:

Pokoli napok jönnek, tovább fog esni a Netflix előfizetőszáma

Pokoli napok jönnek, tovább fog esni a Netflix előfizetőszáma

Nem az a kérdés, fog-e zuhanni a szolgáltató, hanem hogy mekkorát. Nehéz napjai lesznek a Netflixnek, az fix, joggal idegeskedhet a piac.

Magyar idő szerint kedd késő éjszaka kerül sor a Netflix második negyedéves pénzügyi jelentésére. Sok ilyenen van már túl a streamingszolgáltató, ennél jobban mégsem zizegett korábban az amerikai szaksajtó. Sokan nemhogy a cég valaha volt legizzasztóbb napjának, de egyenesen az iparág sorsdöntő eseményeként várják a mai jelentést. És nem is olyan biztos, hogy túloznak.

Mi történt eddig?

Kő egyszerű oka van az aggodalmaknak: az első negyedév végén kétszázezres előfizetőszám-csökkenést jelentett le a 221,6 millió előfizetős platform, sőt a most véget ért második negyedévre további kétmilliós mínuszt jósolt magának. A közvélemény mindeközben teljesen megrökönyödött, hogy a cég korábbi filozófiája ellenére mégiscsak beköszönne a jóárasított, de reklámos előfizetési csomagok világába, és még a közös előfizetéssel, jelszómegosztással ügyeskedő potyautasokat is kiszórnák szép lassan. A cég az ilyen háztartásokból több mint 100 millió darabot saccol világszerte.

Üzlet Forbes 4 perc olvasás
Tíz éve nem volt ilyen a Netflixnél, nagy bajban az óriás
Üzlet Forbes 2 perc olvasás
Tényleg jön az olcsóbb, reklámos Netflix – íme az első részletek
Üzlet Forbes 3 perc olvasás
A Netflix kimondta: nem való minden tartalmuk mindenkinek

Az elmúlt hónapokban hatalmas verbális boksz folyt szólásszabadság témájában is. Transzfóbnak vagy más társadalmi csoportokra nézve sértőnek bélyegezték meg a szolgáltató egyes standupműsorait Dave Chappelle-lel vagy Ricky Gervaisszel, csakhogy a Netflix nem adja magát könnyen. Még olyan is volt, hogy egyenesen a felsővezetésből taglalták, szerintük miért nem való minden tartalmuk mindenkinek.

És ha ez nem volna elég, az év eleje óta a részvény ára a harmada alá csökkent. Talán azért, mert a befektetők cseppet sincsenek meggyőződve arról, hogy a jelenlegi streamingmodell tényleg indokolni tudja az iparág gigantikus, sok-sok milliárd dolláros költéseit.

A Netflix részvényárfolyamának alakulása 2022-ben, dollárban. Forrás és ábra: Google Finance

Órákon belül tehát ismét ítéletet mond a piac, szóval van tétje a Q2-es eredményeknek, nem is kevés.

Főleg most, hogy a konkurens Warner Bros. Discovery a sok milliárd dolláros költségvetés-faragási kísérlete közepette nyírta ki éppen az európai streaminggyártást, vele a hazait is. És akkor az Egyesült Államokban is tomboló inflációs válságról még nem beszéltünk, amitől eleve minden nagy stúdió arcára fagyott a mosoly.

Több ebből HBO Max: Nem gyártunk több magyar tartalmat

Mit mondanak az elemzők?

Mondjuk úgy, nem a legnyugodtabbak az amerikai sajtó által megkérdezett elemzők sem. Persze, akadnak bizakodóbb hangok is.

A jelentésnek „nemcsak a részvényárfolyamra, de a teljes média-ökoszisztémára lesznek következményei”

– prognosztizálta a Deadline-nak a Guggenheim elemzője, Michael Morris. Utalva talán ezzel arra, hogy ha a közelgő eredmények miatt a Netflixet még jobban földbe döngöli a piac, azzal a konkurencia (Disney+, HBO Max, Amazon Prime Video, Paramount+ stb.) növekedési íve mellé teszik inkább hitüket. Vagy épp oda sem. A 2019 végén indult Disney+ a 2022-es első negyedév végén 137,7 millió, az összeolvadás előtt álló HBO Max és Discovery+ platformok pedig összesen 101 millió előfizetővel bírtak (az utóbbiból a közös metszetet még ki kell vonni).

Egy másik elemző, Michael Pachter évekig nagyon pesszimista álláspontot képviselt, ehhez képest most úgy tartja, a Netflix felülteljesítheti az erre a negyedévre megszabott jóslatokat és szép lassan visszanyerheti a befektetők bizalmát, pont például a Stranger Things említett sikere miatt. Persze, ami nem feltétlen növekedést jelentene, hanem kisebb esést a kétmillió előfizetős csökkenéshez képest – mondjuk egymilliót, ami jelen körülmények között már-már győzelemmel érne fel.

A Varietynek nyilatkozó elemzők közül is van olyan, aki ekképp látja a helyzetet. Viszont a lap a Morgan Stanley-nél dolgozó Ben Swinburne-től már azt idézi, hogy a globális gazdasági válsághelyzet miatt különösen sebezhető lett a streamingipar, nehezebb megtartani az előfizetőket, akik könnyebben nélkülöznek a digitális rezsiből a megélhetés jegyében.

Több ebből 44 ezer havonta Netflixre és társaira?! Azt hiszed, irreális, de hamar összejön ennyi a digitális rezsidben

Eric Sheridan a Goldman Sachstól ennél sokkal borúlátóbb. Szerinte a Netflix tovább fog stagnálni, mint teszi azt a covid okozta hirtelen fellángolást követő idők óta, és ezen nyilván az sem segít, hogy egyre élesedik a verseny, egyre csak jönnek fel a többiek.

A The Wrap mindegyiküknél vészjóslóbb véleményt csikart ki egy meg nem nevezett, nagy stúdiókkal foglalkozó elemzőből:

„végidőkről szóló bibliai próféciaként” jellemzi a streamingben utazó cégvezérek következő napjait,

akik most valószínűleg egyetlen értekezletet vagy akár közös ebédet sem úszhatnak meg anélkül, hogy a beszélgetőpartnerek ne a streaming jövője miatt aggódnának előttük.

A reklámos csomagról szóló elemzések már kevésbé szigorúak. Az Egyesült Államokban más streamingszolgáltatóknál is kifejezetten elterjedt és népszerű csomagajánlat úgy tűnik, hogy a Netflix konyhájára is korrektül hozhat.

A Cowen & Co. elemzése szerint nagyjából tíz dollárt kérhetnek majd el havonta a reklámos csomagért (a HD-csomag Amerikában most havi 15,5 dollár), ez pedig több mint négymillió új előfizetést hozhat majd Amerikában és Kanadában a jövő évre.A Morgan Stanley-s Swinburne becslése szerint ebből előfizetőnként 7 dollárnyi reklámbevételt tudna produkálni a cég, tehát a becsült díjból viszonylag komoly arányt, emiatt aztán még könnyebb az eddiginél csábítóbb árajánlattal előrukkolni.A Cowen-féle becslések mindent összevetve 2022 végére 229,5 millió, 2023 végére pedig 239,7 millió előfizetést számoltak, mindezt a reklámos előfizetés pozitív hatásaként elkönyvelve.

A streaming napos oldala

Rég volt ilyen ingoványos a talaj az otthoni és kiskijelzős szórakoztatóipar lába alatt. De ennek azért a Netflix berkein belül is megvan a maga napos oldala.

A közelmúltban rekorddal debütált a Stranger Things című sikersorozatuk negyedik évada (két felvonásban), streamelt órák tekintetében a valaha volt legerősebb angol nyelvű sorozatpremierjük.A héten ráadásul jön aktuális legdrágább nagyjátékfilmjük, a Bosszúállók: Végjáték rendezőivel, valamint Ryan Goslinggal és Chris Evansszel fémjelzett A szürke ember, egy kétszáz millió dollárból készült, régi vonalasnak tűnő akciómonstrum, amihez a szolgáltató nyilván nem fűz a Stranger Thingshez képest szerényebb reményeket.

A szürke ember ráadásul az a film, ami kapcsán a rendezők, Anthony és Joe Russo a The Hollywood Reporter egy friss interjújában azzal dicsérték a streamingszolgáltatót, hogy

„sokkal inkább egy tech cég, semmint egy filmstúdió mentalitásával bírnak”.

Szabad kezet adnak, nem zaklatják az alkotót, valamint a büdzsét is máshogy közelítik meg, kevésbé stresszes a munka, mint egy óriásstúdió kezei alatt ténykedni. Mintha így erősítené tovább a vállalat azt az imázst, hogy ők aztán tényleg rá fognak feküdni a minőségi, alkotóközpontú filmgyártásra.

Igen ám, kicsit azért mégis nehéz ezt összeegyeztetni a tartalomdömpinggel és a bőkezű költéssel. Mert ha már kétszázmillió dollár: amin még sok múlhat, hogy a jövőben hogyan képzel saját gyártásra pénzt szánni a streamingóriás. Arról már korábban is érkeztek sajtóhírek, hogy filmes téren egyre inkább a „nagyobb, jobb, kevesebb” elv mentén dolgoznának.

Ezt a filmdivízióért felelős Scott Stuber is megerősítette nemrég a The New York Timesnak, mondván, „őrültek” lennének büdzsét csökkenteni (saját gyártásra évi 17,5 milliárd dollárt tapsol el a szolgáltató, a teljes iparág több mint 220 milliárd dollárt), de innentől azért igyekeznek „okosabban” beosztani a pénzt.

Több ebből Kevesebb hulladék, több sztárparádé – stratégiát vált a Netflix, hogy mentse a bőrét Kikerült a Stranger Things évadfináléja, a Netflix annak rendje és módja szerint le is halt

Mi lesz?

Viszonylag friss fejlemény még, hogy

a reklámos csomagok bevezetésére a Netflix nemrég technológiai és értékesítési partnert választott, méghozzá a Microsoftot, talán pont azért őket, és nem az elvileg szintén megpályáztatott Google vagy Comcast, mert a redmondi tech óriásnak nincs videós streamingszolgáltatása, ami a Netflixszel versengene;közben a jelszómegosztás megfékezésére bizonyos latin-amerikai országokban tesztüzem indult, előfizetésenként minden egyes plusz háztartásra párdolláros extra havidíjat szednek be.

Nem minden húzása tűnik a Netflixnek előfizetői szemmel túlzottan szimpatikusnak, de részvényesi fejjel nyilván érthető, hogy ha mondjuk a jelszómegosztás problémáját ily módon próbálják utolérni. Mindenesetre meredek pénzügyi jelentés elé nézünk, nagyon úgy tűnik, hogy az érdekeltek egyre messzemenőbb következtetéseket fognak majd levonni az eredményekből.

Az elemzéseket látva már az is csodaszámba fog menni, ha a becsültnél kedvezőbb mértékben fog csökkenni az előfizetői tábor, hogy onnan aztán kisebb stagnálás után lassú növekedésbe tudjon kezdeni a cég.

Persze, akkor is kérdés lesz, hogy ez esetben képes lesz-e a piac is higgadt fejjel reagálni, vagy pedig továbbütik az árfolyamot, sőt vele akár az egész iparágat is.

The post Pokoli napok jönnek, tovább fog esni a Netflix előfizetőszáma appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés