:

Nem félnek a válságtól, minden piacon nyereségesek – elkelt a magyar programozóiskola nagy része

Nem félnek a válságtól, minden piacon nyereségesek – elkelt a magyar programozóiskola nagy része

Szlovák magántőkealap vásárolt többségi tulajdonrészt a junior programozókat képző Green Fox Academyben. A régiós oktatástechnológiai piac konszolidálódik, most derül ki, kik lesznek a hosszú távú nyertesek. A Green Fox erre a címre pályázik, jó hírű, nemzetközi partnerrel, de már két állami hátterű befektetője nélkül folytatja. 

A szlovák Sandberg Capital lett a többségi tulajdonosa az egyik legnagyobb magyar, Szlovákiában és Csehországban már piacvezető programozó-bootcampnek, hogy együtt folytassák a Green Fox nemzetközi növekedési stratégiáját. A cég eddig három körben összesen 747 millió forint befektetést kapott:

Balogh Péter angyalbefektetőtől 51 millió forintot, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-től 246 millió forintot és az Impact Venturestől 450 millió forintot.

Utóbbi kettő ezzel a körrel kiszállt, és értékesítette tulajdonrészét. Balogh Péter a Baconsult cégén keresztül továbbra is a Green Foxszal tart. 

Üzlet Galavits Patrik 6 perc olvasás
A cseheknél már piacvezetők, magyarok tanítják programozni a régiót
Üzlet Vaszkó Iván 6 perc olvasás
Szintet lép a magyar Codecool, a lengyelekkel együtt dolgoznak mostantól a tömeges szakemberhiány ellen
Interjú G. Tóth Ilda 16 perc olvasás
Aki hadra fogható, azt felszívja a piac – újabb magyar programozóiskola terjeszkedik külföldön

A tranzakció szeptember 28-án zárult, összegét és az értékesített tulajdonrészt a felek nem kívánták közölni a Forbes.hu-val, de a Dun&Bradstreet információi szerint

a Green Fox legalább 75 százaléka lett a Sandberg Capitalé.

A honlapjukon feltüntetett oktatási portfóliójukban hasonló tulajdonrészeket közöltek, a cseh Bakalári nevű szoftvercégben 70 százalék, a Cambridge International Schoolban 80 százalék tulajdonrészük van. A Green Fox többségi tulajdoni szerepe mellett stratégiai befektetőként is számít a Sandbergre, hiszen épp olyan szereplővel szerettek volna partnerséget, aki a nemzetközi törekvéseiket nemcsak forrással, hanem stratégiai tanácsadással, nemzetközi hátterével is segíteni tudja.

A Sandbergnek régiószerte vannak befektetéseik az informatika, a távközlés, a mezőgazdaság, az oktatás és a kiskereskedelem területén. Több mint 340 millió eurót kezelnek magán- és intézményi befektetők, köztük az egyik legnagyobb európai befektető, az Európai Beruházási Alap nevében.

Minden piacon nyereségesek

A szektorokon átívelő digitalizáció és a megfelelően képzett IT-munkaerő hiánya egyre fokozódó nyomás alá helyezi a vállalatokat technológiai fejlesztéseik minél gyorsabb megvalósítására. A cégek egyre nagyobb részt vállalnak az IT-szakemberek képzésében, nő a kereslet a vállalati igényekre szabott át- és továbbképzések iránt, és a tech szektor lehetőségei is egyre több munkavállaló számára jelentenek vonzó perspektívát. 

A Green Fox a régió egyik legsikeresebb és leggyorsabban növekvő IT-oktatással foglalkozó cége.

Csehországban három, Szlovákiában mindössze egy év alatt lett piacvezető, minden piacon, ahol jelen van, nyereségesen működik.

A Green Fox több mint duplájára növelte árbevételét 2021-ben az előző évhez képest. A magyar kft. 2021-ben 901 millió forint árbevétel mellett 208 millió forint adózott eredményt ért el. Idén a társaság 1,5 milliárd forintot meghaladó árbevétellel számol, aminek közel felét már a cseh és szlovák operációk adják. 

Ezek az eredmények és a növekedési potenciál tette vonzó befektetési célponttá a Sandberg Capital számára, amely a 130 millió eurót kezelő Sandberg Befektetési Alap II. révén szerezte meg a társaság többségi részesedését. Épp Magyarországon kerestek befektetést, a Green Foxra egy tanácsadó hívta fel Jakub Krajčovič, a Sandberg Capital befektetési igazgatójának figyelmét. Amikor felvették a kapcsolatot, a green foxosok fejében már megvolt az ideális befektető képe, és aktívan tárgyaltak lehetséges partnerekkel, jó pár nyugat-európai megkeresést is kaptak.

Az alapítócsapat. Langmár Péter, Varga-Baráth Barbara, Kökény Tamás, Bárdos Kristóf.

„Olyan partnert akartunk találni, akivel a mostani méretünkön túl tudunk növekedni a régióban, akivel összefogva vezetni tudjuk a bootcamp piacon zajló konszolidációt, és akinek erős régiós jelenléte van. Ebből mindhárom illik a Sandbergre” – mondja Langmár Péter társalapító.

Nem zárják ki a felvásárlásokat

A piacon zajló konszolidációt két magyar szereplő, a Green Fox és a Codecool vezeti. A Codecool nemrég bútorozott össze a lengyel Software Development Agencyvel (SDA), példájukból jól látszik, milyen dinamikák mentén formálódik a piac. Évek óta versengtek egymással a régiós nagykutya címért, amikor az SDA egy felvásárlási ajánlattal kereste meg a Codecoolt, végül arra jutottak, megnézik, mire mennek együtt. Közös célnak 50 százalékos árbevétel-növekedést, képesített diákok számában pedig szintén 40-50 százalékos bővülést prognosztizáltak. Közben már a régión túl, Nyugat- és Észak-Európából is jött megkeresés.

„Ahogy a piac egyre érettebb lesz, természetes, hogy lesznek győztesek, akik a legjobb üzleti modellt, a legjobb értékajánlatot tudják felmutatni. Az ügyfelek elvárásai is egyre magasabbak lesznek, ahogy megértették, mi is az a bootcamp, és ez a tudás a régiós munkaerőhiánnyal együtt nagy nyomást helyez a piacra” – fejti ki Jakub a Forbes.hu-nak a konszolidáció okait.

Ugyanakkor a verseny itt nem „a győztes mindent visz” alapon működik, több szereplő megfér egymás mellett, ez a piac és szereplői edukálása miatt is fontos. 

A Green Fox nem zárja ki, hogy a Codecoolhoz hasonló úton, felvásárlással, összeolvadással erősödne, ugyanakkor szerintük erről egyelőre korai beszélni. A B2B üzletáguk eddig is kiemelten fontos volt, megkülönbözteti őket a versenytársak többségétől, és Jakub szerint is megkülönböztető tényező volt abban, hogy végül beszálltak.

A corporate bootcamp névre hallgató B2B üzletág egyedi vállalati igényekhez igazodó IT-képzéseket, valamint cégen belüli át-és továbbképző kurzusokat jelent, de szeretnének ennél is mélyebb kapcsolatot kialakítani a multis ügyfeleikkel, és úgy működni, mint egy teljes körű partner a HR-gyakorlataikban.

„Ha bármelyik corporate partnerünk nyitna egy új irodát a régióban, mi tudunk abban segíteni neki, hogy gyorsan és hatékonyan megtöltse az IT-részlegét kompetens munkaerővel”

– mondja Péter. A három ország munkaerőpiaca erősen támaszkodik egymásra, ugyanis ha valakinek megvan a megfelelő képesítése, a cégeknek gyakorlatilag mindegy, hogy Szlovákiából, Csehországból vagy Magyarországról jön. 

A magyar csapat. Fotó: Green Fox Academy

A Green Fox a képzéseire állásgaranciát is vállal. A hallgatók a képzés megkezdésekor dönthetnek arról, hogy kifizetik-e a teljes tandíjat, és ezzel maguk próbálnak majd állást találni, vagy segítséget kérnek az elhelyezkedésben a Green Foxtól. Ha utóbbi lehetőséggel találnak munkát, akkor a hallgatónak kedvezményes a képzési díj, amelynek egy részét a munkaadó cég vállalja magára. Ha így hat hónappal a képzés befejezése után sem talál munkát a hallgató, visszakapja a képzési díjat. Legutóbbi felmérésük szerint

a végzett diákjaik 91 százaléka tud elhelyezkedni az IT-szektorban a végzést követő 6 hónapban,

képzéseiken összesen már több mint négyezren vettek részt.  Mindhárom országban szuperintenzív, 4,5 hónapos, illetve részidős, 10 hónapos képzés közül lehet választani. 

Nem félnek a válságtól

Nem bizonytalanítja el őket a válság felé menetelő, recessziós közeg sem, hiszen éppen arra építettek üzletet, hogy minden szektorban kelendő és naprakész IT-s tudást adjon, és a segítségükkel el tudjanak helyezkedni a diákok. „Mi azt ajánljuk a tanulóinknak, hogy kapnak egy jövőbiztos tudást, és remélhetőleg még munkát is valamelyik multis partnerünknél. Egy válságban az emberek pontosan olyan skilleket keresnek, amitől megerősödik a pozíciójuk a munkaerőpiacon, és az IT-skillek tanulása ilyen” – mondja Péter. 

A Green Fox Academy továbbra is Bárdos Kristóf irányításával, változatlan menedzsmenttel és szakmai stábbal folytatja munkáját. A növekedési stratégia megvalósítását Langmár Péter az igazgatóság elnökeként segíti, amelyet a Sandberg Capital részéről Jakub Krajčovič alelnökként, Natália Letková pedig az igazgatóság tagjaként visz.

The post Nem félnek a válságtól, minden piacon nyereségesek – elkelt a magyar programozóiskola nagy része appeared first on Forbes.hu.