:

Ami eddig nem ment a Teslának, azt megcsinálta a Xiaomi

Ami eddig nem ment a Teslának, azt megcsinálta a Xiaomi

Közel egy éve mutatta be Elon Musk autóipari vállalata az első, Tesla Bot névre keresztelt humanoid robotját. Ekkor még csak a dizájnt, valamint a terveket ismerhettük meg, azonban semmiféle teljesítményt nem láthattunk a robottól. Az elmúlt időszakban sem tudtunk meg többet arról, mire számíthatunk a projekttől – Musk azonban azt ígérte, a szeptember végére halasztott AI-Day elnevezésű rendezvényükön már lesz működő prototípusa az Optimusnak is nevezett modellből.

Kapcsolódó Még idén megérkezhet Elon Musk humanoid robotja A Tesla-vezér szerint szeptemberben a nyilvánosság is megismerheti Optimust.

A lassú munka most úgy tűnik, megbosszulja önmagát, ugyanis a konkurens Xiaomi egy augusztusi bemutatóján leleplezte a saját humanoid robot modelljét, a Xiaomi CyberOne-t. A vállalatnak nem ez az első robotikai terméke, tavaly a Cyberdogot mutatták be egy rendezvényükön. A nem túl kreatív elnevezésű robot még fejlesztés alatt áll, azonban a Xiaomi állítása szerint a robot jövőbeli, továbbfejlesztett változatai nemcsak magas fokú érzelmi intelligenciával rendelkeznek majd, hanem az emberi érzelmek érzékelésére is képesek lesznek.

A bemutatott első generációs robot egyelőre nehezen tud járni, de a mérnökök már dolgoznak azon, hogy ez javuljon.

A kínai cég szerint saját robotikai részlegük, a Xiaomi Robot Labs által kifejlesztett robot komplex mechatronika és mesterséges intelligencia hajtja. A CyberOne paraméterei tényleg emberi léptékűek: 177 centiméteres magasságával és valamivel több mint 52 kilogrammos súlyával viszonylag nagynak mondható. A robot állítólag valós idejű válaszadásra, és kezenként másfél kilogrammos súly cipelésére is képes.

Xiaomi

A kínai mérnökök rengeteget dolgoztak a robot súlyának optimalizálásán, melynek eredményeként a végtagokat működtető motor súlyát 500 grammra le tudták csökkenteni. A főmotor – amely a csípő körül helyezkedik el – a Xiaomi állítása szerint több mint 300 Nm-es csúcsnyomatékot képes kifejteni. A robotot emellett felruházták egy úgynevezett Mi-Sense mélységlátó modullal is. Ez a Xiaomi saját fejlesztésű algoritmusaival együtt azt szolgálja, hogy képes legyen háromdimenziósan érzékelni a teret. Így lehet képes arra a robot, hogy konkrét személyeket, gesztusokat és arckifejezéseket is felismerjen.

A beépített MiAl környezeti szemantikai felismerő motornak és a MiAl beszédérzelem-felismerő motornak köszönhetően a Xiaomi CyberOne 85 különböző környezeti hangot képes megkülönböztetni. Azokban az esetekben, amikor a verbális kommunikáció esetleg nem elég, a fejen elhelyezkedő, hajlított OLED kijelző segítségével interaktív tartalmak és kapcsolódó információk jeleníthetők meg. A robot áráról pontos adatokat egyelőre nem tudni, Lei Jun szerint viszont nagyjából 35 millió és 42 millió forint között alakulhat majd.

Lányi Örs további cikkei Saját mesterséges intelligenciája fordult Mark Zuckerberg ellenJönnek a zöld, hidrogéncellás tehergépkocsikÉvek óta várt funkciót tesztel a Facebook

The post Ami eddig nem ment a Teslának, azt megcsinálta a Xiaomi first appeared on 24.hu.