folyamat, ami kell is, ha tartani akarják az ambiciózus célszámokat. Átlagos napokon 100 ezer termékcikket szállítanak innen. A BF alatt, úgy, hogy szombaton, vasárnap nappali és esti műszakban is pörög a munka, ez a szám 300 ezerre fog ugrani, 50 helyett pedig 200 kamion fogja elvinni a csomagokat.

A mostani fejlesztéssel napi 450 ezer kiszállított termékig is el tudnak majd menni, ez két év növekedésre lesz elég. És utána mi lesz?

„Építünk valami mást”

– mondja vidáman Alexandru Niculescu működésért felelős alelnök, miközben körbevezet minket.

Megawattok

Hangzatos számok, de azért még sokat kell kísérletezni és tanulni a romániai központban. A hátteret, az úgynevezett OSR rendszert az osztrák Knapp automatizációs cég szolgáltatja, dolgoztak korábban a Walmartnak vagy a SPAR-nak is.

A hosszú távú cél, hogy

mikor már kellőképp kiforrott a mágia, a Dunaharasztin épülő, a tervek szerint jövő tavasszal átadásra kerülő magyar központban is ugyanekkora kapacitással, háttérrel tudjanak majd üzemelni.

A magyar beruházás a Nemzeti Befektetési Ügynökség támogatásával 100 millió euróból valósul meg, így összesen 250 millió eurót tesznek ki a cég régiós beruházásai.

Az Emag dunaharaszti beruházása 2022 júniusában. Fotó: Emag

Persze, néhány éve a logisztikai beruházások esettanulmányaiba még nem tudták beiktatni az elszálló energiaárakat. A bukaresti technológia óránként három megawattot fogyaszt, igaz, ebből napos időben akár két megawattot is tudnának napenergiával biztosítani.

Niculescu erről azt mondja, válságos időkben a hagyományos és automatizált közti balansszal tudnak játszani, hogy nagyon ne szálljanak el a költségek. Egyébként pont azért, mert mindkét megoldást alkalmazzák, nem is leépíteni, inkább átképezni kell a kollégákat, feladatkörtől függően egy-két héttől pár hónapig is eltarthat a betanítás.

Másrészt, mint már hallhattuk, nem rövid távon, inkább tízéves befektetésként próbálnak tekinteni a fejlesztésre. Sőt, Niculescu szerint mivel az automatizációval a logisztikai költségeik is jobban fixálódtak, innentől könnyebb kibogarászni, hogy melyik lépésnél érdemes költést, mennyiséget optimalizálni.

Felkészül a magyar piac

Említettük előbb a Várkonyi-címlapot a „magyar Amazon” szöveggel. Ami azt illeti, Magyarországhoz képest a romániai Emag-portfólió meglepően sok szolgáltatással, befektetéssel apellál. A Tazz gyorsfutárcégtől kezdve a Freshful frissáruplatformon át az előfizetésért cserébe exkluzív előnyöket nyújtó Genius programig szerteágazó a szomszéd márkapaletta.

!function(e,i,n,s){var t="InfogramEmbeds",d=e.getElementsByTagName("script")[0];if(window[t]&&window[t].initialized)window[t].process&&window[t].process();else if(!e.getElementById(n)){var o=e.createElement("script");o.async=1,o.id=n,o.src="https://e.infogram.com/js/dist/embed-loader-min.js",d.parentNode.insertBefore(o,d)}}(document,0,"infogram-async");

„Mindegyiket tervezzük Magyarországra is” – mondja az itthon nem elérhető szolgáltatásokról, platformokról Manea. Ha nincs is pontos dátum, a Genius például jövőre nálunk is elindulhat, és a Marketplace-eladók teljes logisztikáját megoldó Fulfilment by Emagot is komolyabban fogják promotálni nálunk, mert a magyar piacterükön most nagyobb növekedési potenciált látni.

Ami a terjeszkedést illeti, konkrét országokat nem említhet, de megjegyzi, hogy logikus lépés lenne a magyar és romániai raktárakból a hozzájuk közeli országokat is kiszolgálni (pl. Szlovákiát és Horvátországot; Ukrajnát és Görögországot).

És ha majd egyszer a frissáruszállítást is elindítják a magyar piacon, Manea bízik benne, hogy hamar versenytársai lehetnek a nemzetközi játékosoknak, akár a SPAR-nak, Tescónak, vagy a cseh tulajdonú Kiflinek is.

„Mert mi nem csak élelmiszer-áruház vagyunk. Vagy piactér. Vagy gyors kiszállítók. Hanem mindet hozni fogjuk, ez a mi kis csomagunk.”

A borítóképen a romániai Emag új, Bukarest melletti, automatizált logisztikai központja látható.

The post Csendben megnőtt a román tulajdonrész a magyar e-ker óriásban – megnéztük a bukaresti birodalmat appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés