:
Breaking News

A legértékesebb családi vállalkozások 2022 Az aranykor vége

A legértékesebb családi vállalkozások 2022                      Az aranykor vége

Vezető szerkesztő: Bánáti Anna
Számolta és írta: Bánáti Anna, Gólya Ági, Oberfrank Balázs

Módszertan – Hogyan számoltunk?
Nyolcadszor állítjuk össze a családi kézben lévő legértékesebb cégek listáját. Családinak azokat a cégeket vettük, ahol a tulajdonosi körben, illetve a vezető menedzsmenttagok között vérségi rokonság van (tehát a házastársak által tulajdonolt cégeket, ha más rokon nem tagja a menedzsmentnek, nem vettük számításba). A tulajdonviszonyokat tekintve legalább ötven százaléknak kell egy család kezében lennie.


A társaságokat az amerikai Forbes módszertanát alapul véve értékeltük. Ahol lehetett, az EBITDA alapján számoltunk – leginkább ez alkalmas arra, hogy megmutassa a cégek pénztermelő képességét. A nemzetközi vállalatértékelési gyakorlat alapján az EBITDA-t felszoroztuk egy iparági szorzóval, majd az így kapott értékből levontuk a vállalat hosszú lejáratú kötelezettségeit, és hozzáadtuk a készpénzállományát. Nem termelőcégeknél (azaz például pénzügyi szolgáltatóknál, ingatlanfejlesztőknél) szintén az amerikai anyalap útmutatása alapján jártunk el, itt a vállalkozásban felhalmozott értékből – leginkább eszközökből – indulunk ki, és levonjuk az összes kötelezettséget. Így jártunk el az állami megrendeléseknek nagy mértékben kitett, vagy állami koncessziókat tulajdonló cégek esetében is. Az állami kitettséget az elmúlt három év közbeszerzésen elnyert megbízásainak összege alapján vizsgáltuk; ahol ez a legfrissebb éves árbevétel legalább nyolcvan százalékát elérte, ott nem tartottuk indokoltnak a piaci, EBITDA-alapú megközelítést, mivel a pénztermelő képesség nagyban függ az állammal kötött szerződésektől. Ugyanígy vizsgáltuk a tendergyőztesek alvállalkozóit is. Az eszközértéken becsült cégeket külön jelöljük ( jellel). Szintén az amerikai Forbes módszertanát követve, valamint egyeztetve magyar M&A tanácsadókkal, egységesen tízszázalékos likviditási diszkontot alkalmaztunk a privát cégekre. Ennek az az oka, hogy ezek a társaságok kevésbé likvidek, mint a tőzsdei cégek, eladásuk az egyre inkább jellemző hatósági engedélyeztetési eljárások miatt költségesebb is.


A munkánkat az Opten Kft. adatai segítették, a cégértékelésben a Concorde MB Partners munkatársai adtak tanácsot. Jogi ügyekben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segíti munkánkat.


Milyen adatokat használtunk fel?
Mindig publikusan elérhető információkból dolgoztunk. Ahol lehetett, konszolidált adatokat használtunk, ahol ilyen nem állt rendelkezésre, az elérhető adatok alapján magunk konszolidáltuk az eredményeket.

1.MPF Holding
Becsült érték: 401,9 mrd ft
Család: Felcsuti család
Generációk száma:
Központ: Svájc
Alapítás: 1998
Másodszor került családi listánk élére Felcsuti Zsolt cégcsoportja, legutóbb, 2018-ban euróban számolva még jelentősen kisebb (nagyjából 490 millió eurós) becsült értékkel volt a legértékesebb hazai családi vállalkozás. A főleg géptartozékgyártásáról, csiszolószerszámairól, hűtő- és fűtőkészülékeiről, valamint ipari alkatrészeiről ismert csoport nagy lendületet vett az elmúlt években, elsősorban azért, mert új piacokra lépett be. Az elmúlt két évben belevágott a radiátorgyártásba és az automatizálástechnikába, csiszolószerszámait pedig már ipari szereplők is vásárolják. Ennek köszönhetően az MPF Holding nagyot nőtt, értéke ma már több mint egymilliárd euró (a cégcsoport euróban készíti el beszámolóit).
Felcsuti Zsolt tavaly Szingapúrból a svájci–német határ melletti Schaffhausenbe költöztette cégcsoportja székhelyét. Az ipari befektetési holding a 2020-as, nagyjából tízszázalékos forgalom-visszaesés után ötvenmillió euróval javított árbevételén, ennek több mint 99 százaléka exportból származik. A külpiacok száma idén csökkent, a két évvel ezelőtt beindított orosz piacról a háború miatt ki kellett vonulniuk.

„Ha a fejlett világ a jövőben is csak a konfliktusok és a szankciók bővítésén gondolkodik, a 2022-es év a vállalatok és az emberek számára csak a bevezető évnek tekinthető. Az igazi problémák csak az év végén és a következő év elejétől lesznek érezhetők” – mondja Felcsuti Zsolt. Az MPF Holding tulajdonosa a válság mértékéről nem bocsátkozik jóslatokba. „A csoport forgalma az infláció miatt minden bizonnyal nőni fog, de ez nem valós növekedés.”
Az MPF Holdingnak leginkább az ellátási láncok lassulása és az alapanyaghiány a legnehezebben kezelhető probléma. Felcsuti ugyanakkor egyszerre tekinti problémának és lehetőségnek a háború okozta gazdasági nehézségeket és az inflációt: a gázzal működő fűtőkészülékek piacán például keresletcsökkenést várnak, de a megújuló energiaforrásokat hasznosító készülékek piacán már most drasztikusan megnőtt a kereslet.

2. Mészáros csoport
Opus Global, Opus Tigáz,
Opus Titász, Talentis Group, Talentis Agro, Fejér B. Á. L., Mészáros Építőipari Holding, Mészáros és Mészáros Zrt.
Becsült érték: 355,7 mrd ft
Család: Mészáros család
Generációk száma:
Központ: Felcsút
Alapítás: 2001
(A Mészáros és Mészáros Zrt. – akkor még Kft. – alapításának éve.)
Tovább hízott Mészáros Lőrinc és családjának csoportja, pontosan százmilliárd forinttal növelte értékét egy év alatt. Jelentősen csökkent az Opus Global részvényeinek ára (a tavaly augusztus elejei 236,5 forinthoz képest idén augusztus 1-én 152,6 forintot értek), a tőzsdei cég azonban a csoport becsült értékének mindössze harminc százalékát teszi ki – a többi érdekeltség értéke pedig bőven visszahozza az Opus közel hatvanmilliárdos esését.


Az ipari termelési vállalatok (Mészáros Építőipari Holding Zrt., Mészáros és Mészáros Zrt., R-Kord Kft., Fejér B. Á. L. Zrt.) mind növelték értéküket 2020-ról 2021-re, mint ahogy a mezőgazdasági-élelmiszeripari Talentis Agro és a tőzsdén kívüli érdekeltségeket összefogó Talentis Group is. Utóbbival Mészáros nyáron új piacra lépett be: a Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. felvásárolta az ország egyik legnagyobb őrző-védő cégét, az ötmilliárdos árbevételű Nemzetközi Testőr Biztonságszolgálati Kft.-t, valamint a Testőr-Audit Nemzetközi Biztonsági Tanácsadó és Auditáló Szolgáltató Kft.-t. A Talentis Groupban külföldi érdekeltségek is vannak, például a Riva’s Hotels & Resorts luxusszálloda, melynek építését tavasszal kezdték meg a horvátországi Ičićiben, a projekt értéke 375 millió kuna (kb. húszmilliárd forint).


A Mészáros csoport tagjainak növekedése persze továbbra is szoros összefüggésben van az elnyert közbeszerzésekkel. A Menedzsment Fórum számításai alapján 2021-ben összesen több mint 720 milliárd forint értékű közbeszerzésen lett befutó Mészáros Lőrinc valamelyik (nem feltétlenül családi kézben lévő) cége, ez másfélszer annyi, mint 2020-ban.
Szintén növelte a cégcsoport becsült összértékét, hogy a Tigáz mellett az elmúlt egy évben teljeskörűen integrálódott a csoportba az egykori Titász is (tavaly ilyenkor még csak a Tigáz felvásárlása zárult le). A két társaságnál közben augusztus közepén újabb változásokat jelentettek be, költséghatékonysági okokra hivatkozva megkezdték az úgynevezett beolvadásos kiválás előkészítését. A kiválás után az Opus Tigáz Zrt. és az Opus Titász Zrt. fennmaradnak, a részvényeseik pedig a társaságok vagyonának egy részével az idén májusban bejegyzett Optesz Opus Zrt.-hez mint átvevő jogutódhoz csatlakozhatnak.


Azért van, amit még Mészáros Lőrinc sem tud kikerülni: az alapanyagárak drasztikus emelkedését sem a kukoricafeldolgozással foglalkozó Kall Ingredients Kft., sem a búzafeldolgozást végző Viresol nem tudta kigazdálkodni. Noha mindkét cég növelte árbevételét, 2021-ben előbbi 15,5, utóbbi 2,2 milliárd forintos veszteséget könyvelt el (a Viresolban Szíjj László is érdekelt a listánkon szintén szereplő Duna Aszfalton keresztül).

3. Kafijat csoport
Kafijat Zrt., MGTR Alliance Kft.
Becsült érték: 298,6 mrd ft
Család: Rahimkulov testvérek
Generációk száma:
Központ: Budapest
Alapítás: 2007, 2014
Az orosz születésű, de magyar állampolgársággal is rendelkező Rahimkulov testvérpár rengeteget bukott befektetésein az orosz–ukrán háborúval – részben tőzsdei kitettségük révén, de van érdekeltségük az orosz olaj- és bányaiparban, valamint bankokban is. Ezektől édesapjuk, az Oroszországban élő Megdet Rahimkulov erős politikai kapcsolatai miatt – a pénzügyi beszámolóikból kiolvasható részletek alapján – a veszteségek ellenére sem váltak meg. 
Augusztusban aztán öt százalék alá csökkent az érdekeltségükbe tartozó részvényesi csoport tulajdonrésze az OTP-ben, ennek következményei azonban majd csak a most futó üzleti év beszámolójából derülnek ki. Mol-részvényeikről 2019 óta nincs friss információ a beszámolóikban, és – mivel öt százalék alatti a részesedésük – a Budapesti Értéktőzsde sem tesz közzé friss adatokat arról, hogy mekkora részvénypakettel rendelkeznek.

4. Bonafarm csoport
Bonafarm Zrt., Pick Szeged, Bábolna Takarmány, Sole-Mizo, Csányi Pincészet, Hungerit Zrt., MCS Vágóhíd Zrt., KITE Zrt.
Becsült érték: 229,1 mrd ft
Családnév: Csányi család
Generációk száma:  
Központ: Budapest, Pécs, Szeged, Bóly, Szentes, Nádudvar, Mohács
Alapítás: 2004
(az agrárportfólió kialakításának kezdete)
A Csányi család agrárbirodalma mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó vállalatokból, vágóhidakból, valamint egy vagyonkezelő cégből áll. Termelőcégeik közül szinte mindegyik növelni tudta árbevételét 2021-ben. A csoport vállalatainak nagy része vagy külföldi befektetőktől visszavásárolt vagy csődközeli vállalkozás volt. A cégcsoportot ma a bankvezér legidősebb fia, Csányi Attila vezeti.


A Bonafarm csoportba tartoznak egyebek mellett a jól ismert Pick, Herz és Sole-Mizo márkák is, a cégcsoporton belül a Sole-Mizo Zrt. exportaránya a legnagyobb. 89,2 milliárd forintos árbevételének 29 százaléka származott külpiacokról 2021-ben. Jó évet zárt a legnagyobb hazai agrárintegrátori vállalatnak számító KITE Zrt. is, 2021-ben húsz százalékkal, 386 milliárd forintra növelte árbevételét, és rekordszintű, 6,7 milliárd forintos profitot könyvelhetett el.  

Az állattenyésztésben a bizonytalanság már a covid és az orosz–ukrán háború előtt megkezdődött. Már 2020 előtt is nagy károkat okozott az afrikai sertéspestis és a baromfiinfluenza – erre érkezett meg 2021-ben az energiahordozók és a mezőgazdasági termények áremelkedése. A hirtelen változásokra a Bonafarm rugalmasabbá tette piaci előrejelzési, termelési és értékesítéstervezési folyamatait. „Ennek köszönhetően optimalizálni tudjuk működésünket, és képesek vagyunk reagálni (ha kell, napi szinten is) az input piacokon bekövetkező változásokra éppúgy, mint az értékesítési oldal keresletváltozásaira” – írta megkeresésünkre a cégcsoport. A fejlesztési terveket is a körülményekhez igazítják, ha szükséges, a beruházásokat is elhalasztják néhány hónappal. Jelenleg úgy látják, idén a tavalyihoz hasonló évet zárhat a csoport. „Ehhez viszont arra van szükség, hogy növekvő önköltségeinket az év hátralévő részében beépítsük az értékesített termékek árába, az esetleg tovább gyengülő piaci keresletre pedig termékportfóliónk megfelelő átalakításával reagáljunk.”

5. Gránit Pólus csoport
Becsült érték: 160,2 mrd ft
Család: Demján Sándor örökösei
Generációk száma:
Központ: Budapest
Alapítás: 1995
Noha kívülről passzívnak látszik, a hazai ingatlanfejlesztésben még ma is megkerülhetetlen a Demján Sándor alapította csoport. Övék az ország egyik legnagyobb magántulajdonban lévő ingatlanportfóliója, ebből a legjelentősebb a Westend épületegyüttese, amit huszonkét éve menedzselnek. Szintén hosszú ideje, tizenhat éve üzemeltetik a Müpát, a csoport legnagyobb ígérete pedig a Westendtől északra lévő, a Central Park projektnek helyet adó Westend 2 nevű fejlesztési telek. Az egykori alapító két konkrét tervet hagyott örökül: a Central Parkot, illetve a Westend tőzsdére vitelét. Utóbbi időpontja jelenleg a tulajdonosok döntésén múlik, a Central Park terve viszont egyelőre csak papíron halad.


Az elmúlt években nem voltak újabb beruházásaik. Januárban a Gránit Pólus újrapozicionálásáról szóló cikkünkben azt írtuk, nem egy mega-ingatlanfejlesztő vagy a legnagyobb közép-európai mamut akarnak lenni, hanem egy középméretű, de stabil és erős magyar vállalkozás, ami inkább kevés egyedi projekteket vállal – abban viszont iránymutató
(Forbes, 2022/1).

6. Duna Csoport
(Duna Aszfalt) – ÚJ!
Becsült érték: 153,8 mrd ft
Család: Szíjj család
Generációk száma:
Központ: Tiszakécske
Alapítás: 1996
A kilencedik leggazdagabb magyar, Szíjj László cége már régi szereplő a legértékesebb magyar cégeket összegző Magyar 100 listánkon, de a családi listán idén debütál, miután időközben a tulajdonos lánya, Polyák-Szíjj Zsuzsanna is beszállt a cégmenedzsmentbe mint igazgatósági tag. A Duna csoport építkezési projektjeibe országszerte belebotolhatunk: Budapesten a Déli összekötő vasúti híd harmadik eleme idén nyárra készült el, az M30-as autópálya Miskolctól országhatárig tartó szakaszát tavaly októberben adták át, de vannak megbízásaik az M8-as, az M4-es és az M44-es autóutak bővítésében is – utóbbinál még egy közúti Tisza-hidat is építettek.
Tavaly sem zárt tehát rossz évet a csoport: a bő háromszázmilliárd forintos árbevétel ötvenmilliárddal haladta meg a 2020-ast, a becsült cégérték pedig csaknem harmadával nőtt. A leányvállalatokkal korrigált adózott eredmény ezzel szemben 35-ről harmincmilliárdra csökkent, és a következő évek költségvetési megszorításait az állami megrendelésekből rendszeresen bezsákoló Duna csoport is minden bizonnyal megérzi majd. A maga háza táján Szíjj László már nyáron megkezdte a szigorításokat, legalábbis egy német jachtforgalmazó szájt tanúsága szerint túladott Lady MRD nevű luxusjachtján, amin korábban mások mellett Szijjártó Péter külügyminiszter és Mészáros Lőrinc is megfordult. A hajót 14,9 millió euróért hirdették meg.

7. Jász-Plasztik Kft.
Becsült érték: 133,9 mrd ft
Család: Kasza család
Generációk száma:
Központ: Jászberény
Alapítás: 1990
A műanyag-feldolgozással, akkumulátorgyártással és autókereskedéssel is foglalkozó cégcsoport forgalma húszmilliárd forinttal bővült tavaly, ugyanakkor a súlyosbodó infláció a legtöbb kiadást (például az anyagköltséget és az alkalmazottak bérét) is növelte, így a csoportszintű adózott eredmény összességében négymilliárddal csökkent.
Tavaly januárban a jászberényi akkumulátorüzemben történt tűzesettel kerültek be a hírekbe, a leégett gyártószakasz végül csak nyolc hónap után tudott újra üzemelni. Idén nyáron fejeztek be egy tízmilliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztést (ebből 3,6 milliárdot az állam állt), új üzemek felhúzása mellett telepítettek egy napelemparkot is.

Másokhoz hasonlóan a 77 Elektronikának is az alapanyagellátás akadozása a legfőbb gondja. Két-három hónap helyett van, hogy egy évet is kell várniuk az elektromos alkatrészekre. „Ezért ki kellett mennünk a szabadpiacra: volt, hogy dupla, de olyan is, hogy tízszeres árat kértek. Mivel nem akartuk leállítani a termelést, kénytelenek voltunk ezt elfogadni, de komoly veszteséget okoz” – mondja Zettwitz Sándor tulajdonos, ügyvezető igazgató. A külpiacokon egyelőre nem érezték meg a válság szelét (a cég a termékek 83 százalékát exportálja), eddig a tavalyinál több rendelésük van. Ami a belföldi eladásokat illeti, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szabályozásai miatt 2003-as forintárakon kell árulniuk a vércukormérőket. Az eladások mennyiségi növekedése egy ideig fedezte az ebből származó veszteséget, a mostani áremelkedésekkel azonban már jelentős mértékben veszteségesek a magyar piacon. Az újraszabályozást már kérvényezték a hivataltól. A háború nem befolyásolta működésüket, Ukrajnában és Oroszországban is minimális a forgalmuk, utóbbiba – mivel az egészségügyi termékekre nem vonatkoznak a szankciók – még mindig szállítanak, ha jön megrendelés.

8. BiotechUSA csoport
Becsült érték: 90,2 mrd ft
Család: Lévai család
Generációk száma:
Központ: Budapest, Szada
Alapítás: 1993
Történetük legjobb eredményét érték el 2021-ben, és egy minden eddiginél nagyobb beruházásba fogtak szadai és dunakeszi gyártóüzemükben. A 11,5 milliárd forintos összköltségbe az állam 2,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással szállt be. Legnagyobb piaci vetélytársuk, a Scitec felvásárlása eleinte sok pénzt emésztett fel, mostanra azonban húszszázalékos forgalomnövekedést mutat, és hasonlóan csillogó az összkép minden értékesítési csatornán. „Kezdetben azért aggódtunk, hogy a termékeinket piacra tudjuk juttatni a lezárások ellenére is, ma a legnagyobb kihívásunk az, hogy megfelelő mennyiségben biztosítsuk az alapanyagokat a gyártáshoz” – mondta nemrég a Forbesnak Lévai Bálint vezérigazgató, társtulajdonos.

9. 77 Elektronika Csoport
(77 Elektronika, 77 Ing)
Becsült érték: 75,8 mrd ft
Család: Zettwitz család
Generációk száma:
Központ: Budapest
Alapítás: 1986
Az orvostechnológiai cégcsoport 2021 tavaszán felvásárolta egyik jelentős partnerét, a német Analyticon Biotechnologiest, ami az elengedhetetlen reagenscsíkokat biztosítja a vizeletmérőkhöz. A 77 Elektronikának volt már jobb éve is, 2021-ben enyhén csökkent a bevétele, az adózott eredményük pedig kevesebb mint a felére, 2,4 milliárd forintra csökkent. Idén márciusban új vércukor-monitorozó rendszerrel jelentek meg a piacon, amivel a cukorbetegek valós időben követhetik a vércukorszintjük alakulását a percenként mérő szenzornak és egy mobilapplikációnak köszönhetően. Az év második felében pedig piacra dobják a harmadik generációs vizeletmérőjüket is.

10. Budapesti Ingatlan Nyrt.
Becsült érték: 67,2 mrd ft
Család: Schmidt–Ungár család
Generációk száma:
Központ: Budapest
Alapítás: 1995
Ötmilliárd forinttal csökkent a tőzsdén jegyzett ingatlanbefektetési cég piaci kapitalizációja, ennek ellenére szinte minden fontos mutatója javult. Sokkal többet érnek például befektetési célú ingatlanjaik, főként ez hajtotta a 8,3 milliárdra gyarapodó működési eredményt, valamint a 4,9-ről 8,2 milliárdra ugró adózott eredményt.


Dacára a csillagászati alapanyag- és energiaáraknak, terv szerint zajlik a 23 ezer négyzetméternyi irodafejlesztés a Bajcsy-Zsilinszky úton, idén az utolsó negyedévben átadhatják az Üllői úti BIF Towert, és egy, a Városmajor utcát a Városmajorral összekötő plázs fejlesztését is tervezik. A 2020-as, osztalék nélküli szűk esztendő után 2021-ben részvényenként húsz forint osztalékfizetéssel honorálták tulajdonosaikat. A BIF részvényeinek 64,02 százaléka van a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Schmidt Mária, valamint gyerekei, Ungár Péter és Ungár Anna tulajdonában lévő vagyonkezelőben, a Pió-21 Kft.-ben.

11. Master Good csoport
Master Good Kft., Baromfi-Coop Zrt.
Becsült érték: 66,9 mrd ft
Család: Bárány család
Generációk száma:
Központ: Kisvárda
Alapítás: 1994
Kiemelkedően jó évet zárt a négygenerációs, baromfitenyésztéssel foglalkozó cégcsoport: a forgalom 110-ről 142 milliárd forintra emelkedett 2021-ben, aminek 45 százaléka külföldről érkezett. A csoportszintű adózott eredmény pedig még ennél is nagyobb mértékben, 5,7-ről 9 milliárdra hízott. Bárány László tulajdonos szerint mostanra értek be az elmúlt évek fejlesztései. A tőkéből továbbra sem lesz hiány, tavaly júliusban 23 milliárd forintnyi zöld kötvényt bocsátott ki a vállalat a Magyar Nemzeti Bank programjában.


Lesz is mire felkészülni, hiszen az ágazatot mostanában nem kímélik a külső gazdasági hatások (emelkedő infláció, növekvő energia- és takarmányárak, madárinfluenza). Bárány László így fogalmazott erről júniusban a Forbes.hu-nak: „Azt a világot, amit az elmúlt évtizedben természetesnek vettünk, jó pár évre el kell felejtenünk. Most visszagondolva kijelenthetjük, hogy ez volt az aranykor: defláció, nagyon stabil, kiszámítható gazdasági környezet.”

Ifjabb Bárány László ügyvezető-tulajdonos szerint a koronavírus okozta problémák mára már eltörpülnek a mostaniakhoz képest. „Az inputanyagok inflációja jelentős költségnövekedést okoz, ezek közül is kiemelkedik a gabona áremelkedése, ami nyilvánvaló összefüggésben van a háborúval. Ennél is drasztikusabb hatású az energiaárak növekedése. Gáznál ez az egy évvel ezelőtti árnak a tizenegyszerese, a villany ára októbertől a tavalyi ár nyolcszorosa. A tengeri szállítmányozás költsége is többszörösére nőtt a korábbi árhoz képest.” Bárány László úgy látja, nominálisan nagyobb eredményük lesz idén, mint tavaly, de az infláció miatt az árak is jelentősen nőttek. Az EBITDA-százalékban nem számítanak emelkedésre.

12. Axiál Kft. – ÚJ!
Becsült érték: 62,8 mrd ft
Család: Harsányi család
Generációk száma:
Központ: Baja
Alapítás: 1995
A mezőgéppiac megsínylette a járványt és a háborút is. Tavasszal a nehéz, drága acélból készülő gépek áremelkedése éves szinten tizenöt–húsz százalékos volt, nem ritka már az sem, hogy a beszállítók napi alapon áraznak, annyira nem tudják tartani a megrendelt gépek árát. Az Axiál azért nem panaszkodhat: idén nyáron bővült a gépkereskedő portfóliója, belevágtak a monitoring- és permetező drónok forgalmazásába, és helikopteres újdonságokat is bevezettek. Nyáron megkezdték új telephelyük kialakítását is Felsőzsolcán, egy háromhektáros területre költöznek be. Ezzel párhuzamosan Baján is épül egy központi műhely, és új műhelyek építését tervezik Pécsen, Székesfehérváron és Szolnokon is.

13. Bárdi Autó Zrt.
Becsült érték: 53,6 mrd ft
Család: Bárdi testvérek
Generációk száma:
Központ: Budapest
Alapítás: 1895
A Bárdi család több mint száz éve biciklitartozékokkal kezdte, ma a negyedik generáció már gépjárműalkatrész-nagykereskedelemmel foglalkozik. Az 1600 fős vállalat a cégbeszámoló tanúsága szerint kevés fennakadást tapasztalt az ellátási láncban 2021-ben. Ez az eredményeiken is látszik, hiszen a forgalom növekedése mellett az adózott eredmény is kétmilliárd forinttal emelkedett. A román és szlovák leányvállalattal is rendelkező cég bevételének tizenöt százaléka jött exportból.

14. Szatmári csoport
Becsült érték: 51,7 mrd ft
Család: Szatmári család
Generációk száma:
Központ: Jászberény
Alapítás: 1990
A Szatmári csoport épületgépészeti és fürdőszoba-szakáruházaikról lehet a leginkább ismerős, de vannak érdekeltségeik a malomiparban, a tejiparban és az autókereskedelemben is. A legnagyobb értéket a szakáruházakat is menedzselő Szatmári Kft. képviseli, ahol tavaly tízmilliárd forinttal nőtt a jórészt belföldről származó árbevétel, az adózott eredmény pedig 5,6 milliárdra emelkedett.
Tavaly négy újabb áruházat nyitottak (Keszthely, Tata, Budapest, Dunaújváros), Karcagon egy régi rizshántoló üzemet alakítottak át munkásszállóvá állami támogatással, idén tavasszal a Naszálytej váci üzemét bővítették, szintén állami segítséggel. Márciusban Szatmári Zoltán alapító-tulajdonos lett az EY Az Év Üzletembere Díj egyik nyertese.

15. Mogyi Kft.
Becsült érték: 41,2 mrd ft
Család: Kenyeres testvérek
Generációk száma:
Központ: Csávoly
Alapítás: 1990
A Kenyeres testvérek vállalkozása régiós snacknagyhatalommá nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben: Magyarországon kívül huszonhét országban vannak jelen, ezen belül hat környező országban leányvállalattal. Jelenleg öt hazai üzemben gyártanak, a bajai telephelyen hamarosan indul a hatodik is, ez egy napraforgómag-pirító és -csomagoló üzem lesz. A 8,4 milliárd forintos beruházás felét az állam állja. Bár a cégről mindenkinek a Mogyi brand jut eszébe, valójában ugyanez a vállalat végzi több kereskedelmi áruház, így például a Lidl, a Spar vagy a Tesco egyes sajátmárkás termékeinek a gyártását is.

16. Kész csoport
Becsült érték: 40,8 mrd ft
Család: Varga Mihály
és családja
Generációk száma:
Központ: Budapest, Kecskemét
Alapítás: 1982
Szintet lépett a főleg magyar piacra fókuszáló építőipari holding, 2020-as rekord eredményük után tavaly 49 milliárd forinttal összesen 167-re nőtt a cégcsoport árbevétele. A növekedéshez a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja (NKP) is hozzájárult, a tavaly két körben bevont harminchárommilliárd forint friss tőkét új beruházásokra, kapacitásbővítésre és hatékonyságnövelésre, valamint az ingatlanfejlesztési portfólió bővítésére fordítják. A Scope Hamburg GmbH mindkét körben BB stable minősítést adott a csoport kötvényeinek, ezzel a hazai építőipar legjobb vállalati minősítését mondhatja magáénak. 2022 májusában kilencvenszázalékos tulajdonrészt szerzett az alumínium-üveg homlokzattechnikai Frontal Holding Zrt.-ben, amivel a külpiacokon erősödne – azt már csak a jövő évi számokból fogjuk látni, hogy mennyire sikerült.

17. ARH Zrt.
Becsült érték: 38,3 mrd ft
Család: Kertész testvérek
Generációk száma:
Központ: Budapest, Perbál
Alapítás: 1997
Noha a Kertész fivérek technológiai cégcsoportja állandó szereplője a Forbes-listáknak, általában kerülik a nyilvánosságot. A rendszámazonosító és képfeldolgozó rendszerek fejlesztésével foglalkozó ARH csoportot 2021-ben átszervezték, több céget összevontak, a becsült értékben beállt tizenhat százalékos csökkenés elsősorban ennek az átcsoportosításnak tudható be.

18. Lavet Gyógyszeripari Kft.
Becsült érték: 36,2 mrd ft
Család: Laczay család
Generációk száma:
Központ: Kistarcsa
Alapítás: 1992
A jórészt exportra termelő állatgyógyászati cég nagyjából szinten tartotta a teljesítményét 2021-ben: az adózott eredmény gyakorlatilag 2,5 milliárd forinton stagnált, miközben az export emelkedett, a belföldi értékesítés pedig csökkent 2020-hoz képest. Így már a forgalom 89 százaléka származott külföldről. A vállalkozás biztosnak látja kilátásait a meglévő rendelésállományra alapozva, miközben folytatja az eddig is erős K+F tevékenységét, például továbbfejlesztették a lovaknak jutalomfalatként adható rágótablettájukat, amivel a gyógyszerhatóanyagok kellemetlen ízét fedik el.

„Mivel termékeinket döntően exportra és azon belül az Európai Unió országaiban értékesítjük, számunkra az EU gazdaságának és ezzel összefüggésben a vásárlóerőnek az alakulása a meghatározó a következő egy-két évben – mondja Laczay Péter ügyvezető igazgató. – Termékeink nagyobb része házikedvencek (kutya, macska) kezelésére szolgálnak, így döntő lehet, hogy a megélhetési költségek növekedése miként befolyásolja a rájuk fordított összeg nagyságrendjét.” Mivel ez várhatóan csökken, más piacokon és más termékekkel igyekeznek majd a lehetséges visszaesést ellensúlyozni. Emellett visszafogják az energia- és a papírfogyasztásukat is. „Fontosnak tartjuk, hogy tényleges lépéseket tegyünk a fenntarthatóságért és környezetünk védelméért. Ezt ugyanis semmilyen válság sem írhatja felül” – mondja Laczay.

Az infláció a Lavet működésén is meglátszik: „Jelenleg a legnagyobb gond a termékek gyártásához vagy szállításához felhasznált anyagok nagyfokú drágulása úgy, hogy ezt a termékek árában a piaci verseny miatt nem, vagy csak kis mértékben lehet érvényesíteni.” Az is sok fejfájást okoz, hogy a termelés bővítéséhez szükséges berendezések beszerzési ideje nagyban (akár egy évvel is) meghosszabbodott az alkatrészhiány miatt. Középtávon a legnagyobb kihívás a szakképzett munkaerő hiánya lehet majd. Összességében 2022-ben hasonló árbevételre és eredményre számítanak, mint tavaly, de ebben az átlagosnál nagyobb a bizonytalanság.

19. Zwack Unicum Nyrt.*
Becsült érték: 34,8 mrd ft
Család: Zwack család, Underberg család
Generációk száma:
Központ: Budapest
Alapítás: 1840
A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele 2021-ben csaknem harmadával nőtt (31,3 milliárd forintra), profitjuk pedig a 2020-as kétszeresére, 3,2 milliárdra. 2020-ban még több mint tíz százalékkal esett be a prémium termékek iránti kereslet, 2021-ben már ez volt növekedésük egyik fő hajtóereje, 41,1 százalékkal nőtt az ebből származó árbevétel. A visszapattanáshoz nagyon kellett az erőre kapó vendéglátóipar és turizmus, de mint arra az éves jelentésben kitérnek, már készülnek az inflációval, munkaerőhiánnyal és az alapanyagárak emelkedésével járó nehézségekre.


A 2022–23-as üzleti év első negyedéve is jól alakult, belföldi értékesítésük drasztikusan megemelkedett. A Zwackot két adóváltozás is érintette, egyrészt nem kell már népegészségügyi termékadót fizetniük, a szesz jövedéki adója viszont hetven százalékkal emelkedett július 1-től. A növekvő adóterhek, valamint az alapanyag- és a csomagolóanyag-árak emelkedése miatt a cég rendkívüli, átlagosan hétszázalékos évközi áremelést hajtott végre a teljes portfólión. Ezt júniusban jelentették be, amire a nagykereskedők készletfelhalmozással reagáltak: emiatt közel hatvan százalékkal magasabb lett a belföldi értékesítések nettó árbevétele, mint előző évben ilyenkor.

20. Béres Gyógyszergyár Zrt.
Becsült érték: 34,1 mrd ft
Család: Béres család
Generációk száma:
Központ: Budapest
Alapítás: 1989
A covidjárvány enyhülésével nem nőtt már tovább az egészségvédő termékek iránti kereslet, így a Béres eredményei is mérsékelt csökkenést mutatnak tavalyi nagy visszatérésük után. Szégyenkezni így sincs miért: kevéssel, de nőtt az árbevételük és az exportjuk is, adózott eredményük 5,4-ről 3,9 milliárdra csökkent. Piaca körülbelül negyven százalékát a Béres uralja, és nagy erőkkel fejleszt is ennek növeléséért. A társadalmi felelősségvállalásra nagy hangsúlyt helyeznek, egyéb adományaik mellett az orosz–ukrán háború kezdete óta több mint harmincmillió forint értékű támogatást nyújtottak a háború menekültjeinek.

21. CHS Hungary
(CHS Holding Kft.) – ÚJ!
Becsült érték: 33,2 mrd ft
Család: Németh testvérek
Generációk száma:
Központ: Budaörs
Alapítás: 1994
A CHS Hungary a magyar számítástechnikai piac legnagyobb disztribútora, a csoporthoz tartozik például a Notebook.hu online áruház is. A cég eredetileg német–cseh kézben volt, 2000 óta van százszázalékos magyar tulajdonban. Ott vannak többek között a Media Marktban, az Emagon, az Euronicsban, az Alza.hu-n, az Auchanban és a Metróban, de szállítanak a legnagyobb telkom cégeknek is. 2020 óta szolártechnikával is foglalkoznak.

21. Kravtex Kft.
Becsült érték: 31,6 mrd ft
Család: Krankovics család
Generációk száma:
Központ: Győr, Mosonmagyaróvár
Alapítás: 1992
A 90-es évek elején Ikarus-buszok exportjával induló Kravtex mára a legnagyobb magyar buszgyártó vállalattá nőtte ki magát, Credobus márkájú járműveivel rendszeresen találkozhatunk a hazai távolsági járatokon, a Volánbusz ma is a cég legjelentősebb megrendelője. Mosonmagyaróváron a váz- és alkatrészgyártás, Győrben a készre szerelés zajlik. Márciusban épp a mosonmagyaróvári üzemet bővítették további négyezer négyzetméterrel. Az új csarnokban a tavaly ősszel bemutatott, csuklós Econell 18 Next vázgyártása zajlik majd, ami a világ legkönnyebb, 18 méteres kategóriájú csuklós autóbusza. A vállalat kiemelkedő évet produkált tavaly, a túlnyomórészt belföldről származó árbevétel 10-ről 31 milliárdra forintra nőtt, a csoportszinten korrigált adózott eredmény pedig hárommilliárdról 8,8 milliárdra lőtt ki. A növekedésben szerepet játszanak a közbeszerzések is, az elmúlt egy évben az elnyert szerződések értéke összesen 24,5 milliárd forint volt.

22. Terrán Tetocserép Gyártó Kft.
Becsült érték: 25,8 mrd ft
Család: Mészáros család*
*Csak névrokonai a felcsúti dollármilliárdos Mészáros Lőrincnek.
Generációk száma:
Központ: Bóly
Alapítás: 1996 (1920)
Nagy menetelésben van a tetőcserépgyártó: már 2020-ban is rekordévet zártak 13 milliárdos árbevételükkel, az építőipari láz azonban azóta is kitart, 2021-ben a forgalom elérte a 19,4 milliárdot. Mészáros Kálmán 1920-ban, Felvidéken vágott bele a tetőcserépgyártásba, a cég ma nyolc országban van jelen. Fia, Vilmos 1973-ban vette át a cég irányítását. Kezdetben manufaktúraként működtek, 1993-ban vásárolták meg első folyamatosan üzemelő gyártósorukat, amivel már évi egymillió beton tetőcserepet tudtak gyártani. A cég ennek nyolcvanszorosát gyártotta le tavaly, ami nagyjából 35 ezer épület lefedésére elég.

23. Kerox Kft.
Becsült érték: 24,1 mrd ft
Család: Bolgár család
Generációk száma:
Központ: Sóskút, Eisenstadt (Ausztria)
Alapítás: 1993
A Bolgár család tulajdonában álló Kerox a csaptelepekhez szükséges kerámia-alkatrész, azaz a kartus gyártására specializálódott. A cég székhelye Sóskúton van, de a tulajdonosi jogokat gyakorló társaság (Cross Border Management Holding) központja az ausztriai Eisenstadt (Kismarton). Árbevételének 99 százaléka exportból származik, és külpiacai jól mentek 2021-ben: a forgalom 13,4-ről 17,9 milliárd forintra nőtt, az adózott eredmény 2,9-ről 4,3-ra duzzadt.

+1 NitrogénmUvek csoport
Nitrogénművek Zrt,. NZRT Trade,
Genezis Trans
Becsült érték*: –
Család: Bige család
Generációk száma:
Központ: Nyíregyháza, Pét
Alapítás: 1990
Az elmúlt hónapokban is folytatódtak a hadakozások a Nitrogénművek háza táján: a Kúria április elejei jogerős döntése szerint a csoportnak be kell fizetnie azt a rekordösszegű, tizenegymilliárdos kartellbírságot, amit a Gazdasági Versenyhivatal tavaly októberben szabott ki rá. A csoport a teljes összeget el is különítette, de a GVH döntése óta felmerült új körülményekre (orosz–ukrán háború, tovább emelkedő energiaárak, az ellátási láncok kockázatai) hivatkozva azonnal újabb kérelmet terjesztett elő.


A Nitrogénművek Zrt. a GVH döntésétől függetlenül is küzdelmes évet tudhat maga mögött: noha az árbevétel 94,8 milliárd forintról 152,2-re nőtt egy év alatt, a profit ezzel ellentétes utat járt be, a 2020-as, 3,5 milliárdos nyereséggel szemben 11,4 milliárdos veszteséggel zárták 2021-et. A gázárak drasztikus emelkedése miatt a cég márciusban egy hónapra leállította az ammónia­termelését – Bige László akkor a Bloombergnek azt nyilatkozta, a műtrágyagyártást is kénytelenek lesznek napokon belül leállítani, ez végül nem történt meg.


Az itthon felhasznált műtrágyának hatvan százaléka származik a Nitrogénművekből, de a cégcsoport az európai piacon is meghatározó.
*A Nitrogénművek csoport értékét tavaly 154,2 milliárd forintra becsültük, a piacon uralkodó extrém mértékű bizonytalanságok (elsősorban a legfontosabb alapanyagnak számító földgáz árának elszállása) miatt azonban esetükben szinte lehetetlen a megszokott módszertanunk segítségével értékelést végezni idén. Ebben több, általunk megkérdezett M&A tanácsadó is egyetértett velünk. Emiatt az idei listán a csoportot becsült érték nélkül szerepeltetjük.

Nyolcadszor állítottuk össze a legértékesebb családi cégek rangsorát. Idén kilencen vannak, akik 2015 óta minden évben felkerültek a listára, a növekedésüket az alábbi az infografikán külön ábrázoljuk. Ezeknek a cégeknek a tulajdonosait külön is megkerestük: milyen gondokkal kell leginkább szembenézniük, és hogyan készülnek a következő nehezebb évekre. Ötük válasza a szócikkek mellett olvasható.

Németországban és Amerikában dolgozva rengeteg családi vállalkozásra láttam rá, sok partnerünk van többgenerációs tradíciókkal. Mint a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke külön öröm, hogy a BiotechUSA vezérigazgatója nyerte a tavalyi év Fiatal Menedzsere Díjat. Lévai Bálint a második generációs vezetője a lista nyolcadik helyén álló vállalatnak, amely nemzetközileg jelentős pozícióval, magyar termelői bázissal állja meg a helyét a piacokon világszerte. Bálint vezetői kvalitásai és vezetői stílusa is nemzetközi szintűek. 

The post A legértékesebb családi vállalkozások 2022 Az aranykor vége appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés