:

5 szuper ingyenes játék mobilra

5 szuper ingyenes játék mobilra

Összeszedtünk öt olyan telefonos játékot mobilra, amivel rengeteg időt el lehet égetni, ráadásul úgy, hogy egy forintot sem kell értünk fizetni. Éhes cápák, hatalommániás királyok, és világmegváltó hősök csodás válogatásunkban!

A telefonok ma már sokkal inkább zsebben hordható mini számítógépek, mint szimpla kommunikációs eszközök. A beszélgetés, chatelés és netezés mellett már simán lehet rajtuk remek minőségben filmeket nézegetni vagy akár játszani is. Sőt, hát ez utóbbi terület ma már elképesztően fontosnak számít, és emberek százmilliói ütik el az idejüket ilyen applikációkkal.

Üzlet Szalai Péter 9 perc olvasás
Mit várhatunk ma egy félmilliós telefontól? Megéri egy vagyont kiadni egy mobilért?
A jó élet Szalai Péter 9 perc olvasás
Jellegtelen luxus: mindent tud a nagyra törő kínai csúcstelefon
Üzlet Szalai Péter 13 perc olvasás
Hendikeppel indulva: Ezt tudja a Huawei új csúcstelefonja

Ez pedig nem is véletlen, hisz a mentális egészségnek kifejezetten jót tesz, ha a tömegközlekedés, az unalmas meetingek és úgy általában a hétköznapok borzalmait olykor egy kis virtuális autóversenyzéssel, futballal és kaszabolással vezeti le az ember. A PC és a konzol mellett pedig erre kiválóan alkalmas lehet egy mobil is, főleg, hogy mondjuk a vonatra, kávészünetre, a mosdóba vagy a nyaralásra viszonylag ritkán viszünk magunkkal Playstationt meg tévét.

Hibátlan szórakozás telefonon játszani.

“Apró” kis probléma viszont, hogy a telefonos játékok nagy része gyakorlatilag digitális hulladék, és csak arra szolgál, hogy reklámok tömegét tolja az emberek arcába, és/vagy kifossza őket a mikrotranzakciók révén. Ám akad azért pár kiváló darab is, amelyek tényleg szórakoztatóak, csak hát nehéz őket megtalálni.

A Forbes viszont ebben is tud segíteni! Például most mutatunk öt szuper játékot telefonra, amelyek kiválasztásánál két szempont kapott prioritást: az első és legfontosabb, hogy tényleg jó móka legyen, a másik pedig, hogy ne kelljen érte feltétlenül fizetni.

Azaz, hogy úgy is érhessen el benne az ember sikereket, hogy egy forintot költene mikrotranzakciók keretében. Mert hát ne legyenek illúzióink, talán már nincs is olyan program a földkerekségen, ahol ez a lehetőség ne merülne fel, cserébe azért, hogy könnyebb legyen a játékos dolga.

Swordigo – ügyességi

“Eljöttek a gonoszok, megölték a Falu Bölcsét, és most a népedet fenyegetik. Csak Te tudsz velük elbánni!”. Azt nem mondhatnám, hogy különösebben eredeti lenne a csodálatos Swordigo alapsztorija, de azt igen, hogy szinte tökéletes platformjáték! A kék copfos hősünkkel kell ugrabugrálni, tűzlabdákat lőni, kardozni, logikai feladványokat megoldani, kincsesládákat felfedezni, és folyamatosan fejlődni, amíg el nem jutunk a főgonoszhoz, akinek kifilézése után a Világ tényleg megmenekül!

A Swordigo egy remek kis játék.

A játékmenet szuper, a nehézség és a kihívás hibátlan, ugyanis döbbenetesen sok időt el lehet vele tölteni. Ráadásul tényleg végig is lehet csinálni, igaz a végére még a szomszédról is csorogni fog az izzadtság, de megéri a dolog.

Vér nincs benne, se belezés, egyáltalán nem ijesztő, a szörnyek is egészen aranyosak, már ha lehet ilyet mondani, szóval akár gyerekeknek is oda lehet adni. Ahhoz képest, hogy a program nem egy mai csirke, a látványvilág is teljesen okés, a hangulata pedig nagyon rendben van. A Swordigo egyszerűen szuper, és további előnye, hogy használatához nem kell aktív internet kapcsolat.

Innen érhető el AndroidraInnen érhető el iOS-re

Clash Royale – logikai

Képzelj el egy olyan rapid sakkpartit, ahol a felek maguk rakják össze 8 figurából álló seregüket, amelyeket durván hatvan különböző képességű és tudású egységből válogattak ki! A maguktól mozgó bábukat ráadásul időről-időre a játékosoknak kell elhelyezni a táblán, és a fő cél nem a király bemattolása, hanem várának lerombolása.

A Clash Royale az agyat tornáztatja.

Nagyjából így írható le a Clash Royale, amely jelenleg a világ egyik legnépszerűbb mobil játékának számít több tíz millió aktív felhasználóval. A dolog ennél persze kicsit bonyolultabb, de tény, hogy a sakk és a tower defense programok vagyítéséből született, és kell hozzá taktikai, stratégiai érzék, valamint némi ügyesség is. Az összecsapásokban élő emberek küzdenek egymással interneten keresztül, akiket a világ minden tájáról sorsol össze a véletlen. Egy-egy mérkőzés maximum három percig tart, de a legtöbb esetben már két perc után véget ér.

Tehát iszonyú gyorsan le lehet zavarni egy-egy menetet, akár a buszmegállóban álldigálva is, vagy elalvás előtt az ágyban hemperegve. A szabályokat igen gyorsan meg lehet tanulni, maga az alkalmazás is egy csomó segítséget nyújt. A kihívás kiváló, nagyon rá lehet kattanni az appra, és nehéz lejönni róla. Az elmúlt hat évben nem sok olyan nap volt, amikor ne játszottam volna legalább egyet vele. A grafika és a hangulat szuper, az irányítás pofonegyszerű, úgyhogy ha valaki szeret gondolkodni, kedveli a stratégiai játékokat vagy a sakkot, akkor annak csak ajánlani tudom a Clash Royale-t.

Innen érhető el AndroidraInnen érhető el iOS-re

Call of Duty: Mobile – lövöldözős

A PC-n és konzolon hódító CoD egyike a lövöldözős játékok egyik leghíresebb szériájának, amelynek mobilokra optimalizált verziója is elérhető már egy ideje. A Call of Duty: Mobile pedig egyike a legjobb ingyenes telefonos játékoknak, köszönhetően remek kezelésének és játékmenetének, valamint kiemelkedően jó grafikájának. A család hagyományosabb darabjaitól eltérően itt nincs egyjátékos opció, ami azt jelenti, hogy hiányzik a nagy sztorivonal, hanem csak arra van lehetőség, hogy az interneten keresztül csatázzunk másokkal.

A Call of Duty: Mobile a lövöldözős játékok egyik királya.

Két nagy játékmód közül lehet választani, a rövidebb néhány perces, kis pályákon zajló miniháborúk mellett ugyanis kiválasztható az úgynevezett Battle Royale is, amikor egy hatalmas, de folyton szűkölő területre dobnak le egy szál pisztollyal, és az itt-ott elszórva található eszközökkel kell felszerelni magunkat, hogy a végén csak egyedül maradjunk életben. Ez utóbbi normál esetben közel húsz percig tart, viszont csak egy életünk van, ha lelőnek akkor véget is ér a csata. A CoD: Mobile nagy varázsa, hogy akár ismerőseinkkel együtt is játszhatunk, és mivel rendelkezik a szoftver beépített hangalapú chattel, így kommunikálhatunk velük élő szóban is.

Én konkrétan a világ más tájain élő barátaimmal szoktam tolni, és miközben várjuk az ellenségeket kiválóan lehet csevegni mindenféléről, mintha csak telefonálnánk. Az app tényleg pazar, döbbenetes mennyiségű időt lehet vele elverni, és ami kifejezetten tetszik, hogy nem (kizárólag) a reflexekről vagy az ügyességről szól. Ha valaki okos, taktikus, hajlandó kiismerni a pályákat, figyeli a beérkező információkat, akkor negyven év felett is lehet esélye a villámkezű tinédzserek ellen.

Innen érhető el AndroidraInnen érhető el iOS-re

Champion Soccer Star – foci

A foci mobilon is az egyik legnépszerűbb kategória, legalábbis erre utal, hogy rengeteg ilyen témájú applikáció készült, azonban ezek nagy része egyszerűen katasztrofális. A fejlesztőknek persze nincs könnyű dolga, hiszen egy kontrollertől eltérően az érintőképernyőn sokkal kevesebb ujjat lehet használni, így a konzolon vagy PC-n már bevált, nagy sikerű darabok portolása is igen nehézkes. Emiatt szerintem a FIFA és a PES játékok sem az igaziak mobilon, de nem kell szomorkodni, ugyanis azért készült ezekre az eszközökre is élvezetes futballjáték.

Kevés az igazán jó focis játék telefonra.

Ezek közül is a legjobb a Champion Soccer Star, ami elsőre talán riasztó lehet a Minecraft-szerű grafikájának köszönhetően, de megnyugtathatok mindenkit, hogy kifogástalan program. A teljes meccsek helyett csak a kapu előtti eseményekre koncentrál, és a mi dolgunk az, hogy értékesítsük az elénk kerülő lehetőségeket. Az érintőképernyőn húzogatva az ujjunkat lehet passzolni, lőni vagy csavarni, ami talán egyszerűnek hangzik, de egyáltalán nem az.

A kihívást nagyon eltalálták, fokozatosan lesz egyre nehezebb és nehezebb a játék, hogy egy kis klubból indulva a végén már a Bajnokok Ligájáért küzdjünk a világ legjobb csapatainak egyikében. Az irányítás remek, a látványvilág és a hangok is teljesen rendben vannak, egyszerűen nem lehet belekötni semmibe. Aki szereti a focit, annak nagyon erősen ajánlott darab.

Innen érhető el Androidra Innen érhető el iOS-re

Hungry Shark Evolution – ügyességi

Gondoltál már rá, hogy milyen jó lenne egy cápa bőrébe bújva felfalni MINDENT a tengerben? Ugye, hogy nem, pedig igen jó móka lehet mindez, legalábbis a Hungry Shark Evolution alapján ezt nyugodtan ki lehet jelenteni. Itt ugyanis pontosan ez a dolgunk, azaz egy ragadozóként portyázni, falatozni, kincseket keresni és felfedezni a mélységet. A gond csak az, hogy ha nem eszünk, akkor az életerő csökkenni kezd, ráadásul tele van az óceán veszéllyel, szigonypuskás búvárokkal, robbanó aknákkal, mérgező hordókkal, csípős medúzákkal és egyéb hatalmas szörnyekkel, akik pedig minket akarnak megvacsorázni.

A Hungry Shark Evolution kifejezetten szórakoztató darab.

A feladat tehát adott, megállás nélkül kell zabálni, és ameddig lehet, túlélni a tengerek borzalmait. Ha ügyesek vagyunk, virtuális pénzt kapunk, amiből egyrészt “vehetünk” nagyobb, jobb és erősebb cápát, másrészt pedig fel is szerelhetjük mindenféle földi jóval, így például golyóálló mellénnyel vagy akár lézerágyúval is. Ezek segítségével pedig még tovább maradhatunk életben, még nagyobb halakat vadászhatunk le, és még mélyebbre merészkedhetünk az óceánban. A játéktól tehát pontosan azt kapjuk, amit a cím sugall, éhes cápát csipetnyi evolúcióval megfűszerezve.

A grafika parádés, kegyetlenül hangulatos, az irányítás kiváló, maga a játék pedig egy pillanat alatt beszippant, akár az örvény. Sajnos borzasztó sok időt el lehet azzal tölteni, hogy felfedezzük a hatalmas, viszonylag nyitott világot, ahol szabadon úszkálhatunk, próbáljuk megtalálni a rejtett kincseket, gyűjtögetünk, eszünk, és próbálunk életben maradni. A Hungry Shark Evolution egy ízig-vérig nyári játék, de ha valaki belekezd, akkor tuti, hogy télen a fagyos napokon is elő fogja egy kis frissítő pancsolásra.

Innen érhető el AndroidraInnen érhető el iOS-re

The post 5 szuper ingyenes játék mobilra appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés