:

Elon Musk négyszeresére emelné a fizetős Twitter árát

Elon Musk négyszeresére emelné a fizetős Twitter árát

Elon Musk hosszú huzavona után csak megvette a Twittert, majd egy erős kezdéssel azonnal el is távolította annak vezetőit – és ez még csak a kezdet volt. A The Verge által megszerzett, majd nyilvánosságra hozott belső levelezés szerint az új tulajdonos a négyszeresére emelné a Twitter Blue, azaz a mikroblog fizetős csomagjának díját, sőt, a hitelesítést szolgáló kék pipa megszerzésének/megtartásának feltétele is ezen szolgáltatás megvásárlása lenne.

A tervek szerint a prémium előfizetés ára havi öt dollárról húszra nőne (~8200 Ft), és a hírek szerint Musk azt szeretné, ha már idén november 7-re megtörténnének az ezzel kapcsolatos fejlesztések. Mindez azért is érdekes lépés, mert az extra funkciókat (pl. a bejegyzések utólagos szerkesztésének lehetősége) biztosító Twitter Blue nem elérhető minden régióban (ellenben a hitelesítést jelző kék pipával), így kérdéses, hogy mi történne azokkal a felhasználókkal, akiket korábban már hitelesített a szolgáltatás, de fizetni nem tudnak a prémiumért.

A lehetséges módosítást sokan azért is problémásnak tartják, mert a hitelesítés eddig különféle kritétiumokhoz volt kötve, és az álhírterjesztés elleni egyik megoldás volt, amit a lehetőség kiárusításával pont az eredeti cél ellenkezőjét szolgálná.

Azon régiókban, ahol elérhető a Twitter Blue, a tervek szerint a már hitelesített felhasználóknak 90 napjuk lenne arra, hogy áttérjenek a prémiumra, kérdéses ugyanakkor, hogy hányan lennének hajlandóak húsz dollárt fizetni egy sok extrát nem nyújtó és kék pipát biztosító szolgáltatásért.

Birkás Péter további cikkei Valaki fel akarta gyújtani Budapest LEGO-oroszlánjátFelszállás közben gyulladt ki egy repülő hajtóműveItt a mobil, amit 9 perc alatt nulláról száz százalékra lehet tölteni

The post Elon Musk négyszeresére emelné a fizetős Twitter árát first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés