Idén nyáron volt kilenc éve, hogy megjelent a The Last of Us, ami nemcsak a PlayStation 3 konzol egyik legjobb címe lett, de a történetének, karaktereinek és kivitelezésének hála az elmúlt tíz év egyik legtöbbet emlegetett videójátéka vált belőle. Mind a mai napig hivatkozási alap, készült hozzá egy szintén erős folytatás, 2023-ban pedig már streamelhető lesz a sorozatadaptáció is.

A Naughty Dog 2013-as alkotásának ugyanakkor még messze nem ért véget a karrierje, hiszen szeptember 2-án érkezik a The Last of Us Part I, ami tulajdonképpen az eredeti játék PlayStation 5-höz igazított verziója. Én pedig vagyok olyan szerencsés, hogy már ki is próbálhattam.

Kapcsolódó A The Last of Us 2 brutális, de nem ér az első rész nyomába A The Last of Us Part II a játékmenet szempontjából sokkal jobb, mint az elődje, de összességében mégsem akkora élmény, mint az első rész.

The Last of Us Part I

Kevés játék mondhatja el magáról, hogy két átdolgozott kiadás is készül belőle, de a The Last of Us ilyen, hiszen a 2014-ben PlayStation 4-re kiadott Remastered verzió után a Sony és a fejlesztőcsapat harmadszor is piacra dobja ugyanazt a programot, bár kétségtelen, hogy a legújabb verzió tényleg az eddigi legnagyobb előrelépés az eredeti kiadáshoz képest.

Amíg a PlayStation 4-es változat csak óvatosan feljavított grafikát és magasabb képfrissítést biztosított, addig a PlayStation 5-ös Part I megkapta a 2020-as folytatás motorját, aminek hála grafikai szempontból lényegében egy vadonatúj játékot kapunk. A programot az alapoktól írták újra, hogy kihasználja a legújabb Sony konzol képességeit, és ennek hála a környezet, annak részletessége, a fényeffektek, a karakterek kinézete és animációja mind-mind elképesztő fejlődésen ment át. A végeredmény gyakorlatilag ugyanolyan látványos, mint a The Last of Us Part II, ami elég nagy szó, hiszen a második rész a PlayStation 4 egyik legszebb játéka volt.

A változás mondjuk főleg akkor lesz igazán mellbevágó, ha – lehetőség szerint – szánunk egy kis időt arra, hogy elindítsuk a korábbi verziókat, legyen szó akár az eredeti vagy a Remastered verzióról. Ha legutóbb a folytatással játszottunk, akkor annak a vizuális megoldásai töltik ki az emlékezetünket, és így nem biztos, hogy igazán értékelni tudjuk a fejlődést.

Az átalakulás ugyanakkor nemcsak a grafikát illetően érhető tetten:

lévén a PS5-ben már SSD lakozik, így a tesztalanyunkról is elmondható, hogy a töltési idők minimálisra csökkentek, egy-egy új fejezet és helyszín váltása között, esetleg egy halál után tényleg csak pár másodpercet kell várni, hogy újra a kezünkben legyen az irányítás.

Ami viszont csalódás, hogy a tesztverziónál nem volt lehetőség 4K felbontásban játszani 60 képkocka per másodperc képfrissítéssel. A megjelenés előtti változatban a Minőség és a Teljesítmény opciók közül lehetett választani. Előbbinél adott a 4K, de maximum 40 fps mellett, míg az utóbbinál dinamikusan változik a felbontás (1440p és 2160p között), a játék pedig igyekszik elérni a 60 fps-t. Tapasztalataim szerint változó sikerrel. A játék mellé kapott dokumentáció ugyanakkor futólag említést tett egy Teljesítmény+ lehetőségről is, így nem kizárt, hogy a megjelenéskor vagy azt követően érkezik egy frissítés, ami elérhetővé teszi az újabb lehetőséget kínáló harmadik opciót. Erre már a Marvel’s Spider-Man Remasterednél is volt példa: a fejlesztők ott is utólag oldották meg, hogy natív 4K felbontás mellett játszhassunk 60 fps kíséretében.

Ami a játékmenetet illeti, a The Last of Us Part I már Minőség módban is elég folyékony, akadásnak, lassulásnak nyoma sem volt, ami főleg a harcoknál volt igazán látványos. A frissített animációknak hála talán még brutálisabb is az élmény, mint korábban, és itt érdemes megjegyezni, hogy javult mind a mellettünk, mind a velünk szemben álló karakterek mesterséges intelligenciája. Ennek hála a küzdelmek egyrészt valamivel dinamikusabbak és kiszámíthatatlanabbak, mint korábban, másrészt amiatt sem kell már bosszankodni, hogy a gép által irányított bajtársak bénáznak vagy az utunkba kerülnek, mikor nem kellene.

A fejlesztők emellé átemelték ide a második rész felturbózott munkapadját, így már sokkal szebb animációk közepette fejleszthetjük a fegyvereinket, továbbá a játék valamelyest kihasználja a DualSense kontroller képességeit is. Olyan élményre persze nem szabad számítani, mint az Astro’s Playroom esetében, de a haptikus visszajelzésnek hála érezhető a kopogó eső a kontrolleren, az íjat felhúzva kapunk némi ízelítőt a húr ellenállásából, és a komolyabb fegyverek visszarúgásából is. Mondjuk az utóbbira aligha fogunk figyelni, miközben épp arra koncentrálunk, hogy életben maradjunk a ránk törő fertőzöttekkel és embertársainkkal szemben.

Ami viszont biztos nem kerüli el a figyelmünket, az a hangok változása. A The Last of Us Part I már támogatja a PlayStation 5 különbejáratú 3D-s megoldását, ami kiválóan működik ezen játék esetében, főleg a lopakodósabb részeknél. Én egy Pulse 3D fülessel teszteltem az újdonságot, és nemcsak az atmoszférát illetően biztosít pluszt a térhatás, de taktikai szempontból sem elhanyagolható, hogy egész jól hallani, merre motoszkálnak vagy éppen kattognak az ellenfelek. Néha még az irányított karakterek „radarösztönére” sem volt szükségem ahhoz, hogy pontosan belőjem, merről várható az aktív ellenfelek érkezése.

A tartalom változatlan

Technikai újdonságok tehát vannak szép számmal, mindeközben a sztori (szerencsére) semmit nem változott. A cselekmény ugyanúgy játszható végig, mint kilenc (vagy nyolc) évvel ezelőtt, az alkotók ilyen szempontból nem nyúltak hozzá egyetlen elemhez sem. Annyira nem, hogy a „csomag” részét képező Left Behind kiegészítő most is külön indítható el a főmenüből. Ha akarjuk, akár ezzel is kezdhetünk, de a program ilyenkor figyelmeztet, hiába van szó az alapjáték előzményéről, érdemes csak azután elindítani, hogy a fő sztorin már végigverekedtük magunkat.

Véleményem szerint ezt a tanácsot még akkor is érdemes megfogadni, ha korábban már végigjátszottuk az alapjátékot a DLC-vel együtt.

Extrák ugyanakkor kerültek a játékba: az eredeti kiadás mellé készített többszereplős lehetőségről ugyan teljesen le kell mondanunk (ami véleményem szerint nem nagy veszteség), de ehelyett érkezett Permadeath és Speed Run mód. Előbbinél nincs visszatöltés halál esetén, ami egy egészen új réteget ad a rettegésnek, a másik pedig azoknak lesz ínyencség, akik örömüket lelik abban, ha minél hamarabb végigrohanhatnak egy programon. Amit viszont tudni kell, hogy ezek az opciók csak az első végigjátszás után nyílnak meg, ahogy a kozmetikai lehetőségek is.

Ezúttal van rá mód, hogy változtassunk a szereplők kinézetén, a különböző cuccok többek között gyűjtögetéssel nyithatók meg, ugyanakkor az számomra teljesen érhetetlen, hogy ez a lehetőség miért nem érhető el a kezdetektől.  Nem igazán találtam logikus magyarázatot arra, miért ne lehetne lecserélni a karakterek ruházatát már az első végigjátszás alkalmával…

Ezt leszámítva csak az bosszantott, hogy a fejlesztők nem foglalkoztak az eredeti verzió apró gyengeségeivel. Ilyen például, hogy sok esetben nem lehet visszatérni olyan helyszínekre, amiket nem volt lehetőségünk felfedezni. Ha nem pont úgy gondolkodunk, mint a játék alkotói, akkor gyakran előfordulhat, hogy mászkálás közben olyan ajtót/átjárót nyitunk ki, ami egyben átvisz egy új helyszínre. Ha nem mentünk rendszeresen, akkor ezt ilyenkor már nem lehet visszavonni, menni kell előre, nincs lehetőség a visszatérésre, ami például nyersanyagszűkében akár még frusztráló is lehet. Persze nem olyan hatalmas probléma ez, de ha már a grafikusan teljesen újra lett építve a program, akkor simán lehetett volna foglalkozni az ilyen jellegű problémákkal is.

Megéri megint belevágni?

Az apróbb nüanszokat leszámítva hibátlan a The Last of Us Part I. Sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, sokkal jobb, mint vártam. Eredetileg csak annyit akartam foglalkozni vele, hogy kipróbáljam az újdonságokat, de a sztori, az apokaliptikus jövő, a karakterek, a történet íve annyira jól működik, hogy hiába ez a harmadik végigjátszásom kilenc év alatt, a játék pont úgy szippantott be, mint elsőre. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy már húsz óránál járok, közel hajnali három van, de csak nem akaródzik aludni menni, folytatnám Joel és Ellie történetét…

Mindez megválaszolja a fenti kérdést is. Hiába a teljes ár, ha valakinek van PS5 konzolja és szereti a szériát, annak lényegében kihagyhatatlan az új kiadás. Az eredeti játék tartalma és értéke összeadva a friss technológia nyújtotta szebb és tartalmasabb környezettel, illetve a folyékonyabb játékmenettel olyan élményt kínál, amiért megéri kifizetni a programért kért összeget.

Birkás Péter további cikkei Nem követemSzerzőim Itt a gamer tablet, ami ultra fokozaton is szépen futtatja az új játékokatMegvannak az ötöslottó e heti nyerőszámaiÍgy fog kinézni az iPhone 14 Pro

The post Kilenc év után is úgy szippant be a The Last of Us, mintha sosem játszottam volna vele first appeared on 24.hu.