:

Magánrepülőkkel menekülnek a kétségbeesett oroszok

Magánrepülőkkel menekülnek a kétségbeesett oroszok

Moszkvában jelentősen megugrott a magánrepülőgépek iránti kereslet, miután a második világháború óta először rendeltek el katonai mozgósítást az országban – írja a Guardian. Vlagyimir Putyin bejelentése után a tehetős oroszok kétségbeesetten kezdték el keresni a kiutat, miközben a hírek szerint már arról is szó van, hogy lezárják a határokat a mozgósítható korú férfiak előtt.

A brit lapnak megszólalók közlése szerint az utasok elsősorban Örményországba, Törökországba és Azerbajdzsánba utaznak, amelyek vízummentesen engedik be az orosz állampolgárokat. Egyetlen magánrepülőgépes ülőhelyért átlagosan 20 és 25 ezer font (9-11,5 millió forint) közötti összeget fizetnek, miközben egy kisebb repülőgépek bérleti díja 80 ezer és 140 ezer font (36,5-64 millió forint) között mozog.

A normál viteldíj sokszorosát kérik el az utasoktól.

Jevgenyij Bikov, a Your Charter nevű, repülőgépeket közvetítő cég igazgatója szerint korábban átlagosan 50 kérelmet kaptak naponta, ez a szám azonban most már inkább 5 ezer körül mozog. Hozzátette: a hatalmas érdeklődés miatt kereskedelmi repülők bérlésébe is kezdtek – már amennyire lehet az érvényben lévő szankciók miatt —, azonban a keresletet lehetetlen kielégíteni: egy-egy hely Jerevánba 200 ezer rubelbe, nagyjából 1,5 millió forintba kerül egy kereskedelmi járatra.

Egy másik magánrepülőgépekkel foglalkozó vállalat, a FlightWay tájékoztatása szerint a kereslet náluk nagyjából ötvenszeresére ugrott, a legnépszerűbb úti célok között pedig ott van Örményország, Törökország, Kazahsztán és Dubaj is. Az EU-s és brit szankciók azonban számukra is tiltják a repülőgépek bérlését, így a helyek elérhetősége igen korlátozott, ami azt eredményezte, hogy az árak az egekbe szöktek.

A fiatal, kevésbé tehetős férfiak sok esetben autóval indultak útnak, amely több kilométeres forgalmi dugókat eredményezett a határátkelőknél. Emellett, ahogy arról korábban már írtunk, teljesen felvásárolták a külföldre tartó repülőjáratokra szóló jegyeket is. Így sokaknak nem maradt más lehetőségük, mint a magángép.

Már nem csak a nagyon gazdagok szeretnének magánrepülőgépeket igénybe venni, a civilek mellett vannak olyan cégek is, amelyek férfi alkalmazottjaik elszállítására bérelnek gépeket.

A Kommerszant című orosz üzleti lap szerint az egyik moszkvai videojáték-tervező cég egy egész repülőgépet bérelt, hogy az alkalmazottakat kivigye az országból. A brit lap kiemelte, hogy egy tanulmány szerint Oroszország idén már elveszítette milliomosainak 15 százalékát, mivel leggazdagabbak már az ukrajnai inváziót követő első hónapokban külföldre mentek. A mostani mozgósítás minden bizonnyal tovább mélyíti az elvándorlást, ami tovább súlyosbíthatja az orosz gazdaságot ért károkat.

Lányi Örs további cikkei Új funkció érkezett a Facebookra és az InstagramraÍgy lehetne itthon tartani az informatikusokatOrosz állampolgár lett Edward Snowden

The post Magánrepülőkkel menekülnek a kétségbeesett oroszok first appeared on 24.hu.