:
Breaking News

Pár gombnyomással kiderítheti, meddig bírja még a telefonja

Pár gombnyomással kiderítheti, meddig bírja még a telefonja

Az okostelefonok kellő odafigyeléssel több évig is használhatók, az azokban lévő lítium-ion akkumulátor élettartama azonban igencsak korlátozott. Az egységeket ugyanis 4-500 töltési ciklusra tervezik, és minden egyes használattal veszítenek teljesítményükből. Éppen ezért érdemes elkerülni, hogy a telefon teljesen lemerüljön, ahogy azt is, hogy 100 százalékra töltsük, az egészséges állapot megőrzéséhez pedig a túlmelegedésre is érdemes figyelni.

Ugyan az elhasználódást nem lehet teljesen megelőzni, lehetőségünk van nyomon követni az akksi állapotát.

Főleg kapóra jöhet ez akkor, amikor valamiféle hibát érzékelünk a készülékünkön, ugyanis ezáltal megelőzhetjük a nagyobb bajokat. Sajnos nem minden androidos készülék kap automatikusan ilyen opciót, a friss készülékék többségén azonban ha nincs ilyen lehetőség, valamelyik gyártói alkalmazásban elérhetjük a számunkra szükséges adatokat. Nem érdemes kétségbe esni akkor sem, ha egyikre sincs lehetőségünk, ugyanis már külön alkalmazásokat is terveztek erre, írja a SlashGear.

Egyszerű elérés

A legegyszerűbb módszert a telefonos tárcsázóból érjük el. Ha beírjuk a *#*#4636#*#* kombinációt, jó eséllyel meg fog jelenni az Android tesztelési menüje, azon belül pedig az akkumulátorra vonatkozó adatok is. Előfordulhat azonban, hogy az adott gyártó kizárja a felhasználókat a menüből, így ekkor az egység adatait sem érjük el.

Samsung telefonok esetében a Samsung Members alkalmazásban található egy külön erre kialakított akkumulátor állapotjelző menü. Ennek eléréséhez a Get Help pontra kell koppintanunk, majd a Phone care menüponton keresztül elérhetjük az Interactive checks elnevezésű sort. Itt már csak egy lépés választ el minket a sikertől: a Battery opciót lekoppintva megtekinthetjük az egység állapotát.

Külön alkalmazás is segíthet

Ha egyik módszer sem vezetett eredményre, érdemes lehet próbát tenni egy harmadik féltől származó alkalmazással is. A Google Play Áruházban megtalálható például a Battery Guru alkalmazás, amely részletes adatokkal látja el a felhasználót a mobilja állapotáról, külön kiemelve a napi használati adatokat.

Az app ráadásul a kétcellás telefonok akkumulátorának ellenőrzésére is képes.

Az alkalmazás letöltése és megnyitása után egy rövid gyorstalpalót dob majd fel a program, amin gyorsan túl is tudunk lépni. Ezt követően kalibrálja a telefonunkat, amely előtt érdemes levenni a töltőről a készüléket. Az alsó gyorsbillentyűk sorában ezután középen találunk egy pajzs ikont, ami az Egészség nevet viseli. Itt egy zöld sáv és százalékos érték jelzi majd az akkumulátor aktuális kapacitását. Az alkalmazás akkor tud majd elemzést adni telefonunk akkumulátorának egészségi állapotáról, ha elvégeztünk rajta néhány töltést.

Kapcsolódó Ezért ne töltse 100 százalékra a telefonját Néhány egyszerű módszerrel több hónappal is meghosszabbíthatjuk telefonunk élettartamát.

Az első munkamenet során várjuk meg, míg készülékünk akkumulátora 15 százalék alá esik, ezt követően mehet is a töltőre. Amint a Battery Guru műszerfalán eléri a 100 százalékot, vegyük le a töltőegységről. A töltés a szokásosnál hosszabb ideig is eltarthat, mivel az Android felső sávjában lévő alapértelmezett akkumulátorjelző nem mindig pontos. Az alkalmazás ezt követően a háttérben fut majd, és figyeli az akkumulátor használatát, hogy megbecsülje annak állapotát. Az egészséges munkamenetekhez az alkalmazás azt javasolja, hogy a töltöttséget 20 és 80 százalék között tartsa. Ezeket az egyszerű lépéseket követve pontosabb képet kaphatunk a mobilunk akkumulátorának állapotáról.

Lányi Örs további cikkei Itt az eddigi legélethűbb robot Baby YodaÚjabb részletek derültek ki a PlayStation VR 2-ről560 millió éves állatot neveztek el David Attenborough-ról

The post Pár gombnyomással kiderítheti, meddig bírja még a telefonja first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés