:

Félmillió forintért menő sportcipőbe öltöztethetünk egy lovat

Félmillió forintért menő sportcipőbe öltöztethetünk egy lovat

Lovaknak szánt sportcipők készítésébe kezdett egy amerikai vállalkozás. A Horse Kicks elnevezésű cég, Lexington állami turisztikai hírügynökségével összefogva a november elején tartandó Breeder’s Cup lovasversenyre akarják felhívni a figyelmet – írja a CNN.

A furcsa kezdeményezéssel Marcus Floyd, egy Kentuckyban élő művész állt elő. A férfi saját bevallása szerint régóta cipőgyűjtő, és miután nemrégiben elvégezte a The Shoe Surgeon’s SRGN Academy nevű négynapos intenzív programot, megtanulta, hogyan kell dekonstruálni és rekonstruálni a népszerű tornacipőket.

Floyd szerint egy-egy cipőszett elkészítése akár 17 órát is igénybe vehet. A márkás lábbeliket előbb gondosan szétszedi a művész, majd egy kisebb átformázás után újra összerakja egy meghatározott forma alapján. A dizájn mellett a lovak bokájának és patájának formáját is figyelembe vették a készítés során.

A pacipőket november 12-én bocsátják árverésre a Sneaker Ball adománygyűjtő rendezvényén. Ezt követően minden eladott példány árából 10 százalékot helyi nonprofit szervezeteknek adományozzák. Ha egyedi példányt készíttetne valaki a lovának, alaposan zsebbe kell nyúlnia, ugyanis egy szett 1200 dollárba kerül (496 ezer forint).

Lányi Örs további cikkei Oslo tömegközlekedése már jövőre teljesen elektromos lesz2035-től kivezetik az EU-ban a belső égésű motoros autókatElon Musk műholdjaira is csapást mérhetnek az oroszok

The post Félmillió forintért menő sportcipőbe öltöztethetünk egy lovat first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés